vallás
Kálvin János: a kártya, a kocsma és a tánc kíméletlen ellensége
Kálvin János francia származású svájci vallásreformátor, a kálvinizmus névadója négyszázhatvan éve, 1564. május 27-én halt meg Genfben.
A neurológus szerzetesnővér, aki a lélek irányából közelít
2014-ben lépett be a közösségbe, előtte neurológusként dolgozott. Novícia lett, letette az örökfogadalmat, 2020 óta a szécsényi Ferences Szegénygondozó Nővérek rendházában él, és a Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közösségében teljesít szolgálatot, ahol harminc lakó gondját viselik a nővérek és az ápolók. Könnyűségekről és nehézségekről, elmúlásról és örökkévalóról, áldozatról és jutalomról beszélgettünk Ádám M. Margit nővérrel.
Ausztriában nyoma veszett, Olaszországban megkerült, most Csehország visszakapta
Évtizedek óta elveszettnek hitt, 500 éves vallási traktátusokat tartalmazó kötetet kapott vissza Csehország.
„A tudományból nem vezethető le az értékvilágunk” – Rácz András író, újságíró az ember Pán által kijelölt útjáról
Feltámadt a nagy Pán címmel idén jelent meg esszéregénye, ez a szellemi túra, amelynek során egyre merészebb és kérdésesebb fordulatokat kellene filozófiai értelemben rendbe tenni – de a szerző mindvégig határozott léptekkel kalauzolja olvasóit.
Arannyal, ezüsttel és pénzzel díszített szoborral és templommal ünnepelnek Indiában
Indiában 25 millió rúpia (108 millió forint) összértékű bankókkal és pénzérmékkel díszítettek fel egy hindu templomot, egy istenséget ábrázoló szobrot pedig 69 kilogramm arannyal és 336 kilogramm ezüsttel ékesítettek a Ganésa Csaturthi fesztivál alkalmából.
A misztérium arcai – Kőbe vésett teológia
Erdélyben élek. S bár ez a hely csak a világ földrajzi térképén látszik, a politikain sajnos nem, hallatlanul izgalmas itt létezni. Már csak azért is, mert e pár ezer négyzetkilométernyi helyen találkozik a Nyugat Bizánccal. S itt kőbe és agyba vésve tapasztalható ez a különbség.
Sávuot, a zsidó vallásban az erkölcsi irányadás napja
Ötven nappal az egyiptomi kivonulás ünnepe, peszách után elkezdődik az egyik legizgalmasabb, egyben legfelemelőbb zsidó ünnep, a sávuot.
Egy eltűnt vallási közösség nyomában – kerekasztal-beszélgetés az erdélyi szombatosok történetéről
Az erdélyi vallási kultúra egy érdekes, mára eltűnt szegletét kutatta éveken át Újlaki-Nagy Réka, aki a szombatosok hitközösségéről fennmaradt forrásokat vizsgálta. Kutatási eredményeit nemrég angol nyelven is kiadta, ennek alkalmából szerveztek a témában kerekasztal-beszélgetést.
Egy dániai aranyleleten bukkant fel az eddigi legrégebbi utalás Odin istenre
Dán kutatók azonosították az eddigi legkorábbi ismert írott utalást, amely Odint, a skandináv és germán mitológia egyik legfontosabb istenét említi.
A vallásos giccs. Rendhagyó tárlat az Evangélikus Országos Múzeumban
A vallásos giccs – az érték alulnézetből címmel látható kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban.
Isten ajándéka
Hajlamosak vagyunk magától értetődőnek tartani azt a széles szabadságot, ami körülvesz bennünket. Pedig az angolszász világban és Nyugat-Európában zajló különös folyamatok arra figyelmeztetnek, hogy nemcsak eleinknek kellett megküzdeniük lelkiismeretük szabadságáért, hanem nekünk is ki kell állnunk a jogaink védelmében.
„Az emberek egyre kevésbé ismerik a saját kultúrájukat” – Beszélgetés Maróth Miklós orientalistával
„Európa megszokta, hogy a határain túlra lát. A keleti kultúrák elegek saját maguknak, nekik nincs ilyen hajlamuk. Az iszlám minden mást eretnekségnek tartott. A világ többi kultúrája nem tekintett határon túlra, nem kereste Európában saját tudományának kiegészítéséhez a forrásokat.”
„A porszívózásban is megtalálni a spiritualitást”
Élő hagyományunk-e a misztika? Kik és hogyan képviselik? Szükségünk van-e rá? Perintfalvi Rita teológus a misztikát „anyanyelvi szinten beszélő”, tavaly elhunyt bencés szerzetes zen mesterre, Willigis Jägerre emlékezve a mindennapok spiritualitásának nehéz, de járható útjáról beszélt lapunknak.
600 millió forinttal segíti az Emmi a vallásos alkotóközösségeket
Idén is biztosított a vallásos alkotóközösségek működését segítő forrás. A vissza nem térítendő támogatás benyújtásának határideje április 15.
Az üldözött vallásosság képei a titkosszolgálati levéltárakban
A titkosszolgálati levéltárakban őrzött, az üldözött vallásosság képeiről nyílik kiállítás a Centrális Galériában február 28-án.