Salgótarján

„Jó szerencsét!” – Bányászélet Salgótarjánban

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyének állandó kiállítása a nógrádi szénmedence múltját, műszaki emlékeit, a szénbányászat 19–20. század technológiáját mutatja be. A város szívében található József-lejtősakna eredeti, épségben megmaradt vágatrendszerén is áthaladhat a látogató, ahol testközelből szemléltetik az egykori bányászati munkafolyamatokat és fejlődésüket.

Megnyílt az V. Országos Rajztriennálé Salgótarjánban

Megnyitották szombaton az V. Országos Rajztriennálét Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban.

Játszd újra, Sam! – avagy képzelet és valóság határán

Dér András Játszd újra, Sam!-rendezését egyedi megoldások színesítik. A Salgótarjánban bemutatott darabot a Zenthe Ferenc Színház kamaraszínpadán láthattuk. A premier november 15-én telt házas volt. A filmrészletekkel vegyített vígjátéknak még három előadása lesz a városban.

A hit és a hatalom házai – Középkori nógrádi várak és templomok

A hit és a hatalom házai – Középkori templomok és várak Nógrád megyében című kiállításon húsz látványos, részben középkori templommal és kilenc nógrádi várral ismerkedhetünk meg. A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum kiállításán túl dokumentumfilm és könyv is készült a témáról.

Snétberger Ferenc koncertjével startol Salgótarján új jazzfesztiválja

Jazz STation névvel új fesztivált hívott életre az idén várossá nyilvánításának 100. évfordulóját ünneplő Salgótarján. A négynapos rendezvény szeptember 8-án kezdődik: 19 órától Snétberger Ferenc salgótarjáni származású, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas világhírű gitárművész koncertjét élvezhetik az igényes zene kedvelői a József Attila Művelődési Központban.

Tíz premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban

Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.

Könyvbemutató, vetélkedő, családi programok a salgótarjáni könyvtári napokon

Könyvbemutatót, vetélkedőt, családi programot is szerveznek a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban csütörtöktől a 93. Ünnepi Könyvhét városi rendezvényein.

Július végén kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban

Július végétől három hétig tartó szabadtéri fesztivált rendeznek Salgótarjánban, amelyen csaknem 30 programot kínálnak a város Fő terén; hat nagyszínpadi előadással és három koncerttel is várják a nézőket. A programok között lesz a salgótarjáni születésű előadóművész, gitáros, zeneszerző Alapi István születésnapi koncertje is – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.

Zenthe Ferenc-emléknapot tartanak vasárnap Salgótarjánban

Tizedik alkalommal rendezik meg vasárnap a Zenthe Ferenc-emléknapot Salgótarjánban.

Fekete Péter: Jó helyre került a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháznak adott támogatás

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházat évek óta jelentős támogatással segíti a szaktárca, és ennek minden forintja jó helyre került – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára szerdán, amikor meglátogatta a társulat új játszóhelyét, a 120 fős kamaratermet.

Ma van az emlékhelyek napja

Országszerte közel hatvan helyszínen zajlanak programok. Az ünnepélyes megnyitót Székesfehérváron tartották.

Új színtérrel is várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

A 2021/2022-es évadban új színtérrel is várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, a kamarateremben 90 előadás lesz látható.

Salgótarjánban az új évadra viszik át a félbeszakadt szezon előadásait

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2020 novemberében félbeszakadt évadot változatlan tartalommal átviszi a szeptemberben kezdődő új évadra.

Szlovák-magyar együttműködés: bővítik a turisztikai kínálatot Gácson és Salgótarjánban

Szlovák-magyar együttműködésben bővítik a turisztikai kínálatot Gácson és Salgótarjánban, a szlovákiai községben és a Nógrád megyei városban kialakítják Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János festőművészek emlékházait is.

Folytatja online előadásait a Zenthe Ferenc Színház

Mivel a kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni színház.

Picasso Salgótarjánban – Mindennapok a Dornyay Béla Múzeumban

Kevesen tudják, hogy a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Picasso-művektől kezdve üvegcsodákon át Gaál István filmrendező fotóanyagáig mennyi kincset őriz. A 2020-ban Az év múzeuma verseny egyik különdíját nyert intézmény vezetőjével beszélgettünk.