Nemzeti Színház
Tamási Áron darabját láthatták hátrányos helyzetű felnőttek a Nemzeti Színházban
Tamási Áron Vitéz lélek című darabját láthatták hátrányos helyzetű felnőttek ingyenesen az #anemzetimindenkie program részeként a Nemzeti Színházban.
Hazatérés címmel bemutatták az Esterházy Jánosról készült drámát a Nemzetiben
Október 28-án bemutatták a felvidéki mártír politikus életéről szóló drámát Rubold Ödön rendezésében. Lukácsy György darabja összefoglalja a hitvalló és szülőföldje, népe iránt elkötelezett politikus jellegzetesen 20. századi, kelet-közép-európai sorsát, megmutatva azt is, miből merített erőt a hányattatások elviseléséhez.
Csütörtökön mutatják be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban
Október 20-án, csütörtökön mutatja be az Egri csillagok című előadást a Nemzeti Színház társulata és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az MVM Dome-ban.
Egyetemisták napja a Nemzeti Színházban
Mintegy hetven egyetemista kapott betekintést a Nemzeti Színházban folyó munkába október 12-én.
Életre szóló döntések – Ők tudják, mi a szerelem a Nemzeti Színházban
Létezhet-e örök szerelem? Érdemes-e feláldoznunk a biztonságos életet egy mindent elsöprő érzelemért? És mit bánunk meg utólag, érett fejjel? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Hubay Miklós darabja, amelyet Udvaros Dorottya és Blaskó Péter szereplésével mutattak be a Nemzeti Színházban.
Nyílt nap a Nemzeti Színházban
Idén lett 20 éves a Nemzeti Színház Duna-parti épülete, ennek alkalmából szeptember 24-én nyílt napot tartanak a színházban. Az ingyenes programok mellett kedvezményes jegyvásár is lesz.
Bécsben vendégszerepel a Nemzeti Színház Vitéz lélek előadása
Bécsben vendégszerepel a Tamási-emlékév programsorozatához kapcsolódva szeptember 16-án a Nemzeti Színház jelenleg is repertoáron lévő legrégibb előadása.
Díjat nyert a Nemzeti Színház Woyzeck-előadása Újvidéken
Az alkotói csapat és a színészegyüttes kivételes kifejezőképességéért járó díjat kapta meg a Nemzeti Színház előadása az újvidéki Infant fesztiválon. Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte produkciót 2018. április 11-én mutatta be és azóta is sikeresen játssza a budapesti teátrum.
Virágkocsival köszönti a magyarországi színházi olimpiát a Nemzeti Színház Debrecenben
Színház az egész világ címmel indít virágkocsit a Nemzeti Színház az idei debreceni virágkarneválon, a kompozícióval a színházi olimpiát köszöntik, amelyet jövőre hazánkban rendeznek meg – közölték a szervezők a készülő kocsinál tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Csaknem 380 előadással zárta az évadot a Nemzeti Színház
Összesen 123 különböző produkcióval és 379 előadással várta a közönséget az idei évadban a Nemzeti Színház, amely 7 bemutatót tartott.
A remény gyermekei
Ukrán artista gyermekek a Fővárosi Nagycirkusz és a Nemzeti Színház közös produkciójában lépnek színpadra június 15-én a színház színpadán.
Videó: Vissza a suliba – Szász Júliával
Szász Júlia színésznővel látogattunk vissza egykori iskolájába.
Tíz bemutatót tervez a Nemzeti Színház a jövő évadban
Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, amely Tamási Áron- és Kodály Zoltán-művet is műsorra tűz az évfordulók alkalmából, a szezon második felében pedig a Színházi Olimpia egyik fő helyszíneként várja a közönséget.
Színházi Olimpiát rendez Magyarország 2023-ban
A világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg Magyarországon.
Szolidaritási napot rendez a Nemzeti Színház Ukrajnáért
Szolidaritási nap Ukrajnáért címmel szervez programot a Nemzeti Színház április 24-én. A budapesti teátrumban két ukrán színház produkciója látható: A boldogtalan című darab tekinthető meg felvételről, és egy koncertszínházi előadás is várja a közönséget.