rendezõ

Elhunyt Jürgen Flimm rendező, a Berlini Állami Operaház volt igazgatója

A 81 éves korában elhunyt Jürgem Flimm prózai és operarendezői pályája párhuzamosan haladt, legnagyobb sikereit a zenés műfajban érte el.

Eposzparódiából ízig-vérig zenés színház – Horváth Balázs és Horváth Csaba A helység kalapácsáról

A Forte Társulat a Petőfi-emlékévben, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa megnyitója alkalmából, a magyar kultúra napján tartja A helység kalapácsa eposzparódia kortárs zenei és színházi ősbemutatóját. Az előadás rendezője Horváth Csaba, a Horváth Balázs komponálta zeneművet a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar szólaltatja meg a szerző vezényletével.

Mesteri duók: rendezők és színészek

Kedvenc rendező-színész párosainkat gyűjtöttük össze, akik több alkalommal is bizonyították, milyen jól tudnak együtt dolgozni.

Párhuzamos valóságok – Tarnóczi Jakab a művészet kontrollált meneküléséről

A 28 éves salgótarjáni fiatalemberről, a Katona József Színház szerződtetett rendezőjéről legtöbbször azt lehet hallani, hogy különleges, útkereső, kísérletező előadásokat állít színpadra. Meg azt, hogy a művészek szeretnek vele dolgozni. Bíznak benne, és bármilyen kérése van, teljesítik.

Pénteki kultúrrandi Cseri Hanna bábrendezővel, énekes-dalszerzővel

Komolyan vett kérdésekre töprengve, elgondolkodva formált, egyáltalán nem kész panelválaszok – és aztán egy a legváratlanabb pillanatban, tökéletes ütem- és stílusérzékkel, finoman, elegánsan odavetett önironikus mondat. Visszafogottsága elhivatottságot, bizonytalansága megkérdőjelezhetetlen minőségigényű útkeresést takar.

„Nem gondolok magamra művészként, csak suszterként” – Beszélgetés Göttinger Pállal

Mondják, a suszter maradjon a kaptafánál. Göttinger Pálnak viszont sokféle kaptafája van, és ezek majdnem mindegyikéről kérdeztük.

Pénteki kultúrrandi Kaj Ádám rendezővel

„A rendezés szolgálat” – vallja Kaj Ádám rendező, aki nemrégiben a Vörös István által írt A Don Quijote-szindróma című előadást állította színpadra. Beszélgetésünkben szó esett a jó kérdésfelvetés fontosságáról, a minőségi kultúra létjogosultságáról és a színházcsinálás értelméről is.

Pénteki kultúrrandi Rózsa Gábor rendező-producerrel

Első nagyjátékfilmjét családi összefogással alig ötmillió forintból forgatta, a Mentés másképpet már a nyitóhétvégén több ezren nézték meg a mozikban. Eddig szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki önerőből, támogatás nélkül forgasson filmet, és forgalmazóként elhelyezze az országos mozihálózatokban. Erről az útról, gyerekkori filmélményekről és a fiókban fekvő történelmi filmtervről is beszélgettünk.

Igazság életre-halálra – Beszélgetés Árkosi Árpád rendezővel

Ma már máglya helyett a pislákoló mécses lángját is nagyra értékeli. Régóta „hátizsákos rendező”: megy, ahova hívják. Nem természetesen választotta a kőszínházi létet, ezért számos vonását őrzi az amatőr lelkületű színházcsinálásnak. Igazságkeresésről, bukásokról és kalandorlétről is beszélgettünk a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

Komolyan röhejes vagyok – Interjú Reisz Gáborral színházi darabjáról

Reisz Gábort filmrendezőként ismerhetjük, A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek rendezője most viszont a színházban is kipróbálja magát: a Proton Színház megkeresésére írta meg novelláit, melyekből megszületett a ma debütáló Komolyan röhejes vagyok. A darabot a Trafóban mutatják be.

„Mintha mindenki csak mondaná a magáét” − Dicső Dániellel beszélgettünk

Tóth Krisztina Denevér című, két színészre és egy vetítővászonra írt drámáját mutatja be online egy független alkotó csapat. Az ősbemutatót május 12-étől egy héten át nézheti meg a közönség. Dicső Dániel rendezővel izgalmas áthallásokról, a színházi kereteket feszegető eszközökről és a drámaiság mögött meghúzódó groteszk humorról beszélgettünk.

Öt film az 50 éves Török Ferenctől

A Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró ma ünnepli 50. születésnapját. Ebből az alkalomból szedtük össze tőle öt legnagyobb kedvencünket.

„A rendezésben szenvedélyesen létezem” – Béres Attila ötvenéves

Pályája elején megtapasztalta, hogy milyen az, amikor fölröptetik, majd lezuhan. Ma már úgy gondolja: ez nagyon jót tett. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával matematikusi kezdetektől a színészi ambíciókon át a szabadság kérdéséig számos dologról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján.

„Az ember csak a maga módján tud hitelesen mesélni”

Ma ünnepli születésnapját Fekete Ibolya Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. Vele beszélgettünk filmekről, történetekről, „álomprojektekről” és eltűnőben lévő, egykor ragyogó világokról.