opera
„Az élet felgyorsult, de ez a műfaj nem tűri a gyorsaságot” – Sümegi Eszter tragikus hősnőkről és bohóckodásról
„Tényleg sok drámai hősnőt alakítottam, kevés szerepemben nem haltam meg” – mondja Sümegi Eszter, a Magyar Állami Operaház egyik vezető magánénekesnője. Az általános takarékoskodás őt is utolérte. Elmaradnak előadásai, lesz egy kis üresjárata, amit tanulásra és tanításra fordít.
Háború és béke – Először Magyarországon az operaváltozat
Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be január 28-án a Magyar Állami Operaház.
Az elnyomás elleni lázadás operája – 170 éve mutatták be A trubadúrt
1853. január 19-én volt az ősbemutatója Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb operájának, A trubadúrnak.
A kétszáz éves magyar operajátszásra emlékeztek az Eiffel Műhelyházban
A kétszáz éves magyar operajátszásra emlékeztek az Eiffel Műhelyházban csütörtökön. Ebből az alkalomból a dalszínház bemutatta a MagyarOpera200+ címen megjelent új digitális kiadványát, melynek zenei anyagát az elmúlt öt évben, főként új magyar művek bemutatói kapcsán rögzítette az Opera.
Orfeusz és Eurydiké operafilm-premier a leghosszabb éjszakán
Idén a frissen restaurált Orfeusz és Eurydiké (1985) című operafilmet mutatja be a Nemzeti Filmintézet az európai szervezésű A Season of Classics Films kezdeményezés részeként december 21-én a Filmarchívum megújult vetítőjében, majd a két ünnep között egy teljes hétig online is megtekintheti a közönség.
A párizsi opera Francia Guayanában keresi az utánpótlást
Bár Francia Guyana Brazíliával és Suriname-mal határos, a Francia Köztársaság egyik tengerentúli megyéje. Itt keresi a tehetségeket a párizsi operaház.
Ifjúsági előadás készül az Operában Puccini vígoperájából
Toronykőy Attila középiskolás diákoknak szánt új rendezésében mutatja be a Gianni Schicchit – Schicchi 2.0 néven – a Magyar Állami Operaház.
Diótörő Fesztivál – slágerdarabok és jótékonysági előadások az Operában
Harmincöt alkalommal lesz látható Csajkovszkij mesebalettje advent első vasárnapja, 2022. november 27. és 2023. január 15. között a Magyar Állami Operaházban.
„Sosem éreztem hátrányát, hogy vidéki városban nevelkedtem” – Rácz Rita a hivatás öröklődéséről
Rácz Ritának, a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel elismert magánénekesének a vérében van a szakma, hiszen színházi dinasztiába született. Nyolc esztendősen édesanyja, Fekete Gizi társaságában lépett először színpadra. A Tisza-parti Nemzeti Színház örökös tagja ezekben a napokban Örkény Macskajátékának Orbánnéját alakítja. Rita édesapja, Rácz Tibor is a szegedi társulat jeles alakja.
A varázsfuvolával és Rost Andreával turnézik Japánban az Opera
Mozart daljátékát Szinetár Miklós 2014-es rendezésében mutatja be 12 állomásos turnéján 2022. október 28. és november 13. között a Magyar Állami Operaház 115 fős együttese. A két szereposztással látható produkcióban Rost Andrea Paminaként lép színpadra. Az Opera Zenekara ezt követően négy szimfonikus koncertet is ad japán zongoraművészek közreműködésével november 15. és 19. között.
Attila, a hun király – Kiállítás a Margitszigeti Színház szervezésében
A Margitszigeti Színház a nagy nyári operabemutatójához, Verdi Attila című művéhez kapcsolódóan nagyszabású kiállítást szervezett a hun király legendák ködébe vesző alakjáról és a hunok történetéről.
Attila a Margitszigeten
Varázslatos animációs környezet idézi meg a kor hangulatát Verdi monumentális és szenvedélyes zenéjével a magyar vonatkozású operában augusztus 12-én és 14-én a Margitszigeti Színház hatalmas színpadán.
Ifjúkori Mozart-vígoperát mutat be amerikai koprodukcióban az Opera
Az álruhás kertészlány című darabot Almási-Tóth András rendezésében, a San Diegó-i Opera Neóval együttműködésben mutatja be a Magyar Állami Operaház július 1-jén az Eiffel Műhelyházban.
Don Carlos-premierre készül az Opera
Frank Hilbrich rendezésében, az ötfelvonásos, olasz nyelvű, modenai változatban mutatja be Verdi Don Carlos című operáját a Magyar Állami Operaház.
„A komponálás szórakoztató munka és kaland” – Bánlaky Ákos dalszerzésről és a kortárs operáról
Bánlaky Ákos zeneszerző Bécsben él, személyesen ritkán, műveivel azonban rendszeresen jelen van az Osztrák Kulturális Fórum Budapest koncertprogramjaiban. Egy fesztiváleseményre azonban legutóbb eljött. Interjú.
Égitestek és földi szerelmek: romantikus világvége sok énekhangra
A Holdra és a csillagok közé is elrepít a Csíkszerda kórus két egyfelvonásos, kizárólag énekhangokra komponált operája. Az apokaliptikus történetek a zene és a közösségi történetmesélés gyógyító erejét kínálják egy nem kevésbé apokaliptikus kornak.