nyár

Minden a Balaton volt nekem idén

Hogyan élik meg kortárs alkotóink a nyarat, mi volt a legemlékezetesebb nyári élményük, hogyan élték meg most és annak idején a nyárzárást, az iskolakezdést, és búcsúztatják-e valamilyen módon az év ezen szakaszát? A kortárs irodalom kiemelt írói, költői válaszoltak a kérdéseinkre, ráadásként pedig megosztották velünk azokat az általuk legfontosabbnak vélt gondolatokat, melyeket idén nyáron vetettek papírra.

A lemondás is része a nyárvégnek

Lassan ideje begombolni a lájbit, reménykedve, hogy legalább a vénasszonyok nyarából kijut még.

Hat film, amely a zene erejét bizonyítja

A zene világnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány olyan filmet, amely így vagy úgy, de a zene varázsáról mesél.

Moby Dicktől Hemingwayig, avagy felejthetetlen könyvek a tengerről

Tombol a nyár, ilyenkor pedig nincs is jobb annál, mint letehetetlen tengeri olvasmányokkal együtt élni át a nyílt vizek semmihez sem hasonlítható izgalmát, szépségét és veszélyeit.

Szeretjük látni a nevünket leírva, de mi a tétje?

Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas kárpátaljai költővel a határátlépésről, a könyveiben megjelenő történetekről és az istenhitről beszélgettünk.

Tíz új zenei megjelenés, hogy könnyebb szívvel búcsúzzunk a nyártól

A július és az augusztus is bővelkedett a friss magyar zenékben, ezért a legutóbbi gyűjtés után leltárba vesszük ezeket is. Ideális aláfestés az ősz még napfényes napjaihoz.

Száznál is több programmal várja a közönséget a Csabai Nyár

Kilencvenkét nap alatt száznál is több programmal várják június elejétől augusztus végéig a békési megyeszékhelyre érkezőket a Csabai Nyár elnevezésű rendezvénysorozaton – közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Hogyan látták festőink a nyarat?

Tombol a kánikula, a hőmérő higanyszála folyamatosan elhagyja a 30 fokot. Hozzánk hasonlóan az elmúlt századok polgárai is igyekeztek hűsölni, számos formában, legyen szó árnyékban ücsörgésről vagy vízparton ejtőzésről. A nyári életérzést persze, festőink is megörökítették, és ahány képzőművész, annyiféle látásmódú, eszközű és stílusú festmény született a legjobb évszakról. Lássuk ezeket!

Filmek, melyek konzerválják a nyarat

Az emberek egyik (nagyobb) része egész évben azt várja, mikor lesz napsütés és 30 fok. A másik része bár a többi évszakot részesíti előnyben, biztos, hogy titkon ők is imádják az év legmelegebb hónapjait. Megállapíthatjuk tehát, hogy a nyarat mindenki szereti. Éppen ezért most olyan filmeket ajánlunk, melyek egész évre konzerválják a nyár hangulatát.

Mi vár a moziban júliusban?

Ismét a mozivásznon láthatjuk Dwayne Johnsont, valamint Javier Bardemet és Penélope Cruzt! Megnézhetjük a hihetetlen család legújabb kalandját, Kirill Szerebrennyikov Cannes-ban bemutatkozott, Nyár című filmjét, és ismét elvarázsol minket a Mamma Mia! hangulata. Milyen filmekkel találkozhatunk a moziban júliusban? Cikkünkből kiderül!

Mi került a Hey, June! programjába?

Ha nyár, akkor zenei fesztiválok! Nincs ez másként a Müpában sem, ahol 2010 óta a hazai könnyűzene legjobbjai indítják a nyarat. A Hey, June! koncertjei egyszeri és megismételhetetlen élményt ígérnek, hiszen a zenekarok mindig különlegességet hoznak a Müpába. Antonia Vai lenyűgöző látványvilággal készül, a Kéknyúl bűnügyi helyszínné alakítja a hangversenytermet.

Ilyen a nyár Szentendrén

Csaknem harminc produkcióval, többek között operaelőadásokkal, unikális magyarországi ősbemutatóval, ifjúsági előadásokkal, jazzkoncertekkel és gyerekelőadásokkal várja a közönséget a Szentendrei Teátrum és Nyár július 6. és augusztus 17. között Szentendre belvárosának öt helyszínén. Miket érdemes megnézni? Összegyűjtöttük a legérdekesebb programokat!

Kiállítások a Balaton partján

Melyik az a helyszín, amelyik először eszünkbe jut a nyárról? Legtöbbünknek a Balaton. Nem telik el úgy a meleg évszak, hogy ne pihentetnénk a szemünket a csillogó vízen, és ne csobbannánk benne egyet. A fürdés mellett azonban a kultúráról sem kell lemondanunk, még akkor sem, ha felkeressük a magyar Riviérát. Cikkünkben kiállításokat ajánlunk, melyeket érdemes meglátogatnod a nyaralásod során!

Nyár, Krúdy, Margitsziget

Itt a nyár, a jó idő, és a fővárosban élve mivel is tölthetnénk kellemesebben a napot, mint egy kiadós sétával, mondjuk Budapest szívében, a Margitszigeten? Ám 250 évvel ezelőtt még nem tehettük volna meg ezt, hiszen a sziget sokáig egyházi tulajdonban volt, majd nádori nyaralóhellyé vált. Később jeles írók, költők is lakták, számos irodalmi alkotásunk született a szigeti fák alatt. Ha szeretnél többet tudni, tarts velünk!