népi kultúra
Beck Zolival és a Parno Graszttal bulizhatunk a 32. Csángó Fesztiválon
Mintegy ötven program, hatszáz közreműködő, köztük moldvai, gyimesi csángók, erdélyi, felvidéki és magyarországi hagyományőrzők, valamint Magyarországon élő kisebbségi előadók mutatkoznak be augusztus 6. és 11. között a 32. Csángó Fesztivál – Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár programjában.
Népi építészeti találkozó a Művészetek Völgyében
Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a Balaton-felvidéken a Nép(i)építészeti Napok elnevezésű hagyományőrző programot, amelynek Taliándörögdön egy felújított műemlék istálló és pajta ad otthont.
Határtalan főzőversenyt rendeznek Nagyszebenben
A Hungarikum Napokra évente több ezer látogató érkezik.
Jó lesz még valamire – Takarékos módi
Elődeink nemzedékeken át öröklődött mentalitása, a paraszti kultúra jellemző sajátossága volt a takarékos életmód, a tárgyak megbecsülése, használhatóságának meghosszabbítása és az újrafelhasználás. A szentendrei Ferenczy Múzeum június 20-án nyíló kiállítása e takarékos szemléletmód aktualitását kívánja hangsúlyozni: a paraszti kultúra példáira alapozva kilenc témakörben vezet el napjaink pozitív gyakorlatáig.
Szerelemébresztés női varázslással és férfimágiával
A Fitos Dezső Társulat Embertánc – A táncoló ember című előadása június 14-én új köntösben mutatkozik be a Nemzeti Táncszínházban. A Harangozó Gyula-díjas Kocsis Enikővel beszélgettünk.
Szentmártoni János: a népművészet az alapja minden kultúrának
A népművészet közösségmegtartó, közösségszervező ereje nagyon fontos: ezek a közösségek azok a szigetek, ahol a társadalmunk, a nemzetünk meg tudja vetni a lábát. A Csoóri Sándor Program nemzetmegtartó program – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A magyar kultúrának van pedagógiai értéke
A magyar kultúrának van pedagógiai értéke, a mai világban különösen – jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára Székesfehérváron kedden, a tavaszi pedagógiai szakmai napokon.
Tizennyolc országból húszezren érkeztek a Táncháztalálkozóra
Április 5. és 7. között tartották meg a 43. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, amelynek felvezető eseményére a Fonóban, hétvégi egész napos programfolyamára a Papp László Budapest Sportarénában került sor. A színpadon közel kétezer táncos, zenész, énekes lépett fel.
Életben tartani és élővé tenni
A Hagyományok Háza egész napos rendezvényt szentelt a népzene területén alkalmazható innovációs, digitalizációs lehetőségeknek. Az április 4-én tartott esemény iránti nemzetközi érdeklődés bizonyítja, hogy az intézmény megvalósítja célját: nemcsak életben tartja, de élővé is teszi a népi kultúrát.
A kékfestést bele kell illeszteni a mai ember életébe
Gerencsér Enikő, a kékfestés Junior Prima díjas nagykövete jelenleg épp Amerikában népszerűsíti a tradíciót. 1906-ban alapított családi műhely ötödik generációs sarjaként a hagyomány és a korszerűség ötvözésében látja a jövőt, és persze abban, hogy minél többen megismerjük az ősi szakmát.
Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus a Kossuth-díj megrázó élményéről
Sikerrel futó táncjátékok szerzője, aki szerint az ő dolga gyönyörű foglalatot készíteni a magyar népi kultúra drágakövéhez – de csak azért, hogy annak a szépségét még jobban kiemelje.
Závogyán Magdolna: erősödik a népi kézművesség bázisa
„Alkotói és befogadó oldalon is erősödik az a bázis, amely a népi kézművességre mint dinamikusan fejlődő, innovatív népművészeti ágra tekint” – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára pénteken Békéscsabán.
Már lehet jelentkezni a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjére
Március 25-ig várják az alkotóházak, nyitott műhelyek és műhelygalériák jelentkezését a 14. Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéje rendezvényre.
A tulipános láda nagyobb kincs, mint egy plazmatévé
Egyre többen vágyunk egy kevésbé birtokló életre, amelyben a márkás ruhák helyét szépség és egyszerűség veszi át, tárgyaink pedig elférnek egy tulipános ládában. Aki erre azt mondja, hogy a tulipános ládák kora lejárt, az nem ismeri Holló László bútorfestőt, aki Budapest szívében adja tovább családi örökségét.
Ünnep- és hétköznapok a Skanzenben
A hosszú hétvégére ünnepi rendezvénysorozattal készül a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Bár pünkösdkor főleg a táncos-zenés és játékos programok vonják magukra a figyelmet, a tájegységek állandó kiállításaira is érdemes néhány pillantást vetni.
„Nemzeti kultúra az, amit megélünk”
Mitől érezzük azt, hogy valami a mi kultúránk része, más meg nem? Mit jelent kultúrafogyasztónak és mit kultúrahordozónak lenni? Miért kellene tudnunk kosarat fonni? Ezekről is szó esett Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója múlt csütörtöki beszélgetésén a Scruton kávézóban. A moderátor Horváth Szilárd, az M5 műsorvezetője volt.