Keresés
Magyar film tarolt a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon
Mayer Bernadette első mozifilmjét, a Mommy Blue-t a legjobb film, Für Anikót a legjobb színésznő, míg Vilmányi Benettet a legjobb színész díjával tüntette ki a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál (BJIFF) Forward Future versenyének szakmai zsűrije.
Szevasz, terasz!: indul a tavaszi borteraszszezon!
Ahogy megérkeznek az első igazi tavaszi hétvégék, egyre többen veszik az irányt a szőlősorok és a panorámás borteraszok felé.
Április 21-én történt
„A változás szeretete tart munkásságban és szül találmányokat, a réginek szeretése menti meg a már meglévőt, gonddal szerzettet, hamar eltűnésétől” – fogalmazta az 1850. április 21-én elhunyt Wesselényi Miklós politikai író, akadémikus, aki az 1838-as pesti árvíz idején személyesen is részt vett a mentésben. „Az árvízi hajós” saját birtokain érvényesítette haladó szellemű társadalmi nézeteit, így az elsők között szüntette meg a robotot és a dézsma szedését, majd felszabadította jobbágyait, példát mutatva a magyar nemességnek.
Hírmozaik – április 15.
Indul az Erkel-musicalszínész-képzés, nemzetközi hét a képzőművészeti egyetemen, együttműködés az Eszterháza Központ és a Soproni Egyetem között, a Déryné Társulat fesztiválnyara, Kerekdomb Fesztivál.
Pásztor Anna: A kis koncerteken közvetlenebbül kapod vissza a pozitív energiákat
Pásztor Anna és testvére, Sámuel, az Anna and the Barbies zenekar alapítói, a Petőfi Kulturális Program résztvevőiként duóban játsszák végig az országot idén tavasszal. Anna arról is beszélt, milyen csodák történnek az intim hangulatú koncerteken.
Hírmozaik – április 22.
Koronczi Endre kiállítása a Velencei Biennálén, megvannak az idei Friss Csillagok, Pekingben debütált a Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készült film – hírösszefoglalónk.
Péter Beáta: Meglepetés – szeretettel
Egy megtermett, cicanadrágba préselt női fenékre, majd a felette lévő kapucnis pulóver feliratára közelített a kamera: Meglepetés – szeretetel!
Kopcsik Márton: A Meybahar zenéje híd az Égei-tenger világa és a Kárpát-medence között
Az együttes alapítói, Marilia Pilti és Kopcsik Márton életében a muzsikálás szorosan összefonódott a szerelemmel. Legújabb albumuk megjelenése és az együtes tizedik születésnapja apropóján beszélgettünk Mártonnal múltról, jelenről és a jövőről.
Puskás Szilárd méhész: a méz bizalmi termék
Hamvas Béla írta, hogy „A dicsőség éneke olyan, mint a tücsöké. Mint a méhek zsongása.” Puskás Szilárd pulai méhész családi gazdasága nem dicsőségre törekszik, hanem arra, hogy remek mézet állítson elő.
Hírmozaik – április 2.
Újjáalakul a Szabó Balázs Bandája, rangos nemzetközi díjra esélyes a Virtuózok, három díjat nyert a Csongor és Tünde animációs film – napi hírösszefoglalónk.
Forradalom, gyász és neurodivergencia: ezek voltak az év legjobb sajtófotói
A 44. Magyar Sajtófotó Pályázatra 258 szerző 2355 pályaművel, összesen 6196 fotóval nevezett. A fotográfiákat nemzetközi zsűri bírálta el, a legjobb képek pedig hamarosan országjárásra indulnak.
Magyar festőművész képeit is beválogatták a világhírű művészeti folyóiratba
A Phaidon új kortárs festőművészeti perspektívákról szóló kiadványában kaptak helyet Keresztesi Botond munkái.
Singer Magdolna: Egy könyv óriási erőt adhat a gyászban
A Palackposta olvasás-népszerűsítő cikksorozat „Olvass a gyászról” tematikus hónapjában Singer Magdolna íróval, gyásztanácsadóval beszélgetünk.
108-as raktár: Mészáros Zsolt, akinél kevesen értenek jobban a növények nyelvén
Negyedik epizódjához érkezett a Petőfi Kulturális Ügynökség Hajógyár-csatornájának 108-as raktár című új videós műsora: Dezső Bence vendége ezúttal Mészáros Zsolt, aki 2024-ben kezdett el növényekkel és növényvédelemmel kapcsolatos TikTok-tartalmakat készíteni.
A könyvek, amik vagyok: Mohos Zsófia
Mohos Zsófia fotográfus mesél az őt mélyen érintő, rá hatást gyakorló olvasmányokról.
Dobozy Borbála csembalóművész és Csalog Gábor zongoraművész kapta a Bartók–Pásztory-díjat
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra az adott évben Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett két művész nevét, és adja át az elismerést.
Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
Életének 93. évében, csütörtökön éjjel halt meg Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István-rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.
Hírmozaik – március 23.
Magyar szakemberek munkáját díjazták a világ legjobb kaszkadőrei Los Angelesben, milliókat fizettek Kossuth Lajos Görgei Artúrhoz írt leveléért, Bíró Tímea Sziveri-díjas, betegség miatt új műsor és karmester lesz a MÁV szimfonikusok Müpa-koncertjén.
Március 12-én történt
1947. március 12-én született – és idén januárban hunyt el – Fenyő Miklós Artisjus-, Fonogram- és eMeRTon-díjas énekes, dalszerző, akit tisztelői Mr. Rock and Rollnak neveztek. A rock and roll legismertebb hazai képviselője 1962-ben kezdett zenélni a Sztár, majd a Syconor együttesben, aztán 1967-ben megalapította a Hungáriát, amelynek számos korszaka közül az 1980 és 1983 közötti rock and roll időszak hozta a legnagyobb sikereket számára. Később a Miki Teammel, a Modern Hungáriával és szólóban folytatta, de ami a lényeg: mindvégig az élvonalban maradt.