Müpa

Északi zeneszerzők művei kerülnek terítékre a 2024-es Zenei maratonon a Müpában

Grieg, Nielsen és Sibelius darabjaival készül a társszervező Budapesti Fesztiválzenekar a Müpa két előadótermében 2024. február 4-én. A zenekart ezúttal a finn Anna-Maria Helsing vezényli.

Éljen Petőfi! – A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Müpában

A táncszínjáték a költő életéről november 15-én és 16-án látható a Müpa Fesztivál Színházában.

Már elérhető a Budapesti Wagner-napok programja

A nemrégiben bejelentett hazai és világsztárok után újabb illusztris művészek koncertjei és előadásai kerültek be a Müpa 2024-es kínálatába. Érkezik Al Di Meola, Chris Botti és Eliades Ochoa, indul egy némafilmes sorozat és a Budapesti Wagner-napok eseményei is nyilvánosak.

Örvénylő csend és állandó jelenlét – Interjú Gyémánt Bálint gitárossal

Két zenekarral is megvetette a lábát Németországban, Harcsa Veronikával sorra adják a telt házas koncerteket itthon és külföldön, szólóprojektjének albumbemutatója a Jazz Showcase nyitókoncertje lesz a Müpában. De bárhol legyen, ami igazán fontos számára: a jelenlét. Gyémánt Bálinttal beszélgettünk.

Régóta várt bemutatók és kivételes együttműködések a Liszt Ünnepen

Az október 11. és 22. között nemzetközi világsztárok és hazai művészek részvételével zajló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál több mint száz programja között két ősbemutató, két zenetörténeti jelentőségű magyarországi premier és kortárs művekre koreografált táncbemutató is szerepelt.

Kelemen Barnabás a klasszikus zene fenegyerekével indul nemzetközi turnéra

Ötállomásos turnéra indul Kelemen Barnabás hegedűművész a világ egyik legkülönlegesebb együtteseként számontartott Utopia zenekarral és az azt vezető Teodor Currentzis karmesterrel. A műsorban a romantikus versenymű- és szimfóniairodalom két kivételes remeke szerepel.

Hat év után ismét szerepel magyar művész a Rising Stars legjobbjai között

Hat év után a Müpa jelöltje, Pusker Júlia hegedűművész is bekerült a Rising Stars nevű európai tehetségkutató legjobbjai közé.

A Müpában búcsúzik Európától a Manhattan Transfer

Fél évszázad után int búcsút a színpadnak a világ egyik legsikeresebb énekegyüttese, a The Manhattan Transfer. A világhírű vokális kvartett nagyszabású világ körüli turné keretében búcsúzik a reflektorfénytől, Európában utoljára november 29-én, a Müpa színpadán láthatja őket élőben a közönség.

Családi programok az őszi szünetre

Meseopera és állatsimogató, bűvésztrükk és mélytengeri séta. A vakáció arra jó, hogy élményeket gyűjtsünk. Adunk néhány ötletet!

Mesterséges intelligencia és műgyűjtés – Novemberben érkezik a Műtárgybefektetési Konferencia

November 7-én a Müpa Auditóriumban tartják az ötödik alkalommal megrendezett Műtárgybefektetési Konferenciát, amelyen a hazai aukciós piacot összegző friss kiadvány is megjelenik, de a kerekasztal-beszélgetéseken szó esik a mesterséges intelligenciáról és a műgyűjtés jelenkori motivációiról is.

Több mint 110 nevezés érkezett eddig a Budapest Ballet Grand Prix-re

Több mint 110 nevezés érkezett eddig a novemberi Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi klasszikus balettversenyre. A zsűri elnöke Kang Szu Dzsin lesz.

A régóta várt magyar premier – Kurtág György operája a Danubia Zenekar közreműködésével

Kurtág György 2018-ban bemutatott operája, a Fin de partie – A játszma vége, mely Samuel Beckett drámája alapján született, meghódította az operavilágot. A járványhelyzet nehézségeit követően, öt évvel az ősbemutató után most végre a magyar közönség is láthatja október 12-én a Müpában.

Az Operaházban forgott Gyémánt Bálint új dalának élő videófelvétele

A német Jazzhaus Records kiadónál jelenik meg a Gyémánt Bálint Trió Vortex of Silence című lemeze. Az album bevezető dalához, a Dancing Dragonhoz az Operaházban forgattak élőben rögzített videót. A lemezbemutató koncert 2024. február 16-án lesz a Müpában.

Népzenét klasszikusan – a Góbé új dalában a komolyzene és a népzene találkozik

Az Azért se egy élő felvétel a zenekar tavalyi, 15. születésnapjáról a Müpából, ahol a folkpop zenekar klasszikus zenészekkel egészült ki. Az apropó nem véletlen: a Góbé a KamaraSzólistákkal közösen hasonlóan egyedi előadásra készül Folk&Classics néven október 9-én a MOMkultban.

A bluegrasslegenda Béla Fleck is fellép jövőre a Müpában

A Müpa 2023/2024-es évadában Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky mellett fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck, szimfonikus koncertet ad az Aurevoir., és több neves kortárs magyar íróval is találkozhatunk.

Haydneum Ősz címmel indít sorozatot a Magyar Régizenei Központ

Haydneum Ősz címmel indít sorozatot a 2021-ben alapított Haydneum – Magyar Régizenei Központ: a programsorozat keretében koncerteket tartanak a Müpában, a Zeneakadémián és a Lóvasúton, valamint a budavári Lovardában is.