Pécsi Tudományegyetem

1200 folyóméter irat a pécsi egyetem levéltárában

A Magyar Levéltárosok Egyesülete idén a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának ítélte oda Az év levéltára, 2020 szakmai díjat. A rangos elismerést – 2012. évi alapítása óta immár kilencedik alkalommal – az adott évben kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmény kapja.

Pécsre került a 2020-as Év levéltára díj

A Magyar Levéltárosok Egyesülete döntése értelmében ebben az évben a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltára veheti át a 2020. évi Év levéltára díjat.

Elkezdődött a PTE interkulturális rendezvénysorozata

Aktuális témákat feldolgozó kerekasztal-beszélgetések, tudományos és ismeretterjesztő előadások, koncertek, zenés programok és kiállítások várják a közönséget keddtől a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Nemzetközi Tavasz (International Spring) című rendezvénysorozatán.

A járvány pozitív élményeit bemutató fotópályázatot hirdet a Pécsi Tudományegyetem

A járványhelyzet ellenére megélt pozitív, lélekemelő, a nehézségeken átsegítő élményeket megmutató fotókat vár a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a hazai középiskolások, valamint magyarországi és külföldi egyetemi hallgatók számára meghirdetett fotópályázatán.

A PTE építészei tervezték meg a helyi vásártér új arculatát

Az ötletterveket virtuális kiállításon mutatják be a hónap végéig.

„Ami engem a legjobban érdekel, az valójában az EMBER, így, csupa nagybetűvel”

Véleménye szerint napjainkban kincset érő tudást jelent a társadalomról, különböző kultúrákról tanulni, megismerni emberek, közösségek szokásait, megvizsgálni, hogy hogyan adaptálhatóak hagyományaink a változó világunkra és megérteni mindennapjainkat érintő társadalmi jelenségeket. Interjú az idén 30 éves fennállását ünneplő pécsi Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék vezetőjével, Prof. dr. Nagy Zoltánnal.

Kortalan Tudomány: online konferencia és fesztivál Pécsen

Idén online programkínálattal rendezik meg a Kortalan Tudomány című konferenciát és fesztivált október 6. és 10. között a Pécsi Tudományegyetemen.

A pécsi egyetemen tanít szeptembertől Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző

A jazz, a komolyzene és a filmzene berkeiben egyaránt foglalkoztatott művész jól ismert a műfajok közötti integrációs törekvéseiről.

Pécs a magyar Liverpool?

Miről híres Pécs? Vajon az emberek többségének mi ugrik be a Baranya megyei városról: a Pécsi Tudományegyetem vagy inkább a Halott Pénz, a Kispál és a Borz, a 30Y és a Punnany Massif? Lehet-e ötvözni a zeneipart és a tudományt? Ezekre a kérdésekre adott választ Tóth Barbara, a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetem programjának szakmai koordinátora. Mindemellett szó esett a pécsi titokról is.

Ebben nőttünk fel

„Édesapám foglalkozott szobrászattal – használjuk azt a kifejezést, hogy amatőr szinten, de ez nem a minőséget jelzi –, mi, a gyermekei pedig ebben nőttünk fel” – idézte fel Kotormán Norbert, aki a Pécsi Tudományegyetem 650 éves jubileumára készíti legújabb alkotását. A szobrászművésszel a jubileumra készülő műről beszélgettünk, valamint arról, miképpen születnek a szobrai.

Szoborkompozíció a jubileumra

Nagy Lajos királyt és Vilmos középkori pécsi püspököt ábrázoló szoborkompozíció készül a Pécsi Tudományegyetem alapításának jövőre esedékes, 650 éves jubileuma alkalmából. Az első magyarországi egyetem alapítóinak emléket állító alkotást Kotormán Norbert szobrászművész készítheti el. A bíráló bizottság szerint az ő pályaműve fejezi ki az első magyar egyetem alapításának jelentőségét.

Díszdoktor lett Plácido Domingo

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2016. február 7-én tiszteletbeli doktorrá avatta a világhírű operaénekest, a „Három tenor” világszerte elismert és rajongott tagját, Plácido Domingót. A művész a doctor honoris causa címet igazoló oklevelet és az intézmény professzori karához tartozást jelképező talárt február 7-én vette át Pécsett.