Jeles napok
Június 6-án történt
Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Kálloy Molnár Péter színész, költő, műfordító, rendező, énekes, akit többek között a Vígszínházban, a Nemzeti Színházban és a Thália Színházban, illetve a Kútfejek, a Papírkutyák és a Game Over Club című filmekben láthattunk. Mindemellett számos könyvet írt, lemezt készített, és közel tíz évig erősítette a Magyar Színészválogatottat a futballpályán.
Június 6-án történt
1446 A pesti országgyűlés Hunyadi János erdélyi vajdát kormányzóvá választotta V. László király kiskorúságának idejére.
1523 Királlyá választották I. (Vasa) Gusztávot, aki megalakította a svéd nemzeti államot, valamint 1809-ben szintén ezen a napon elfogadott alkotmány értelmében az ország alkotmányos monarchia lett. Nemzeti ünnep, valamint a svéd zászló napja.
1827 Pesten megrendezték az első magyarországi lóversenyt.
1882 Az amerikai Henry W. Seely bejelentette szabadalmát a villanyvasalóra.
1933 Az amerikai Camdenben megnyitották az első autós mozit.
1944 A második világháború európai hadszínterén megnyílt a második front: az amerikai és brit inváziós erők partra szálltak Normandiában.
1989 Aszód határában átadták az első magyarországi veszélyeshulladék-lerakó telepet.
1992 Újra felszentelték az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok kezelésébe visszakerült gellérthegyi Sziklakápolnát.
1996 Születésének századik évfordulóján Budapesten, a Vértanúk terén felavatták Nagy Imre szobrát. A szobrot 2018-ban elszállították, majd restaurálás után 2019. június 5-én a Jászai Mari téren állították fel ismét.
2010 Varsóban boldoggá avatták Jerzy Popieluszko atyát, akit a Szolidaritás lengyel szakszervezet melletti kiállása miatt 1984 őszén elrabolt, majd meggyilkolt a kommunista rendszer titkosrendőrsége.
2019 Romániában, a Hargita megyei úzvölgyi katonatemetőnél többezres román tömeg törte át a békésen tiltakozó székelyföldiek élőláncát és a csendőrségi kordont, majd a temetőben ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.
2024 Átadták a Kalocsát és Paksot összekötő, Tomori Pál kalocsai érsekről elnevezett új Duna-hidat.
Június 6-án született
1599 Diego Rodriguez de Silva y Velázquez spanyol festő
1799 Alekszandr Szergejevics Puskin orosz költő, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője
1848 Baross Gábor miniszter, a magyar államvasúti rendszer megteremtője
1850 Karl Ferdinand Braun Nobel-díjas német fizikus, a szikratávíró megalkotója
1851 Angelo Moriondo, az első eszpresszógép olasz feltalálója
1859 Bánki Donát gépészmérnök, akadémikus, a porlasztó egyik feltalálója
1868 Robert Falcon Scott tragikus sorsú angol sarkkutató, a Déli-sark második meghódítója, aki ottveszett a végtelen jégmezőn
1875 Thomas Mann Nobel-díjas német író
1891 Lányi Sarolta kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító
1901 Sukarno, Indonézia első államfője
1903 Aram Hacsaturján szovjet-örmény zeneszerző
1909 Isaiah Berlin brit filozófus, eszmetörténész
1913 Gobbi Hilda Kossuth-díjas színésznő
1924 Csergezán Pál magyar grafikus, festő, illusztrátor
1934 II. Albert, 1993 és 2013 között Belgium királya
1934 Máté János orgonaművész, karnagy, a magyar református egyházzene és zenepedagógia kiemelkedő személyisége
1934 Révész Pál állami díjas matematikus, akadémikus
1944 Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy, egyházzenész
1944 Phillip Allen Sharp Nobel-díjas amerikai molekuláris biológus
1947 Robert Englund amerikai színész
1956 Björn Borg sorozatban ötszörös wimbledoni bajnok svéd teniszező
1960 Steve Vai Grammy-díjas amerikai rockzenész, gitáros
1970 Kálloy Molnár Péter színész, költő, műfordító, rendező, énekes
1984 ByeAlex énekes, dalszerző
Június 6-án halt meg
1861 Camillo Benso di Cavour olasz államférfi, Itália egyesítője, 1861-ben Olaszország első miniszterelnöke
1889 Henri Vieuxtemps belga hegedűművész, zeneszerző
1899 Pulszky Károly művészettörténész, író, akadémikus
1919 Kvassay Jenő mérnök, a Csepeli Szabadkikötő építője
1941 Louis-Joseph Chevrolet svájci-amerikai autóversenyző, a nevét viselő autógyár társalapítója
1948 Louis Jean Lumière francia kémikus, testvérével, Auguste-tel a filmművészet és a filmgyártás úttörője
1950 Bánffy Miklós író, politikus, polihisztor
1961 Carl Gustav Jung svájci pszichológus, az analitikus pszichológia, a komplex lélektan megteremtője
1974 Zemplén Jolán fizikatörténész, Magyarország első női fizikaprofesszora
1984 Pikler Emmi gyermekorvos, pszichológus, a Lóczy Lajos utcai csecsemőotthon létrehozója és vezetője
2005 Anne Bancroft Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő
2006 Billy Preston amerikai énekes, zongorista, a The Beatles „5. tagja”
2008 Sánta Ferenc Kossuth-díjas író
2009 Jean Baptiste Gabriel Dausset Nobel-díjas francia orvos, immunológus, az MTA tiszteleti tagja
2010 Bulányi György piarista tanár, az úgynevezett „erőszakmentességi mozgalom” elindítója, a Bokor Bázisközösség alapítója
2016 Peter Shaffer angol drámaíró, az Equus és az Amadeus írója
2023 Françoise Gilot francia festő, Pablo Picasso élettársa