musical

Hedonista oroszlán, nyárcsináló fecske

Lement rólam a bizonyítás görcse, de attól még oda kell tennem magam, mert a keddi operettközönséget nem érdekli, hogy hétfőn milyen jó voltam – mondja Janza Kata, akivel ó- és új év küszöbén bulvársajtóról, próbatételekről és gyereknevelésről is beszélgettünk.

A My Fair Ladyt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera

Az egyik legsikeresebb musicalt Béres László rendezésében, Jankó Zsolt vezényletével láthatja a kolozsvári közönség. A bemutatót november 30-án tartják, és már a két következő előadás is telt házas.

Ügynökök, balekok és Magyarország jövője – Tíz kihagyhatatlan színházi előadás az év végére

Hogyan kerülnek ma színpadra a klasszikus magyar drámák és operettek? Mennyire billentik ki a rendezők a megírás korából a műveket és hozzák közel napjainkhoz? És mik azok a témák, amelyek a kortárs szerzőket a leginkább foglalkoztatják? Válogatásunkban novemberi és decemberi premierek szerepelnek.

Húsz éve színpadon Az operaház fantomja a Madách Színházban

November 3-án ünnepli a Madách Színház Az operaház fantomja huszadik születésnapját. A teátrum már hagyományosnak mondható nagyszabású jubileumi előadással várja a nézőket, amelyben újra a színpadon láthatják majd mindazokat, akik az elmúlt két évtizedben sikerre vitték a Fantom történetét.

Hillary Clinton Broadway-producer lesz

Hillary Clinton és a Nobel-békedíjas Malala Yousafzai is egy szüfrazsettekről szóló musical producerei lesznek.

„A valóság felülmúlta az álmaimat” – Kardffy Aisha a Six koncertmusicalről

A darabban hat nő összefog egy férfi ellen, aki csúnyán elbánt velük. Mindenkinek van a múltjában olyan férfi, aki összetörte a szívét. Ez örök téma – mondja Kardffy Aisha, aki a VIII. Henrik hat feleségének történetét elmesélő Six című előadásban a király negyedik feleségét alakítja. A Madách Színház bemutatója előtt kérdeztük.

Benyovszky Móricról szóló musicalt mutat be a székesfehérvári színház

A musical a Benyovszky Társaság elnökének, G. Németh Györgynek az ötlete alapján született, a bemutató a Székesfehérváron épülő új multifunkcionális rendezvénycsarnok egyik első nagy kulturális attrakciója lesz.

Rendőrök kísértek ki több nézőt egy színházi előadásról

A Grease című musical londoni előadásán, a Dominion Színházban történt az eset. A rendőröket a közönség tagjai hívták ki néhány nézőre, akik zavarták a produkciót.

You’ll Never Walk Alone: Hány lépésben lehet eljutni Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig?

Hány lépésben lehet eljutni a Szent István körúttól az Anfield Roadig, Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig? A Nem vagy egyedül című dal nyomába eredtünk.

Törőcsik Franciska és Ember Márk a Demjén-musicalfilm főszerepeiben

A Hogyan tudnék élni nélküled?, a Demjén Ferenc slágereire felfűzött felnövés- és egyben felszabadulás-történet forgatása késő ősszel kezdődik, forgatókönyvét Kormos Anett Goda Krisztinával írta, a film rendezője Orosz Dénes, a főszerepekben Törőcsik Franciska és Ember Márk látható.

Színházi előadásokkal vár a Villa Romana Baláca Régészeti Park

„Egy csepp Itália a Balaton mellett – Baláca élménypark” címmel indult útjára tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül megvalósuló eseménysorozat. A kulturális programok közül kiemelkedő helyet foglalnak el a színházi produkciók.

Demjén Ferenc dalaiból készül zenés romantikus film

A Hogyan tudnék élni nélküled? című musical egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el, amely örökre megváltoztatja egy fiatal szerelmespár életét. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött történet forgatókönyvét Kormos Anett Goda Krisztinával írta, a film rendezője Orosz Dénes.

Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel

Még tanul, de belső indíttatásból tanít is. Egyszerre vonzza a klasszikus művek mélysége és az operett-musical felhőtlenebb világa. Drahos Evelint a Mária főhadnagy és a Versünnep Fesztivál után, az államvizsga és kortárs dalestje előtt értük utol.

Új magyar operett és a Carmen musicalváltozata jövőre az Operettben

Az Orfeum mágusa, a 21. század első magyar operettje Somossy Károly életét dolgozza fel, Frank Wildhorn Carmen című musicalje pedig az ismert történetet cirkuszi környezetbe helyezi.

Látássérültek számára audionarrációval mutatják be a Kőszívű – a Baradlay-legenda című musicalt

Az akadálymentesített előadás május 21-én 19 órakor lesz az Erkel Színházban. A program nagykövete Lengyel Zsófia, a Mindenki Képes Egyesület elnöke, látássérült parasportoló. Az előadásra a látássérült emberek kedvezményesen vásárolhatnak jegyet.

Bemutatja a Monte Cristo grófja című musicalt a Budapesti Operettszínház

A Budapesti Operettszínház május 19-én, 20-án és 21-én hármas szereposztásban bemutatja Alexandre Dumas–Szomor György–Pozsgai Zsolt Monte Cristo grófja című nagyszabású musicaljét Vincze Balázs rendezésében – közölték sajtótájékoztatón május 4-én.