színház
Nyitásra fel! – ezeket láthatjuk a Jászai Mari Színházban
Bemutatta 2020/2021-es évadtervét a tatabányai Jászai Mari Színház, amely a Valahol Európában című musicallel nyitja meg 2020. augusztus 29-én az új évadot.
Megtartotta társulati záróülését a Nemzeti Színház
Június 25-én, csütörtökön tartotta sajtónyilvános évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház.
Az írásban a szabadság a legjobb
Izgalmas és szabálytalan egyéniség, akit egyszerre jellemez a játékosság és az elemző racionalitás. Sokoldalú alkotó, játszott már színházban, írt forgatókönyvet, drámát, tartott kreatív művészeti foglalkozásokat fiataloknak. Első darabjával, Az ölében én című drámával 2017-ben elnyerte a Színikritikusok Díját. Znajkay Zsófiával beszélgettünk.
Péntektől ismét várja a nézőket a Békéscsabai Jókai Színház
A nagyszínpadon Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát, az Ibsen-udvaron Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabját játsszák az újranyitást követő első napokban.
Kilenc produkció a Komlói Amatőr Színházi Találkozó versenyprogramjában
Kilenc – köztük három határon túli – produkciót láthat a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában augusztus 20. és 23. között a közönség.
Indul a Zsámbéki Nyári Színház
Zsámbék különleges szabadtéri helyszínei adnak otthont a Zsámbéki Nyári Színház idei programjainak július 5-től.
Öt bemutató a veszprémi Pannon Várszínház műsorán
Öt bemutatója lesz a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínháznak, a nyári időszakban szabadtéri előadásokra készül a társulat az ország különböző pontjain.
„Nem hiszek a konfliktusban”
Edzőtábori összeszedettségről, monodrámák tágasságáról és az Operabeavató magasabb szintre emeléséről is beszélgettünk Göttinger Pál rendezővel.
Kell, hogy legyen mögötte gondolat
Nem bírja a sumákolást, bár beismeri: a színházban az őszinteségnek vannak határai. Csankó Zoltán az elmúlt tizenkét évben szabadúszóként megfordult az ország számos színházában; főiskolai tanárának, aki azt jósolta, ötvenéves kora körül aratni fog, igaza lett. A Kaszás Attila-díjra jelölt színművésszel régi sebekről, örömteli főszerepekről, veszélyérzetről és precizitásról is beszélgettünk.
Nyári színházi programok Zalaegerszegen
Július 9. és augusztus 17. között tizenhét színházi produkciót, köztük egy ősbemutatót és egy folklórműsort láthat a közönség a Kvártélyházban.
Ők a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei
A szakma döntése alapján Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze, Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze és Vlahovics Edit, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze a Kaszás Attila-díj idei jelöltje. A közönség augusztus 23-ig szavazhat az általa legjobbnak tartott színészre.
Hova mehetünk színházba, koncertre nyáron?
A nyári teátrumok jelentős része már kínál programokat a színházra és zenére éhes közönségnek, ám akadnak, akik júliusi indulással terveznek. A vidéki szabadtéri játszóhelyek programkínálatát gyűjtöttük össze.
Új pályázati lehetőséget kínál a Filmintézet
Példátlan összefogást szorgalmaz új pályázatával a Nemzeti Filmintézet.
A határon túli magyar színházakkal foglalkozik a Jó kérdés különkiadása
A Jó kérdés beszélgetéssorozat következő alkalmával határon túli magyar színházak vezetői osztják meg tapasztalataikat arról, hogyan érintette őket a koronavírus-járvány okozta leállás, hogyan indul újra a munka, és milyen terveik vannak a következő évadra.
Ilyen lesz Kolibri Színház új évada
Szeptember első szombatjára tervezi évadnyitó fesztiválját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amely a tavasszal elmaradt előadásokat és bemutatókat ősszel pótolja.