Szigligeti Színház Nagyvárad
Oscar-díjas filmeket nézne magyarul? Menjen színházba!
Tíz olyan színházi előadást ajánlunk határon innenről és túlról, prózai és zenés produkciókat egyaránt, amelyek így vagy úgy, de Oscar-díjas filmekből készültek.
Több magyar művészt és előadást is kiemelt a Román Színházi Szövetség
Szatmárnémeti és kolozsvári magyar produkciót is jelölt az elmúlt év legjobb színházi előadásának járó díjra a Román Színházi Szövetség (UNITER). A legjobb férfi főszereplőnek járó díjért Nagy Csongor Zsolt és Pálffy Tibor is versenyben van.
Elhunyt Dobos Imre, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze
Életének 84. évében pénteken elhunyt Dobos Imre, a nagyváradi Szigligeti Színház életműdíjas színművésze – közölte szombaton a társulat.
Nyolc emlékezetes színházi előadás 2023-ból
Listánkon az év legizgalmasabb színházi kísérletei közé tartozó, kortárs vagy klasszikus magyar művekből készült fővárosi és határon túli, kőszínházi és független produkciók, amelyeket 2024-ben is megnézhetünk.
Öt vendégjáték és koncert is szerepel a nagyváradi HolnapUtán Fesztivál programjában
Öt vendégjáték és egy koncert szerepel a HolnapUtán Fesztivál idei programjában, melyet a Festum Varadinum rendezvénysorozat részeként szerveznek meg május 13. és 18. között Nagyváradon.
Dokumentumszínházi előadással emlékezik Petőfi Sándorra a nagyváradi Szigligeti Színház
A partiumi város magyar színháza olyan előadással szándékszik megünnepelni a jubileumi érvfordulót és az ahhoz kapcsolódó emlékévet, amely minden generáció számára élményszerűen kelti életre Petőfi Sándor ellentmondásos és lenyűgöző személyiségét.
A Nopcsa-menet – A Nagyváradi Szigligeti Színház Magyarosaurus Dacus című előadásáról
Báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc élt. Emléke él. Már csak az a kérdés, hogy korának szelleme meddig fog élni. Gianina Cărbunariu a kalandos életű arisztokrata, paleontológus, diplomata, kém, önjelölt albán királyról írt-rendezett ellőadást Nagyváradon.
A találkozások fesztiválja – Ilyen volt a temesvári Mafeszt
Az egyik előadásban pálinkát, a másikban pezsgőt, a harmadikban vodkát meg rózsát osztottak a közönségnek. De nem csak emiatt érezte úgy a néző, hogy neki vagy vele játszanak.
Új stúdiótermet vett használatba a nagyváradi Szigligeti Színház
Új stúdiótermet vett használatba a nagyváradi Szigligeti Színház, amely a helyi román színházzal közösen használhatja a moziból színházteremmé átalakított létesítményt – közölte kedden az erdélyi teátrum.
A „dinoszauruszbáró” kalandos életéről szóló előadást mutatnak be Nagyváradon
Magyarosaurus Dacus címmel a dinoszauruszbárónak is nevezett Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus kalandos életéről szóló előadást mutat be pénteken a nagyváradi Szigligeti Színház.
„Mindig keresőben vagyok” – Beszélgetés Hunyadi István színművésszel
„Nagyon közel állnak hozzám azok a karakterek, akik lecsúsznak a világ pereméről vagy oda vannak taszítva” – mondta a Kultúra.hu-nak Hunyadi István. A nagyváradi Szigligeti Színház színművésze Az öngyilkos című előadásban szerepe expresszív megfogalmazásáért díjat kapott a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. Vele beszélgettünk.
Kezdődik a nagyváradi színház nyári évada
Változatos, családi élményeket ígérő szabadtéri előadásokat szervez június hónap folyamán a nagyváradi Szigligeti Színház: az előző évek hagyományához hasonlóan, a teátrum nyári évadában a könnyed, táncos-zenés előadásoké a főszerep.
Nagyváradi kulturális intézmények összevonása ellen tiltakoztak Erdélyben
Utcai performansszal és villámcsődülettel tiltakoztak Nagyváradon és Szatmárnémetiben péntek este román és magyar művészek a Bihar megyei tanács azon terve ellen, amely összevonná egyetlen nagy közös intézménybe a nagyváradi román és magyar színházakat, bábszínházakat, táncegyütteseket, valamint a filharmóniát, továbbá a fenntartó megszüntetné a művészek határozatlan időre szóló munkaszerződését.
Veszélyben a nagyváradi magyar színház önállósága
Megszüntethető-e egyetlen tollvonással a 120 éve alapított nagyváradi Szigligeti Színház, amely mindössze tíz éve nyerte vissza önállóságát? Megtörténhet-e Ady városában, ott, ahol a napokban Árpád-kori pénzérmékre bukkantak a régészek, hogy egy elöljáró döntése nyomán magyar kulturális intézmények működésképtelenné válnak? Ennek jártunk utána.
Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház
Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház, miután a fenntartó Bihar megyei önkormányzat a költséghatékonyság indokával egyetlen nagy közös intézménnyé olvasztaná össze a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.
A debreceni Csokonai Színház és a Győri Balett vendégszerepel Nagyváradon
Május második felében a debreceni Csokonai Színház és a Győri Balett is vendégszerepel Nagyváradon a Szigligeti Színházban.