SZFE
Négy ország fiataljai az SZFE első nemzetközi egyetemi filmfesztiválján
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15-én első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat.
Együttműködési megállapodást kötött az SZFE és a Veritas
Együttműködési megállapodást írt alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltárral – közölte november 12-én az SZFE. A dokumentumot Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szakály Sándor, a Veritas főigazgatója látta el kézjegyével.
Bemutatkoztak az SZFE-n a jövő akciófilmesei
Október 1-jén került sor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első second unit rendező mester szakos hallgatóinak diplomafilm-vetítésére az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A végzősök változatos műfajokban, látványos filmtechnikai megoldásokkal és akciódús rövidfilmekkel mutatták be frissen megszerzett tudásukat.
David Cronenberg mesterkurzust tart Budapesten
A világhírű kanadai rendező, David Cronenberg mesterkurzust tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szervezésében szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A testhorror mestere a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként a Nemzeti Filmintézet (NFI) meghívására érkezik Magyarországra.
Ridley Scott állva tapsolva ünnepelte Piroch Gábort
Piroch Gáborral beszélgetni olyan élmény, mint egy pompás útvesztőben bolyongani. Több mint negyven éve kaszkadőr, és Arnold Schwarzenegger barátja nyilvánosan gratulált életműdíjához.
A lélek fényképésze, aki csoki Oscar-díjat kapott Weinsteintől
A MOZ.GO-n életműdíjjal tüntették ki Koltai Lajos operatőr, filmrendezőt, akitől megkérdeztük, mit tanít növendékeinek az SZFE rendezői mesterképzésén.
Hat ország fiatal művészei alkotnak együtt Sopronban
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. A második alkalommal megvalósuló nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem campusán.
A kortárs irodalomra figyelmezők között sok az író eszkimó és kevés az olvasó fóka
Győrei Zsolt hét tenger hajósa: drámaíró, költő, regényeket is ír, illetve műfordító, miközben polgári állása szerint egyetemi tanár.
Bemutatják az Örkény-ösztöndíj színműveiből készült válogatást
A 2003-ban megjelent Hamincból öt kötet után újabb válogatás lát napvilágot az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből.
Saját előadásaikból rendeznek fesztivált Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila színésznövendékei
Nagy vállalkozásra készül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) 2025-ben diplomázó prózai színész osztály: az elmúlt négy év alatt készült vizsgáikat tíz nap alatt, egy fesztivál keretein belül tárják a nyilvánosság elé.
Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és az SZFE
Együttműködési megállapodással erősíti stratégiai partnerségét a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE).
Hoppál Péter: Az SZFE-n minden lehetőség adott a sikeres munkához
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) minden adottság és lehetőség együtt van ahhoz, hogy a lényeggel foglalkozzanak – mondta el az intézmény hétfői tanévnyitó és díszdiploma-átadó ünnepségén a kultúráért felelős államtitkár.
Rátóti Zoltán lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora
Áder János köztársasági elnök a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművészt hétfőn a Sándor-palotában.
Szarka Gábor: Minden elemében megújult az SZFE
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) minden elemében megújult, felújítottuk az ingatlanokat, a képzés új helyszínekkel bővült, technikai fejlesztés indult, sikeres felvételi időszak zajlott – mondta Szarka Gábor, az SZFE kancellárja szerdán sajtótájékoztatón.
Ne vesd meg – Az Ernelláék Farkaséknál bemutatója a Hatszín Teátrumban
A Hatszín Teátrum június 22-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói által játszott vizsgaelőadás helyszíne volt; a darabot ősztől lehet megnézni náluk. A Hargitai Iván által rendezett Ernelláék Farkaséknál meglepő elnézéssel és kedvességgel tekint a „felnőttvilág” infantilitására.
Pénteki kultúrrandi Börcsök Olivér színésszel
Gothár Péter új filmjében mutatkozott be a szélesebb közönségnek, ám már számos, főként zenés bemutatót tudhat a háta mögött. Különcségről, az egyetemi évekről és fogódzókról is beszélgettünk.