zene

Vivaldi árvaházi koncertjei 15. – Kettősök és párosok vol. 2

Vivaldi concertói köré szerveződik Lakatos György fagottművész és a Concerto Armonico nagy sikerű koncertsorozata, akik ezúttal a két szólóhangszert foglalkoztató versenyművekből mutatnak be újabb válogatást, Lakatos György zenei beavatójával kiegészítve

Nino Rota – Filmeken és innen túl

Nino Rota, a 20. század egyik legigényesebb filmzene-komponistája, akinek stílusa alapvetően megkülönböztethető pályatársaitól. Munkáit minden esetben a tökéletes szakmai felkészültség, a klasszikus formaérzék és az ihletettség jellemzi.

Casa da Música: Tiki Taka

Négy zenész. Azaz négy mód, ahogy játszani lehet a hangokkal. A Tiki Taka egy lendületes, szöveg nélküli előadás Portugáliából, a Zene Háza testvérétől, amelyben ritmus, mozgás és képzelet kapcsolódik össze és alakul át a kreativitás igazi ünnepévé.

Tesz-vesz muzsika

Interaktív zenés foglalkozás gyerekeknek.

Te Deum

Kodály Zoltán Te Deuma 1936-ban, Budavár törököktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára készült. Ezúttal Debrecenben hallhatjuk a nagyszabású egyházzenei művet.

Brahms négyzetrácsos papíron? - Zeneismereti kalandozás Fülei Balázzsal

A Lehet így is című sorozatban a fellépő muzsikusok kilépnek a megszokott rutinból. Nemcsak az egyszerit, az általuk ideálisnak képzelt előadást viszik színpadra, de megmutatják azokat a lehetőségeket, amelyek felmerülhetnek egy zenemű megszólaltatása során.

Karafiáth 50 | Dalok és sztorik még az A oldalról

Karafiáth Orsolya sok minden, de alapvetően költő és író. Versekkel indult, még kicsi dívaként, aztán jöttek a regények, dalok és a színdarabok. És a szereplések és egy punkzenekar és moderálások és újságírás – és lehetne még sorolni. Harminc éve sosem kellett hátrébb lépnie, amit most alkotótársaival egy nagy születésnapi, stand up-elemekkel és versekkel teleszőtt műsorral ünnepel.

Tóth Vera Band

Tóth Vera a zene világnapja alkalmából ad különleges koncertet, amely méltó ünnepe lesz mindannak, amit a zene jelenthet: szenvedélyt, kapcsolódást, érzelmi mélységet és közös élményeket.

A StEFREM legújabb lemezén van mélység, de remény is

Új korszakba lépett a StEFREM – az együttes Égrekiáltó című albuma generációváltás és organikus közösségi alkotás lenyomata. A nyolctagú együttesben éneklő Bubnó Lőrinccel beszélgettünk.

Akit már kezdőként is az „új Richterként” emlegettek – Ránki Dezső 75

Szeptember 8-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, a nemzet művésze, aki több mint fél évszázados pályáján mintegy 3100 koncertet adott és több tucat lemeze nyert díjat.

Kóródi Tamás: Az a célom, hogy a zenészek ne a különbségeket, hanem egy közösséget lássanak egymásban

Zenészek közti kapcsolatteremtés és közösségépítés: létrejött a Szintén Zenész mozgalom. Kóródi Tamás gitárossal, a mozgalom alapítójával beszélgettünk.

Milliárdos jogdíjveszteséggel fenyegeti a magyar zeneipart a mesterséges intelligencia

A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért a Whitereport által készített, ProArt Zeneipari Jelentés 2025/2026 című átfogó elemzésében mutatott rá arra, hogy a szabályozatlan technológiai előretörés hova vezethet.

Az Astoria Szálló halljától a szavak varázsáig

Kilencvenöt esztendeje, augusztus 12-én született Czigány György József Attila-, Erkel Ferenc- és Prima Primissima díjas költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész.

Gyermekszínészként kezdte a pályát az operett és a musical nagyasszonya – Lehoczky Zsuzsa 90

Július 18-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Lehoczky Zsuzsa Kossuth-díjas operett-énekesnő, aki többek között A mosoly országa, a Csárdáskirálynő, a Bál a Savoyban, a Marica grófnő és a Mágnás Miska című operettekben, illetve a My Fair Lady című musicalben nyújtott emlékezetes alakítást.