Zene

Megjelent Lajkó Félix GisL című balettzenéje

Megjelent Lajkó Félix a Győri Balett GisL című előadásához készült zeneműve lemezen, egyelőre online kiadványként, de pár héten belül CD-n is elérhető lesz.

Wilhelm Furtwängler a zenemű urának tartotta a karmestert

Hetven éve, 1954. november 30-án halt meg Wilhelm Furtwängler, minden idők egyik legnagyobb karmestere. Furtwängler a karmestert a zenemű „urának, újjáalakítójának” tartotta, azt vezényelt, amit a hangok mögött érzett, ezért nevezték „a hangzás mágusának”.

Verdi Aidájának köszönhetjük Puccini tizenkét operáját

Száz éve, 1924. november 29-én halt meg Giacomo Puccini, az utolsó nagy olasz operaszerző, a Tosca, a Turandot, a Bohémélet, a Pillangókisasszony és A Nyugat lánya komponistája.

A virtuozitás csak az értelmezés kiindulópontja, nem pedig a vége

Francesco Piemontesi svájci-olasz zongoraművész, aki bejárta a világ rangos koncerttermeit, az elmúlt két és fél évben a zongorajáték alkímiáját kutatta.

Munkácsy = Liszt?

Munkácsy Mihály és Liszt Ferenc jó barátságot ápoltak, a zeneszerző a Magyar rapszódiák két darabját – köztük a Rákóczi-induló ihlette alkotást – is a festőnek ajánlotta.

Vajda János: A tehetségtelenség érzése sokkal gyakoribb

Az idén 75. életévét betöltött zeneszerző mikor érzi magát tehetségesnek, és ahogyan idősödik, miért gyanakszik már előre a tehetséges napok másnapján?

Koreai zeneszerzők nyertek a Zeneakadémia idei Bartók Világversenyén

Lee Hanuri koreai komponista nyerte idén az 5000 eurós első díjat a Zeneakadémia Bartók Világversenyén. A 3000 eurós másodikat a szintén koreai Kim Shinnek ítélte a zsűri. A 2000 euróval járó harmadik helyezett a magyar Papp Mátyás műve lett.

Bartókról mozizhatunk egykori villájában

A zeneszerző egykori villájában nyílt interaktív kiállításon tekinthetünk be korántsem mindennapi életébe.

Jó egy kis szusszanó a szakmai-emberi felelősségek szorításából

Madaras Gergely pénteken a Zeneakadémián ad koncertet belga zenekarával, amelynek éléről az évad végén elköszön, és életében először szabadúszó karmester lesz.

Nemcsak virtuóz volt, de maratoni koncertektől sem riadt vissza

Százharminc éve, 1894. november 20-án halt meg Anton Grigorjevics Rubinstein, a 19. század egyik legnagyobb zongoravirtuóza, az első orosz konzervatórium alapítója. Népszerűségét a maga korában előadóművészként csak Liszt múlta felül, komponistaként pedig a német romantikusokat követte, s számtalan zenei műfajban alkotott.

Történelmi hangszereken szólalnak meg Bach mestereinek művei

Tóth-Vajna Zsombor orgona-, csembaló-, fortepiano- és klavikordművész és karmester. A fiatal régi billentyűshangszer-specialista tavasszal első magyarként adott szólókoncertet a londoni Westminster-apátságban, de rendszeresen koncertezik hazánkban és Európa-szerte egyaránt. Decemberben a barokk zenekarával lép fel a Müpában.

Gerlóczy Zsigmond: Diverz panoptikum van a fejemben

Különleges fiatal multitalentum. Zongorista, zeneszerző, olykor ír is. Találkozásunk rendhagyó volt: sétáltunk, majd egy kávézó teraszán lógattuk a lábunkat.

Diana Krall igazi győztes alkat, aki hazajár a magyar közönséghez

A ma hatvanéves Diana Krall a földkerekség legkeresettebb női jazzelőadója, aki nem csak énekesnőként, zongoristaként is folyamatosan ott csillog az élmezőnyben.

A Makám új lemezén mai költők verseit zenésítette meg

Borostyánének címmel új lemezt készített a Makám. Az idén negyvenéves zenekar, amely mai költők verseit zenésítette meg az albumon, november 22-én a Fonó Budai Zeneházban mutatja be az új anyagot.

A zenében nehéz egyszerre egyszerűnek és nagyszerűnek lenni

Premier! Megjelent a Horváth Gábor Trió ötödik, Multiverse című albuma, amelynek a kiinduló inspirációját a minket körülvevő univerzum és a dalokban rejlő sokszínűség adta.

Jazz balkáni ritmusban

A Söndörgő új lemezét, a Gyezz címűt Chris Potter jazzszaxofonossal rögzítette. Így nem csoda, ha a tüzes vagy édes-bús balkáni ritmusok felett nagy ívű improvizációk bontakoznak ki.