Radnóti Színház

Hat bemutatót tart a Radnóti Színház a jövő évadban

Hat bemutatóval, köztük két ősbemutatóval készül a 2020/21-es évadra a Radnóti Miklós Színház, amely a tervek szerint ősszel nyitja meg kapuit.

„A saját életünkkel való törődés megköveteli az önanalízist”

A szöveget és a projektet ihlető, Junior Prima díjas Eke Angéla színésznővel beszélgettünk az Én, Iphigénia darabról, a szereppel járó kihívásokról és a görög mitológia mindennapiságáról is.

„A világ legboldogabb népénél az emberek serege egy akácfa alatt intézi az államügyeket”

A Trafó Kortárs Művészetek Háza produkciója, a Magyar akác post-fact dokumentumszínházi előadás, Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész közös munkája 2020 őszén New Yorkban debütál.

Színházi labor egy romkocsma szomszédságában

Alternatív játszóhelyet nyitott a Radnóti Színház a Kazinczy utcában. Beszámoló.

Hét erdélyi magyar és egy budapesti színház a bukaresti színházi seregszemlén

Az október 18. és 27. között zajló fesztivált az 1989-es rendszerváltozás és a romániai forradalom 30. évfordulójának szentelik.

A Radnóti Színházé a legjobb előadás

A Radnóti Színház 10 című előadása nyerte a legjobb előadás díját, Pogány Judit életműdíjat kapott a Színházi Kritikusok Céhe vasárnapi gáláján.

Valcz® Napok

Hogy mi a Valcz® Napok? Egy független színházi rendező, Valcz Péter brandépítő kampánya szeptember 25. és október 9. között az RS9-ben, a Radnóti Színházban, a Jurányiban, a Trafóban, a MU-ban, a Bethlen Téri Színházban és a Szkénében.

Megkapó komédia a Radnótiban

Osztrovszkij-darabot mutat be A művésznő és rajongói címmel a Radnóti Színház október 20-án. A színházi világban játszódó művet Valló Péter rendezésében láthatja a közönség. Az orosz mű a fiatalok vágyai és a boldoguláshoz szükséges kompromisszumok ellentétét járja körül, középpontjában egy színésznő kiárusításával.

Levélkoncert mesél Bartók életéről

„Soha eddig nem tapasztalt helyzet és előadás lesz a Viva Bartók!” – így fogalmazott Fülei Balázs zongoraművész Bálint Andrással közös Bartók-estjükről. A Radnóti Színházban komoly hagyománya van az irodalmi- és költői est műfajának, és az elkészült előadások Bálint András személyétől váltak minden esetben az irodalom és a személyesség izgalmas találkozásaivá.

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Gazsó Györgyre (Radnóti Színház), Szikszai Rémuszra (Szkéné Színház) és Krisztik Csabára (Vörösmarty Színház) a www.kultura.hu/kaszasattiladij oldalon – jelentették be a június 15-ei sajtótájékoztatón.