vers

Usier Tamara: Gubbasztó Isten

Gyermekkoromban Istent / madáralakúnak képzeltem. / Sosem találtam meg a fészkét.

Gergely Ágnes versei szólalnak meg a zsinagógában

Gergely Ágnes Kossuth-díjas költő versei szólalnak meg november 9-én este a Rumbach utcai zsinagógában Budapesten. A Kései fürdőzés – találkozás Gergely Ágnes Kossuth-díjas költővel című esten a költő beszélgetőtársa Barna Imre József Attila-díjas műfordító és Havas Judit Artisjus-díjas előadóművész lesz.

Gépi költészet már a 17. században is létezett

A kombinatorikus költészet nem új találmány: Kuhlmann fatörzsbe épített, tárcsás szerkezetének rekonstrukciójával bárki rímeket faraghat a Nemzeti Múzeumban.

Mit jelent a Szfinx, és mire gondolt a költő?

A Cédrus Művészeti Alapítvány versértelmező pályázatot hirdet.

(Szép)irodalmi felhők

A szocializmust építő rendszerben (ha jól emlékezem) ötven amerikai dollárt lehetett vásárolni, ha nem a többi, ugyancsak szovjet vazallus országba szeretett volna valaki utazni. Ennek ellenére feleségemmel a kevéske valutával eljutottunk Japánba a Szovjetunión keresztül, az ottani költségekre, repülőjegyre, szállodára és egyebekre nem volt szükséges a kapitalista pénz.

Szerelmi csalódás miatt szakított az érzelmi költészettel

Nyolcvan éve, 1945. július 20-án hunyt el Paul Valéry francia költő, esszéíró, az úgynevezett újklasszicizmus létrehozója, akit sokan a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójának tartanak.

A költő tollal ír, és néha megverik

„1993 óta nem látott napvilágot verseskötete. Így hát a költő Parcsami Gábor lelkében hosszú-hosszú hallgatás gátja szakadt át Garzonmagány című új verskönyvének megjelenésével” ‒ így ajánlja Pósa Zoltán József Attila-díjas költő-író a költőtárs könyvét.

A nyelv maga a valóság, fizikai tapasztalat és élményforrás

A 96. Ünnepi könyvhétre megjelenő Létörömök költészete – Szőcs Géza verseiről című könyv szerzőjével beszélgettünk.

Mi a közös a népdalokban és a versekben?

A népdal vajon irodalmi szöveg? Milyen találkozási pontjai vannak a népköltészeti és a műköltészeti dalszövegeknek, verseknek? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők június 6-án az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Tanulj meg egy dalt Fatimával! című programján.

Az édesanyákról szóló legszebb magyar versek

Ezzel a versválogatással szeretettel köszöntjük az édesanyákat. Isten éltesse őket!

Remény, vér és virágzás

Az első május elseje története a méltó élethez és időhöz való emberi jogért folyó harc egyik mérföldköve.