Tankcsapda

A Tankcsapdában zenekari életünk nagy részét nem a zenélés teszi ki

Vannak lágy, akusztikus gitárral, finom dallamokkal operáló számaink, de olyanok is, ahol hörgés, köpködés, lángtenger, két lábdob és üvöltözés van. Mindkettő mi vagyunk – mondta Lukács Laci, az együttes énekese, aki a hazai rock belterjességéről, a zenekari élet szervezéséről és a debreceniségről is beszélt.

A dal a miénk: Mennyország tourist – podcast

Az új évezred küszöbén egy garázs pincéjében született a dal, aminek a sorait ma tízezres tömeg skandálja a koncerteken. Videóklipjét egykor betiltották, a refrénje miatt egyházi emberek tiltakoztak. Hogyan lett mégis az ország kedvence? A dal a miénk hangdoku-sorozatában Péczeli Dóri ezúttal a Tankcsapda Mennyország tourist című dalának keletkezéstörténetét járja körbe. Podcast ajánló.

A kétezres évek legnagyobb slágereit hozza el a Tankcsapda a Budapest Parkba

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara − a háromtagú Tankcsapda − a hármas szám jegyében a 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. Júniusban az első évtizedet telt ház előtt idézték fel, de a java még hátravan: július 30-án a 2. évtizeddel, október 15-én pedig a 3. évtizeddel várják a rajongókat.

Tripla Tankcsapda-koncert lesz a Budapest Parkban

A tavalyi 30 éves jubileum után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a zenekar a Budapest Parkban.

Elkezdődött a Campus Fesztivál!

A Campus Fesztivál nulladik napján, július 18-án megnyitották az Egyetem rendezvényteret a Nagyerdei Stadion lábánál, ahol 30 egyetem mutatkozik be. Emellett többek között Scooter-, Akon-, Ignite- Tankcsapda- és Kowalsky meg a Vega-koncerttel, színházi, irodalmi, filmes programokkal és artistaprodukciókkal is készülnek a fesztiválra.

Több mint ezer zenész a Nagyerdőben

Idén 19 programhelyszínen 255 zenei előadó, ezer zenész és mintegy 200 egyéb attrakció várja a látogatókat négy nap alatt a Campus Fesztiválon, amely július 18-án nyitja meg kapuit a debreceni Nagyerdőben – közölték a szervezők július 5-én. A fellépők között lesz Scooter, a Tankcsapda, a Punnany Massif és Lovasi András is.

Ismét Campus Fesztivál júliusban

Több mint százezer látogatót várnak az idei Campus Fesztiválra, amelyet július 18. és 22. között rendeznek meg a debreceni Nagyerdőben. A tíz zenei színpadon és a többi helyszínen összesen 250 zenei program, külföldi és magyar sztárvendégek, valamint színház, mozi, irodalmi beszélgetés is várják a fesztiválozókat: fiatalokat, gyereket és családjaikat egyaránt.

Rangos zenei felhozatal a Parkban

A Margaret Island koncertjével kezdi hetedik szezonját május 3-án a Budapest Park. A legnagyobb hazai szabadtéri szórakozóhely idei zenei kínálatában mások mellett a Body Count, Joe Bonamassa, a Queens of the Stone Age, az Alice In Chains, Billy Idol, a Die Antwoord, a Tankcsapda, a Punnany Massif és az Irie Maffia is szerepel.

Sztárokkal vár az Aréna

Új fellépők és visszatérő vendégek is láthatók 2017-ben a Papp László Budapest Sportaréna színpadán. A világsztárok közül koncertet ad Bruno Mars vagy a komolyzene kedvelői által jól ismert José Carreras. Hatalmas bulit ígér Magyarország legnépszerűbb rockzenekara, a Tankcsapda, és sokak örömére hallható lesz Koncz Zsuzsa csodálatos hangja is.