Póka Egon

Felsőfokú végzettséget nyújtó könnyűzenei képzés indul szeptembertől

Szeptemberben indul a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) és a Miskolci Egyetem (ME) közös kortárs könnyűzenei alapképzése, amelyre február 15-ig jelentkezhetnek az ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányok iránt érdeklődők.

A HBB Kopaszkutya lemezét 30 év után újra kiadták

Harminc évvel az eredeti kiadás után, technikailag korszerűsített formában újra megjelent a Kopaszkutya című film zenéje, amelyen a Hobo Blues Band dalai hallhatók.

A zene és a tanítás itt maradt velünk – interjú Póka Vanessával

A legfontosabb, amit édesapjától tanult, az az, hogy: „magadért csinálod” – árulta el Póka Vanessa, aki Póka Egon örökségéről, a Kőbányai Zenei Stúdióról és a rövidesen induló könnyűzenei felsőoktatási képzésről is beszélt.

Megpihennek szárnyaid ‒ Emlékezés két dalban

Póka Egon a ’70-es évek elején a Metro, később a Hobo Blues Band tagja volt. Szappanos György mások mellett Tátrai Tiborral, Babos Gyulával, Katona Klárival, majd saját zenekarában játszott. A Megpihennek szárnyaid című filmben a két basszusgitárosra emlékeznek a zenésztársak és a tanítványok.

Dokumentumfilm Póka Egon és Szappanos György emlékére

Megpihennek szárnyaid címmel zenés dokumentumfilm készült két kiváló magyar basszusgitáros, Póka Egon és Szappanos György emlékére, akik mindketten 2021-ben hunytak el.

A kőbányai iskola, ahol a legnagyobbaktól lehet tanulni

A Kőbányai Zenei Stúdió a Cserkész utcában egy korábban bölcsődeként működő épületben kapott helyet. Ottjártunkkor épp felújították, ráadásul a heves esőzések miatt be is ázott az épület, a termekben összetolt hangszerek fogadtak bennünket. A kreatív megoldásoknak köszönhetően azonban a látogató úgy érezhette, érti, miről szól a hely.

Póka Egonra emlékeznek a Várkert Bazárban

A közelmúltban 68 évesen elhunyt basszusgitáros, Póka Egon emléke előtt tisztelegnek október 1-jén 10 órakor, a zene világnapján a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

„Ez nem pusztán segély, hanem lehetőség a vészterhes időkben”

A Raktárkoncert-sorozatot tavaly augusztusban hívta életre az Antenna Hungária azzal a céllal, hogy támogassa a koronavírus miatt bevétel nélkül maradt zeneipari szereplőket és élményt nyújtson a zenére kiéhezett közönségnek. Hamarosan startol a „második felvonás”, a Raktárplusz, ami amellett, hogy szélesebb körben lesz elérhető, bemutatja az előző rostából kimaradt zenekarokat is. Póka Egonnal beszélgettünk.

„Jött a rock and roll, és keményen berúgta az ajtót”

Interjú Póka Egon Máté Péter-díjas basszusgitárossal, zeneszerzővel, a magyar zenei élet emblematikus előadóművészével.