Julianna ókeresztény vértanú neve egyike a legkedveltebbeknek a magyar női nevek között. Ő a névadója a Júlia szép leány balladai alakjának. Ennek ellenére a liturgikus és népi hagyományban szinte nem is találkozunk vele. Ikonográfiai nyomára sem akadtunk. Templom-dedikációja is igen ritka, és ott is nyilván a kegyúr családjának valamelyik nőtagja volt a névadó. Így Ónod (1867).
Jámbor kalandregénnyé vált legendáját az Érdy-kódexben olvassuk: Juliannát pogány fejedelemnek adják feleségül. Mivel addig nem akar házaséletet élni, amíg vőlegénye meg nem tér, ez börtönbe veti. Megkínoztatja: fél napon hajánál fogva felfüggeszteté és olvasztott ónat entete ő fejére. Nem árt neki. Erre férje sötét börtönbe veti, és vasláncra vereti. Most a pokolbeli ördög angyal képében azt tanácsolja neki, hogy okosságból mégis áldozzon az isteneknek. Juliannát égi szózat világosítja föl, hogy ne higgyen neki. Erre az ördögöt színvallásra kényszeríti, majd megkötözi, és vaslánccal megostorozza. Az ördög rimánkodik, de Julianna a piacon végigvonyá és annak utána egy nagy mély sárba veté.
Ezután a fejedelem kerékbe töreti, Isten azonban angyalát küldi hozzá. Ezután olvasztott ónnal telt fazékba veti, Julianna azonban miként egy nemes kies feredőben feredik vala. Végül nyakát véteti. Utolsó útján az ördög fekete gyermek képében megjelenik és a poroszlókat biztatja. Julianna ráveti a szemét, mire az ördög észvesztve menekül. A fejedelem közben hajóra száll, a kivégzés pillanatában azonban nagy szélvész támad. A gálya elmerül, a király meg kísérete pedig belepusztul a tengerbe. Amikor tetemüket a víz kiveti, vadak, madarak szaggatják szét.

Mindezekből érthető, hogy Juliannát megláncolt ördöggel szokták ábrázolni.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

A vízügyi igazgatás központi szervei közül elsőként az Országos Vízépítészeti Hivatalból hat szakterületi osztállyal megalakult Országos Vízépítési Igazgatóság igazgatási és műszaki történeti szempontból is jelentős tevékenységéről maradtak fenn értékes dokumentumok. E szervet a Földmívelésügyi Minisztérium 1899-ben a dunai és tiszai vízi munkálatok, a társulatok ellenőrzése, a vízjogi-engedélyezési ügyek intézése, később a vízellátási teendők ellátása céljából hívta életre. Az Igazgatóság keretei között működő ún. „Kistanács” évi rendszeres üléseinek jegyzőkönyvei hiánytalanul fennmaradtak.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Vízügyi Levéltár honlapja)

A mezőgazdasági rovartan művelője, JABLONOWSKI JÓZSEF (Szepesolaszi, 1863. február 16. – Budapest, 1943. július 6.) először jogot tanult, majd érdeklődése a zoológia felé fordult és a budapesti tudományegyetemen természetrajzi tanulmányokat folytatott. Elsősorban rovartannal (entomológiával) foglalkozott egész életén át; sokévi kutatómunka után 1896-tól a Rovartani Állomás igazgatója lett. Ő szervezte meg Magyarországon a mezőgazdasági – szántóföldi és kertészeti – kártevő rovarok elleni korszerű védekezést. Jelentős szerepe volt a XIX. század végi filoxéra-vész elleni küzdelemben. 1904-ben a marokkói sáska ellen lóvontatású sáskairtó gépet szerkesztett. Számos publikációjában szakterületének rendkívül széles skálájával foglalkozott, ezek közül a legjelentősebbek: A szöllő betegségei és ellenségei (1895), A gyümölcsfák és a szöllőkártevő rovarai (1902), A gyümölcsfák védelme (1913).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988, Magyar Életrajzi Lexikon)

Egy régi erdélyi orvos-dinasztia legtekintélyesebb tagja, PATAKI SÁMUEL (Kolozsvár, 1765. február 16. – Kolozsvár, 1824. április 2.) a szülővárosában töltött kollégiumi évek után Göttingában és Bécsben tanult orvoslást, oklevelét azonban már Pesten szerezte meg. Apja mellett kezdi a gyakorlatot, az ő tanácsára megy 1801-ben ismét Bécsbe, hogy a himlőoltást kitanulja, majd elsőként alkalmazza Erdélyben. Gyorsan halad a ranglétrán: egészségügyi tanácsossá, majd „Erdélyország protomedikusá”-vá, azaz főorvosává nevezik ki. 1814-ben a Brassó környéki pestisjárvány megfékezésében szerzett érdemeiért királyi tanácsosi címmel tüntetik ki. 1817-ben a Főkormányszék megbízásából Erdély fürdővizeiről vegyelemzéseket készít s ezek eredményét 1820-ban egy latin nyelvű tanulmányban jelenteti meg; könyve hosszú ideig használatban volt, alapműnek számított.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990, Magyar Életrajzi Lexikon)

PILTER PÁL (Somlóvásárhely, 1919. február 16. – Érd, 1968. március 3.): kohómérnök, a Dunai Vasmű nyersvasgyártási technológiájának kidolgozója. Mérnöki oklevelét Sopronban szerezte (1942). 1942-től az ózdi nagyolvasztó üzemmérnöke, majd gyárrészlegvezető volt. 1952-től a Lenin Kohászati Művek új nagyolvasztójának üzembe helyezését vezette. 1953-tól a Dunai Vasmű nagyolvasztó részlegének vezetőjeként üzembe helyezte az első olvasztót. 1955–64-ben a Dunai Vasmű főmérnöke, műszaki igazgatója volt, s emellett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) nyersvasgyártási szekciójában is közreműködött. 1964-től haláláig a Vasipari Kutató Intézet igazgató-helyetteseként dolgozott. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztályának elnöke, 1966-tól az egyesület főtitkára volt. Számos tanulmányt közölt a Bányászati és Kohászati Lapokban és a Vasipari Kutató Intézet évkönyveiben.
 
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)