Thália Színház
A Farsang című Caragiale-vígjátékot mutatja be szombaton a Thália Színház
Ion Luca Caragiale a nagyvárosi kisemberről írt vígjátékát Hamvai Kornél új fordításában és átdolgozásában, Keszég László rendezésében láthatja a közönség.
Új Kárpát-medencei programsorozat indul a kortárs novellairodalom népszerűsítésére
Reklámfilmpályázat, PrózaPódium középiskolás színjátszókkal, egész napos felolvasás. Mindez a Prózamaraton kínálata, amely februártól szeptember végéig irányítja a figyelmet a kortárs magyar novellairodalom alkotóira és alkotásaira, s ösztönzi aktivitásra az érdeklődőket.
Tavaszindító top 12 – Válogatás márciusi színházi bemutatókból
Katona József, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond képviselik márciusban a klasszikusokat, míg a kortárs magyar irodalom színe-java a Budapest Bábszínháznak írt történeteket. Ebben a hónapban sem maradunk Csehov- és Shakespeare-premier nélkül, a zenés műfajból pedig ezúttal musicaleket ajánlunk.
Farsangot rendez Keszég László a Thália Színházban
„Erőszakos és durva, csak kétszer játsszuk” – ezzel indult útjára Ion Luca Caragiale a több mint száz éve hasító intrikus komédiája, a főszerepben egy pénzszűkében levő, de telhetetlen nőcsábásszal.
Bajok a szerelemmel – A Thália Színház Varázslat egy nyáréjszakán című előadásáról
William Shakespeare vígjátékát, amelyet Arany János magyarítása óta Szentivánéji álom címen ismerünk, Varázslat egy nyáréjszakán címmel mutatta be a Thália Színház.
Nyolcvan vödör levegő a Thália Színházban
Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című, tavaly ősszel a Veszprémi Petőfi Színházban bemutatott tragikus komédiáját január 25-én a Thália Színházban láthatjuk.
Jubileumi előadások a Tháliában
Két előadás sikersorozatát is ünnepelhetik decemberben a Thália Színházban.
Nagy Viktor lett a Thália Színház művészeti vezetője
2022 októberétől Nagy Viktor a Thália Színház művészeti vezetője. Kálomista Gábor, a színház ügyvezető igazgatója kérte fel a posztra, ami több mint egy éve volt betöltetlen.
Komédia egy bankrablásról
Október 1-jén mutatják be a Thália Színházban a Komédia egy bankrablásról című darabot, ami 2000 estén át volt London legnépszerűbb vígjátéka. A bravúros replikaelőadás Magyarországon először lesz látható.
Évadot hirdetett a Thália Színház
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields Komédia egy bankrablásról (The Comedy About A Bank Robbery) című, különleges produkciójával nyitja meg a nagyszínpadon október 1-jén évadát a Thália Színház.
Fesztivállal zárja idei évadát a Thália Színház
Fesztivállal zárja idei évadát a Thália Színház: június 5. és 11. között rendezik meg a Thália Fesztivál 2022 elnevezésű programsorozatot, amelyen 12 előadással határon túli és vidéki színházak mutatkoznak be Budapesten.
Aki összehozta Karinthy Frigyest és Jászai Marit – beszélgetés Vida Péter színművésszel
Bár Vida Péter bevallása szerint körülbelül félévente összegez – ilyen gyakran frissül ugyanis a honlapja –, a Thália Színház márciusban Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművészével ezúttal nagyobb távlatból tekintettünk pályájára.
Rettenetes szülők a Tháliában
Április 9-én érkezik a Thália Télikert új bemutatója, Jean Cocteau Rettenetes szülők című darabja, melyben a Thália Színház társulatának tagjait – Udvarias Annát és Ember Márkot – Csarnóy Zsuzsa, Rancsó Dezső és Jeney Luca Viktória egészítik ki.
„Most minden van. Most tűrhetetlen” – Az ötödik Sally a Thália Színházban
A Thália Színház Arizona Stúdiójában januárban bemutatták Az ötödik Sally új, Szalay Kriszta által rendezett változatát. Pető Kata delejesen zseniális alakítása sokáig velünk marad, és arra késztet, hogy szembesüljünk az életünket meghatározó traumákkal, azok máig ható következményeivel. Hogy stabil önazonosságunkról soha többé ne gondolkodjunk a korábbi reflektálatlansággal, sőt csodás ajándéknak tekintsük.
A koponya című Martin McDonagh-darabot mutatja be a Thália Színház
Groteszk figurák és helyzetek, kegyetlen irónia és humor jellemzi A koponya című Martin McDonagh-darabot, amelyet február 18-án mutat be a Thália Színház.
Kegyetlen irónia és sziporkázó humor – Jön A koponya
A koponyát (A Skull in Connemara), Martin McDonagh, a Három óriásplakát Ebbing határában című film író-rendezőjének hazánkban még soha nem látott darabját Vida Péter, Molnár Piroska, Balaskó Bence és Csőre Gábor szereplésével láthatjuk február 18-tól a Thália Télikertben.