világ

Kínai építészé lett az architektúra Nobelje

Liu Csia-kun kínai építésznek ítélték oda idén az építészet Nobeljeként is emlegetett Pritzker-díjat „a hétköznapi emberek életét szolgáló építészetéért” – jelentette be kedden a díjat odaítélő testület.

Hamis igazolásokkal kapta a múzeum a műkincseket, most visszakerültek jogos tulajdonosaikhoz

Két ezeréves bronzszobrot szolgáltatott vissza a Thaiföldi Nemzeti Múzeumnak kedden a New York-i Metropolitan múzeum, amelynek gyűjteményébe egy néhai brit származású műkincskereskedőn keresztül kerültek a Thaiföldről illegálisan eltulajdonított műtárgyak.

Fellobbant az olimpiai láng

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. Útja során a fáklya érinti Athént, Marseille-t, de eljut öt tengerentúli régióba és több mint négyszáz francia településre is.

Lehetett-e valaha a róka háziállat?

Úgy tűnik, az ókori argentinoknál igen. Egy temetkezési helyen talált rókacsontok vizsgálata alapján a tudósok azt a következtetést vonták le, hogy az akkori emberek háziállatként tarthatták a ragadozókat – jelentette a The Guardian című brit lap szerdán.

A Nobel-díjas Jon Fosse írt üzenetet a színházi világnap alkalmából

Március 27. a színházi világnap, mely ünnepre minden évben egy-egy jelentős színházi személyiség készül üzenettel a világ művészei és közönségük számára. Idén Jon Fosse norvég író és drámaíró fogalmazta meg gondolatait háborúról, békéről és művészetről.

Kitömött jegesmedvéket és krokodilokat foglalt le a török rendőrség

A lefoglalt állatok értékét 75 millió török lírára, csaknem 850 millió forintra becsülik.

Több mint fél évezred után újra összeillesztettek Milánóban egy kora reneszánsz szárnyas oltárt

Újra összeillesztették Piero della Francesca kora reneszánsz itáliai festő egyik szárnyas oltárának tábláit, amelyeket eddig több különböző múzeumban őriztek.

Hamarosan teljes klipeket is találhatunk a Spotify-on

A YouTube-nak készül konkurenciát támasztani a Spotify. A cég szerdai bejelentése szerint egyelőre tesztjelleggel teljes hosszúságú zenei videóklip-szolgálatást indít prémium előfizetői számára.

Több millió dollárnyi jüanra perelnék a Nobel-díjas írót hazafiatlanság miatt

Egy kínai blogger pert indított egy pekingi bíróságon Mo Jen Nobel-díjas író ellen, mert szerinte a szerző könyvei „bemocskolják a Kínai Kommunista Párt hírnevét, kedvező színben tüntetik fel az ellenséges japán katonákat, és megsértik Mao Ce-tung egykori forradalmi vezetőt".

Animékkel kalózkodtak Kínában, rosszul jártak vele

A Sanghajtól északra fekvő Csiangszu tartomány bírósága a szerzői jogok megsértése miatt elítélt három férfit az animéket kínáló, B9GOOD nevű kalózoldal működtetése miatt.

A békét hivatott őrizni Bruce Lee szobra, most nyomtalanul eltűnt

Eltűnt Bruce Lee-nek, a kungfu királyának a bronzszobra hétfő reggelre a bosznia-hercegovinai Mostar egyik parkjából – közölte a Nezavisne Novine című szarajevói napilap az internetes oldalán.

Újra felélénkült a kínai pandadiplomácia

Tizenhét év után mondott búcsút óriáspanda-párjának a madridi állatkert csütörtökön, miután szaporodási szakaszuk befejeztével visszatérnek származási országukba, Kínába.

Több mint húszmillió dollárt értek Elton John relikviái

Elton John magángyűjteményének darabjai több mint húszmillió dollárért (7,3 milliárd forintért) keltek el a Christie’s New York-i árveréssorozatán.

Új cannes-i zsűrielnököt jelentettek be

Xavier Dolan kanadai rendező, színész, forgatókönyvíró lesz a 77. cannes-i fesztivál második legjelentősebb versenyének, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű program zsűrijének elnöke.

Kizárná a Velencei Biennáléról Izraelt egy nemzetközi művészeti szervezet

Már csaknem kilencezren, köztük művészek, kurátorok és múzeumigazgatók írták alá azt a petíciót, amelyben Izrael kizárását szorgalmazzák az idei Velencei Biennáléról a Gázai övezeti háború miatt – jelentette a Reuters hírügynökség kedden.

Egy rendező, négy új Beatles-film

Az Oscar-díjas Sam Mendes négy új filmet rendez a Beatles együttesről: egyet-egyet minden Beatles-tag szemszögéből.