színpad
Elhunyt Venczel Vera
Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
„A dráma önkényes, hatásvadász műfaj”– Spiró Györggyel és Garaczi Lászlóval beszélgettünk
Tanulható-e a drámaírás? A jó dráma olvashatóbb vagy játszhatóbb? És egyáltalán mit adhat nekünk ma ez a műfaj? – egyebek mellett ezekről beszélgettünk a Kortárs Magyar Dráma díj idei nyerteseivel, Spiró Györggyel és Garaczi Lászlóval.
Emelkedő zuhanás – Dóczy Péter Pilinszky-estje
Hogyan lehet Pilinszky világát érvényes módon „életre kelteni”, súlyos: pokollal, gonoszságunkkal, a kárhozat lehetőségével, halállal és örökléttel számot vető gondolatait feldolgozható formában átadni? Dóczy Péter ennek színpadi útját járja nagy meggyőződéssel és szenvedéllyel. Estjét szeptember 8-án láttuk az Ars Sacra Fesztiválon.
„A Toldi abszolút profi, aprólékos munka volt” – Interjú Széles Tamás színművésszel
Valószínűleg nincs olyan néző, aki ne találkozott volna már Széles Tamás nevével. Színpadi szerepei mellett szinkronizál is: filmek, sorozatok és tévécsatornák hangjaként ismerjük. Ezúttal Jankovics Marcell utolsó munkája, a Toldi apropóján beszélgettünk vele, aminek nemcsak a narrátora, hanem a főszereplőnek és az összes többi karakternek is ő kölcsönzi a hangját.
Átadták a Junior Prima Díjakat színház- és filmművészet kategóriában
Hat fiatal művész, Rujder Vivien, Mentes Júlia Virginia, Bordás Roland, Gyöngyösi Zoltán és Rózsa Krisztián színművész, valamint Leblanc Gergely balettművész vette át idén a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában.
És még egy bálna is
Két angyal vetődik a földre, és keservesen, de beletörődik, hogy itt kell maradnia. Mi, földiek elbűvölten figyeljük ezt, és valami égiben részesülünk tőle. A végén pedig egy bálna is beúszik a képbe. Ez volt a De Profundis Társulat és a Hangzó Konzort produkciója az Ars Sacra Fesztiválon, szeptember 11-én.
Pénteki kultúrrandi Puskás Samu színésszel
Bár mérnöknek tanult, évek óta a színészet foglalkoztatja, tervei szerint hamarosan ismét Los Angelesben jár majd castingokra a zenész fiú, a szörfös srác vagy a kosztümös lovag szerepére.
Százhúsz éve született Királyhegyi Pál író, humorista
A pesti humor legendás alakja 1900. december 27-én született.
Szabadságszigetek
Sándor L. István most megjelenő Szabadságszigetek – Fodor Tamás és a Stúdió „K” története 1978-ig című könyve a gazdag életmű első időszakáról ad áttekintést.
„Éreztem, hogy én vagyok a fejében”– Interjú Fekete Ernővel
Így vagy tökéletes címen új magyar mozifilm debütál a hazai palettán, ha a járvány lehetővé teszi. Az egyik főszereplő, a kicsit sem tökéletes András szerepét Fekete Ernő, a Katona József színház közkedvelt művésze ölti magára. Nevetésről, undokságról, a vidéki lét vonzalmáról, a színház és a színészet új útjairól beszélgettünk telefonon, miközben Nógrád megyei házában éppen begyújtotta a kandallót.
Róna Viktor táncművészről jelent meg kötet
Róna Viktor – Herceg a vasfüggöny mögül címmel jelent meg kötet a magyar tánctörténet rendkívüli egyéniségéről. A balettművész pályaképét megrajzoló, gazdagon illusztrált könyvet pénteken online beszélgetésen mutatják be a közönségnek.
„A legkevésbé színész, mégis a leginkább” – 75 éves Monori Lili
Monori Lili születésnapja alkalmából néhány művésztársát kértük meg, hogy köszöntsék őt. Többek között Isabelle Huppert színésznő is elküldte jókívánságát.
„Van, hogy nem száll le az Isten”
Kvittek vagyunk címmel jelent meg Molnár Piroska és Bíró Kriszta beszélgetőkönyve. A 75 éves színésznő fiatalkori „ki ha én, nem” attitűdjéről, bizalomról és „kottás rendezőkről” is mesélt az online könyvbemutatón.
„Állandó hazaköltözésben vagyok”
Kincses Réka marosvásárhelyi író, rendező húsz éve él és dolgozik Németországban. Az Országút folyóiratnak adott interjújában kisebbségi létről, szabadságról és a terveiről is beszélt.
Egy utolsó európai
A Gyulai Várszínház klasszikus szerzőket középpontba állító sorozata idén Márai Sándor munkásságát vette górcső alá. A hat előadásból részletesen kirajzolódik a szerző világlátása, értékrendje, stílusa, és megcsillan ritkán emlegetett karcos humora is.
Pénteki kultúrrandi László Panna színésznővel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.