Venczel Vera
Venczel Verát az Egri csillagok Vicuskájaként zárta szívébe az ország
Nyolcvan éve, 1946. március 10-én született Budapesten Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, aki pályája során közel száz színdarabban, legalább huszonöt filmben és több mint nyolcvan tévéjátékban, filmsorozatban szerepelt.
Március 10-én történt
1965. március 10-én halt meg Ladányi Ferenc Kossuth-díjas színész, színigazgató, aki pályálya során többek között Miskolcon, Debrecenben és Szegeden játszott, illetve a Nemzeti és a Madách Színház tagja volt. Első filmszerepét A tanítónő című filmben alakította, de a Dalolva szép az életben, a Különös ismertetőjelben és A kőszívű ember fiaiban is látható. Mindemellett írt egy színdarabot, fordított Shakespeare-t, és különösen szép orgánuma miatt versmondóként is kivételes helyet foglal el a magyar színháztörténetben.
Október 23-án történt
1956. október 23-án az egyetemisták békés tüntetésével kezdődött Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc, Magyarország népének a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni küzdelme, a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére október 23-a Magyarország nemzeti ünnepe.
Október 22-én történt
„Minden felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes tudással... ma is úgy vagyok, ha valamit mondok és elvetik, akkor az nagyon jó, mert lehet, hogy az egy felfedezés, és ha valamit elfogadnak, akkor azon elszomorodok, mert úgy látszik, öregszem, és már semmi újat nem tudok mondani” – fogalmazta az 1986. október 22-én elhunyt Nobel- és Kossuth-díjas orvos, biokémikus, Szent-Györgyi Albert, az egyetlen magyar tudós, aki Magyarországon folytatott kutatásaiért részesült a legrangosabb tudományos elismerésben.
Március 10-én történt
Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.
Október 23-án történt
1956. október 23-án a Műegyetemen nem volt rendes tanítás. Délutánra a hallgatóság tüntetését végül a pártvezetőség az utolsó pillanatban engedélyezte. A Műegyetem udvaráról a Bem-szoborhoz induló felvonuláshoz egyre többen csatlakoztak, a hallgatók némán, jelszavak nélkül vonultak.
Megújulva nyílik újra a mohorai Tolnay Klári Emlékház
A téli szünetet követően vasárnap nyitják meg Mohorán a Tolnay Klári Emlékházat, amely húsvéthétfőtől megújulva várja látogatóit. Idén Béres Ilona életmű-kiállítást is rendeznek.
Október 22-én történt
1686: A törökök 143 évi megszállás után kivonultak Pécsről. 1883: New Yorkban megnyílt a világhírű Metropolitan Opera, a Met (képünkön). 1991: Mihail Gorbacsov és a moszkvai államvezetés elítélte az 1956-os szovjet katonai beavatkozást Magyarországon.
Venczel Veráról nyílik életmű-kiállítás Mohorán
A két éve elhunyt Venczel Veráról nyílik életmű-kiállítás szerdán Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban.
A vörös oroszlán – Szepes Mária világhírű regénye a Vígstreamház műsorán
Az élet körforgásáról mesélő misztikus írás monodráma-változatát Venczel Vera előadásában, a színművész 75. születésnapja alkalmából, március 10-én felvételről láthatják a Vígstreamházban.
Öt művész kap filmes életműdíjat
A tervek szerint a filmakadémia minden évben életműdíjban részesít öt olyan művészt, akik nevüket beírták a magyar filmtörténelembe.
A magyarok Vicuskája
Bár már gyerekként is a színészi pályára készült, és elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, országosan ismertté a mozi tette. Játszott a Kárpáthy Zoltánban, és egy nemzet zárta szívébe az Egri csillagokban nyújtott alakításáért. Igen, ő volt Vicuska, aki a királynő óhajával is szembeszegülve követte szerelmét, és vált erős asszonnyá, anyává. Venczel Vera pedig híres színésznővé. A művésznő éppen 70 éve, 1946. március 10-én született.