támogatás

Hazai közösségi támogatásból készülhet film

Az Alagút a fény végén lehet az első olyan magyar rövidfilm, ami tisztán hazai közösségi finanszírozási kampány eredményeként valósulhat meg a forgatócsoport és a Brancsközösség együttműködésében.

Péntektől pályázhatnak a fesztiválok az EFFEA támogatására

Pénteken teszi közzé az Európai Fesztiválszövetség, az EFFEA az első pályázati felhívását: feltörekvő művészek támogatására negyvennégy európai ország fesztiváljai adhatnak be pályázatot november 15-ig.

150 millió forint független színházak támogatására

26 millió forint támogatást kap a Jurányit üzemeltető Füge, 20 milliót a Szkéné és a MU Színház, 15 milliót az Astoria Színház és a Stúdió K, 14 milliót az Átrium mögött álló Thea Theatre és az Artus.

Televíziós alkotások támogatásáról döntött a filmintézet

Bolond Istók címmel az ifjú Arany János vándorszínész kalandjairól, Ferenczfy-Kovács Attiláról, legendás filmek díszlet- és látványtervezőjéről és a Nemzetgyűlés utolsó elnökéről is készül televíziós alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával, továbbá folytatódik Rófusz Ferenc Piros veréb-rajzfilmsorozata és Janó Manó kalandjai is.

Októberben ismét lehet pályázni a Lázár Ervin Programba

Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára, valamint Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke meghirdette a Lázár Ervin-programot 2023-ra.

Tanulószobára és szálláshelyre gyűjt a Snétberger Alapítvány

A Snétberger Alapítvány szálláshellyel, tanulószobákkal és gyakorlószobákkal szeretné bővíteni hamarosan megnyíló budapesti próbatermét, mivel évek óta nehézségekbe ütközik számos vidéki és határon túli, többek között az ukrán területekről érkező diák lakhatása.

Ha nem csak néznéd és csinálnád…

…hanem szívesen írnál is a sportról, akkor a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. sportújságírói képzését neked találták ki. Itt nemcsak a szakmai felkészültséghez fontos elméleti és gyakorlati tudást szerezheted meg, de többféle műfajban is kipróbálhatod magadat.

Alkoss szabadon pályázat – A felhőtlen gyerekkor képei

Augusztus 15-i jelentkezési határidővel közös rajz- és festménypályázatot hirdetett a Budapest Park és a Vesta Home.

Támogatást kap a PTE az egyetemen születő szellemi termékek piacra kerüléséhez

A Pécsi Tudományegyetemen évente százas nagyságrendben születnek szabadalmak.

Könyv készül Bertók Lajos színművészről

A könyv szerkesztői és a kiadó az olvasók támogatását kérik.

Pályázati felhívás 16 és 30 év közötti költőknek

16 és 30 év közti, kötettel még nem rendelkező költők számára hirdet szakmai mentorálásra és bemutatkozásra lehetőséget teremtő nyílt pályázatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

Fiatal írók számára hirdet pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Fiatal írók számára hirdet pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG), a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 11.

Családokért felelős államtitkár: A fiatalok támogatása a jövőbe való legjobb befektetés

A fiatalok támogatása a jövőbe való legjobb befektetés – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Napokon belül megérkezik a színházak támogatása

Napokon belül megkezdődik a megítélt kormányzati támogatások kifizetése a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, köztük a fővárosi és vidéki színházak számára.

Megvannak a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram idei nyertesei

58 tehetséges fiatal külföldi tanulmányait finanszírozza a magyar állam a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal.

Magyar filmeket támogat az Európa Tanács filmalapja

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages a júniusi döntésével 24 koprodukciónak, köztük a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotásoknak szavazott meg támogatást.