Július 11-én történt

Ezen a napon történt

„Fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni. Kényszermegoldásként választottam volna a tanári pályát, és gondoltam arra, hogy magyartanár leszek. Aztán tizenhét éves koromban jött az ötlet. Egy nagyon jó ismerősömmel elkezdtünk arról beszélni, hogy jó lenne színészkedni. Az is nagy lökést adott, hogy szinte gyerekkorom óta játszom. A közönséget mindig falubéliek alkották, akik ? más szórakozás hiányában ? összejártak egymáshoz beszélgetni, és amikor kifogytak a pletykából, akkor mondták mindig: Imi, mondj egy verset! Ők voltak az én első közönségem, ott éreztem meg először azt a borzongást, azt a lámpalázat, amelyet ma is érzek még minden fellépés előtt” – idézte fel lapunknak néhány éve pályájának kezdetét Csuja Imre színművész, aki ma ünnepli születésnapját.

Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban filmes kulisszatitkokat idéznek fel a meghívott vendégek.
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Csuja Imre színművész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ünnep

Népesedési világnap – 1990 óta tartják az ENSZ döntése nyomán, miután a Föld népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot.
Nursiai Szent Benedek ünnepe – olasz szerzetes, a bencés rend alapítója, Európa védőszentje.
Szent I. Piusz ünnepe – a 10. római pápa.
Dániel próféta ünnepe – további információ az OSZK honlapján

Július 11-én történt

1405 Ming Jung-lö császár flottája, a nagy kínai armada elindult az Indiai-óceán feltárására.
1848 Kossuth Lajos az első magyar népképviseleti országgyűlésben 200 ezer újoncot és 42 millió forintot kért a haza védelmére.
1848 Megnyílt a Waterloo pályaudvar, a világ egyik leghíresebb és legrégibb pályaudvara, London egyik jelképe.
1859 Először szólalt meg a londoni Westminster palota, a parlament épületének óratornyában lévő harang, a Big Ben. 
1884 Megjelent Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete az „elkeresztelésekről”.
1897 Elindult a svéd Salomon August Andrée az Északi-sark meghódítására, de odaveszett. Holttestét csak 1930. augusztus 6-án találták meg a Spitzbergáktól keletre.
1921 Mongóliában kinyilvánították az ország függetlenségét. Ez a nap az ország nemzeti ünnepe.
1979 Hat évi működés után az Indiai-óceánba csapódott és megsemmisült az első amerikai űrlaboratórium, a Skylab-1. 
1987 Az ENSZ számításai szerint megszületett a Föld 5 milliárdodik polgárának tartott gyermek, a zágrábi Matej Gaspar.
1989 George Bush személyében először járt Magyarországon amerikai elnök. 
1995 A boszniai polgárháborúban a szerb erők több mint nyolcezer srebrenicai bosnyák férfit és fiút mészároltak le, ez volt a második világháború óta a legsúlyosabb népirtás Európában. (2014 óta ez a nap gyásznap Bosznia-Hercegovinában.)

Július 11-én született

1767 John Quincy Adams amerikai politikus, az Egyesült Államok 6. elnöke
1819 Reguly Antal nyelvész, utazó 
1834 James Abbott McNeill Whistler amerikai festő, grafikus és művészeti író 
1863 Arany Dániel, a Középiskolai Mathematikai Lapok alapítója

Matematikatanári oklevelének megszerzése után rövid ideig a selmecbányai akadémián tanított, majd visszatért győri alma materébe, a főreál-gimnáziumba. Itt alapította meg 1894-ben a Középiskolai Mathematikai Lapokat, amelyet három éven át szerkesztett. A lapban feladatokat jelentetett meg; a diákok levélben küldték be megoldásaikat és a legsikerültebbeket mintamegoldásként tette közzé. Számos, később neves matematikussá, ismert tudóssá vált diák próbálta ki leleményességét, problémamegoldó képességét a máig megjelenő, híressé vált lap feladatmegoldójaként. 1896-ban Arany Dániel Budapestre költözött, a lap szerkesztését Rátz Lászlónak adta át. A lapalapító előbb a VIII. kerületi főgimnáziumban, majd a felsőbb ipariskolában tanított, tankönyvet is írt. Hatvanévesen nyugdíjazták; ezután biztosítási matematikával foglalkozott és 77 éves korában egy számára új területet hódított meg és művelt sikerrel: az analitikus háromszög-geometriát.
Tudományos eredményeit a determináns-elmélet, a matematikai statisztika, a valószínűség-számítás és a klasszikus játékelmélet területén érte el. Széles körű nyelvismeretét kamatoztatva levelezést folytatott a világ sok matematikusával. Nagy szakkönyvtárát az Eötvös Társulatnak adományozta, amikor zsidó származása miatt gettóba kellett költöznie. Itt halt meg feleségével együtt Budapest ostroma alatt.
Forrás: OSZK 

1881 Zerkovitz Béla zeneszerző
1890 Dálnoki Miklós Béla katonatiszt, politikus
1897 Csánk Rottmann Elemér építész, a 20. század közepe magyarországi kórházépítkezéseinek kiemelkedő alakja

Építészmérnöki oklevelet 1923-ban szerzett a budapesti műegyetemen. Ezután Pogány Móric és Tőry Emil építészek irodájában dolgozott. Tervei alapján bővítették a belügyminisztérium épületét (1925–26). A húszas évek végéig főleg nagyobb szabású építkezések művezetési munkálataival tűnt ki, például a Korb Flóris és Kappéter Géza tervezte pécsi és szegedi egyetemi épületek, a szolnoki Bábaképző Intézet, a budapesti MÁV Kórház építkezési munkálatai (1932). A harmincas évek végéig és a negyvenes évek elején több kórházat és egészségügyi épületet tervezett, melyek közül a Kútvölgyi úti Állami Kórház épületét mind a modern homlokzatkiképzés, mind a belső térelosztás korszerű megoldásáért jelentős alkotásként tartja számon a magyar építészettörténet. Fontosabb épületei: a Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézet (1938), a székesfehérvári cisztercita gimnázium, valamint nyaralók Zebegényben (1934). Több tervpályázaton és kiállításon szerepelt sikeresen. 1949-ig magánirodát vezetett, és irányításával kezdődött meg a Kúria épületének helyreállítása; majd a Középülettervező Intézet (utóbb Vállalat) (KÖZTI) Magasépítési Tervezőcsoport vezetője lett (1949). Ezután főként lakóházak, kultúrházak és ipari épületek tervezésével foglalkozott.
Forrás: OSZK

1913 Szécsi Ferenc színész, rendező, érdemes művész
1927 Theodore Harold Maiman Wolf-díjas amerikai elektromérnök, fizikus
1934 Giorgio Armani olasz divattervező 
1939 Kristó Gyula történész, akadémikus 
1942 Fónagy János jogász, politikus
1944 Baronits Zsolt rockzenész, szaxofonos 
1949 Balogh Mihály Ferenczy Noémi-díjas ötvös és fotóművész 
1959 Palkó Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész 
1959 Suzanne Vega amerikai énekesnő és dalíró 
1960 Csuja Imre Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész
1974 Majoros István olimpiai bajnok birkózó 
1975 Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas hegedűművész, énekesnő, zeneszerző

Július 11-én halt meg 

1239 Boldog d'Este Beatrix magyar királyné, II. András felesége
1844 Jevgenyij Abramovics Baratinszkij orosz költő
1889 Reviczky Gyula újságíró, költő 
1909 Simon Newcomb amerikai csillagász és matematikus 
1912 Ferdinand Monoyer francia szemész
1937 George Gershwin amerikai zeneszerző, zongoraművész
1946 Paul Nash angol festő
1969 Balogh Ernő mineralógus, geológus
1974 Pär Fabian Lagerkvist Nobel-díjas svéd író, költő, esszéista 
1981 Bilicsi Tivadar színész, kiváló művész
1989 Laurence Olivier Oscar-díjas angol színész, rendező 
1997 Herédi Gusztáv romániai magyar író
2010 Kállai Ferenc Kossuth-, Prima Primissima-Díjas színész, kiváló művész, a nemzet színésze
2014 Charlie Haden Grammy-díjas amerikai dzsesszbőgős 
2014 Tommy Ramone magyar származású amerikai zenész és producer 
2017 Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, rendező, színészpedagógus
2022 Monty Norman angol zeneszerző és énekes

#eztörténtma