program
Ingyenes fotókiállítás nyílt az atlétika mágikus pillanataiból
Az Ezüstgerely Művészeti Pályázat válogatott képeiből nyílt kiállítás az Allee Bevásárlóközpontban.
Rómát látni és megfesteni
A Virág Judit Galéria február 22-én nyíló, Róma–Budapest című összművészeti tárlatán a közönség klasszikus és kortárs alkotók remekművein keresztül ismerheti meg, hogyan hatott a 19–20. században az olasz főváros a magyar kulturális szcénára.
És neked mi a kifogásod a megalkuvásra?
Az XX84 színházi darabot, az Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra George Orwell 1984 című regénye alapján készült előadását január 17-én játsszák Budapesten, a Gólem Központban.
Martha Argerich és Bryn Terfel csábít idén Kismartonba
A Herbstgold fesztivál intendánsa, Julian Rachlin ismét nemzetközileg elismert művészeket hívott meg Kismartonba: szeptember 11. és 22. közt fellép Sir Bryn Terfel, Martha Argerich és Gautier Capuçon is.
Snétberger Ferenc triplázik a VeszprémFesten
Július 16. és 20. között Gregory Porter, a Toto, Paloma Faith, a Milky Chance, valamint a Caravan Palace koncertezik a História Kertben felállított nagyszínpadon, Snétberger Ferenc pedig három nap három különböző műsort ad elő a Jezsuita Templomkertben.
Dokumentumfilm a magyar történelem máig kibeszéletlen, sötét fejezetéről
A felvidéki magyarság kitelepítése a magyar történelem máig kibeszéletlen, sötét fejezeteihez tartozik – a nemrég megjelent Baska magyarul beszél című könyv és az azonos című történelmi dokumentumfilm a témát Baska József képzőművész és családja személyes tragédiáján keresztül mutatja be.
Ezeknek a tojásoknak semmi közük a húsvéthoz
2024. február 23-ig láthatók a Szikra Képzőművészeti Bemutatóteremben Egyed László különleges tojásai.
Ruha-kerámia szobrok a Hegyvidék Galériában
Tóth Anna Eszter képzőművész 2017-ben találta meg az azóta védjegyévé vált szennyes ruhakupac látványát mint alkotói eljárásának alapvető művészeti problematikáját.
Új dalt mutat be élőben az Omega Testamentum
Február 23-án a Barba Negrában a fővárosban először ad önálló koncertet Debreczeni Ferenc zenekara, az Omega Testamentum, amelynek keretében a jól ismert Omega-slágerek mellett felcsendül majd egy vadonatúj dal is.
Zorán idén is elhozza a tavaszt
A legendás előadó március 17-én a Budapest Kongresszusi Központba invitálja közönségét, ráadásul mindjárt két koncertre.
Szólóestet ad Bogányi Gergely a Müpában
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész nemrég 50. születésnapja alkalmából adott koncertet a Zeneakadémia Nagytermében, ahol nagy sikerrel zeneszerzőként is bemutatkozott. Január 31-én a Müpában újra nagyszerű programmal várja a közönséget A Zongora című sorozat következő hangversenyén.
Macbeth a Pinceszínházban
Háború, világvégeérzés, széteső kapcsolatok, összeesküvések. Vajon hányféle világ létezik, hol van az átmenet egyikből a másikba? Shakespeare Macbeth-jét Tóth András rendezésében láthatjuk a Pinceszínházban. Premier január 26-án.
Január végén érkezik a Hajadonok a Nemzeti Táncszínházba
A Duna Táncműhely decemberben mutatta be legújabb előadását Juhász Zsolt rendezésében, amelybe különböző művészeti területekről érkeztek a közreműködők. Hajadonok címmel január 25-én lesz újra látható az előadás a Nemzeti Táncszínházban.
Jón Kalman Stefánsson és Franciaország lesz az idei Könyvfesztivál díszvendége
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2024. szeptember 26. és 29. között 29. alkalommal rendezik meg, amelyen évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén Jón Kalman Stefánsson izlandi író, valamint Franciaország lesznek a kiemelt vendégek.
Programok nem csak esőnapra
Igazán jó programot találni néha főnyereménnyel ér fel. Nemcsak azért, mert a keresgélés időigényes, vagy mert a család különböző tagjai másfelé indulnának el, hanem mert a bőség zavarában néha nehéz eligazodni. Alább néhány ötlet azoknak, akik kettesben, barátokkal vagy gyerekekkel szeretnék az időt eltölteni.
Ki néz manapság diafilmet?
Nem kevesen! Reneszánszát éli a műfaj, amit Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó Kft. ügyvezetője számadatokkal is alátámasztott: 2023-ban 320 címből mintegy 230 ezer diafilmet adtak el. Pedig a hazai diázás első évtizedeiben egyáltalán nem a kisgyerekes családok jelentették a fő célcsoportot.