NAGY SZENT GERGELY (Róma, 540 körül – Róma, 604. március 12.) ősei régi római arisztokraták voltak. Ifjúkorában közigazgatási pályára készült és gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Harmincévesen Róma prefektusa lett. A siker dacára azonban csendes magányra vágyott, hogy csak szellemi értékekkel foglalkozhasson. Lemondott a prefektusi tisztségről és visszavonult atyja palotájába, amelyet kolostorrá alakított és Szent András apostol oltalma alá helyezett. I. Benedek vagy II. Pelagius pápa kiválasztotta és felszentelte a római egyház diakónusává, később kinevezte apokrisziárnak. Az apokrisziár a pápa követe és állandó képviselője a császári udvarban Konstantinápolyban, aki biztosította az összeköttetést az Egyház nyugati és keleti része között. 585-586-ban tért vissza Rómába, lemondott hivataláról és visszavonult az általa alapított kolostorba. 589-ben a Tiberis elöntötte Rómát, járvány pusztított, maga a pápa is életét vesztette. A római nép és a klérus egyetlen jelöltet látott csak: Gergelyt. 590. szeptember 3-án püspökké szentelték. Gazdaságpolitikája rendkívül sikeres volt. Liturgikus szövegeket írt, irodalmi hagyatékában 854 levél maradt ránk, Lelkipásztori regula című művében a papi méltóságot fogalmazta meg, Jób könyvéhez írt magyarázatokat, Dialógus című munkája az itáliai szentek életrajzainak gyűjteménye. Gergely pápa a középkorban a legolvasottabb szerző volt. VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé, bár teológiailag nem volt önálló gondolkodó. Nagy Szent Gergelyt 604. március 12-én temették el Rómában.
A 8. századtól temetése napján ünnepelték. Mivel ez a nap a nagyböjtbe esik, ünnepét 1969-ben szeptember 3-ra helyezték át (ezen a napon szentelték püspökké Nagy Szent Gergelyt 590-ben). A Gergely név népszerűsége miatt azonban az ünnep eredeti helyén, március 12-énél szerepel.

A Kárpát-medence flórájának kutatója, JÁVORKA SÁNDOR (Hegybánya, 1883. március 12. – Budapest, 1961. szeptember 28.) a budapesti tudományegyetem elvégzése, majd doktorátusának megszerzése után rögtön élete első és egyetlen munkahelyén kezdett dolgozni: a Magyar Nemzeti (később: Természettudományi) Múzeum növénytárában, amelynek 1934-ben igazgatója lett és időközben egyetemi tanárrá is kinevezték.
Jávorka Sándor a Kárpát-medence és a Balkán szenvedélyes, hatalmas gyűjtőmunkát végző kutatója volt. Fáradhatatlan terepjárásai során 60 év alatt mintegy 22 000 lapnyi herbáriumi anyagot gyűjtött, 120 növényt fedezett fel és írt le. Nevét 40 növény elnevezése őrzi. Publikációinak zöme a florisztikával, a rendszertannal és az elterjedéstannal foglalkozik a Kárpát-medence, az Alpok és a Balkán területén. Legfőbb érdeme a magyar növényvilágról szóló összefoglaló mű megírása, két évtizednyi munka eredménye: az 1400 oldalas Flora Hungarica. Ebben a Kárpát-medence 4000 növényfajának kritikai áttekintését adja. A rendkívül színvonalas illusztrációkat Csapody Vera készítette, aki a későbbiekben Jávorka több művének is illusztrátora lett: a Kis növényhatározó sorozat köteteinek, az Erdő-mező virágainak, a Magyarország gyógynövényeinek és a Kerti dísznövények atlaszának.
Alapvető, forrásértékű művet alkotott Jávorka nagy elődje, Kitaibel Pál herbáriumának kritikai kiadásával és Kitaibel életrajzának megírásával.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Életrajzi Lexikon)

A hadászatban jelentős életmentő lélegeztető készülék feltalálója, KŐSZEGHI-MÁRTONY KÁROLY (Sopron, 1783. március 12. – Brünn, 1848. július 21.) a bécsi hadmérnöki iskolát végezte el. Sánc- és várépítési munkálatok közben mélyépítési kérdéseket kellett megoldania; ezek kapcsán kezdett földnyomás-kutatásokkal foglalkozni. Megállapította a földnyomás nagysága és eloszlása, valamint a talaj fizikai jellemzői (térfogatsúly, belső súrlódás és kohézió) közötti összefüggéseket; a kérdéskör elméletével is foglalkozott. Eredményeit a bécsi Schotten Bastion tervezésénél is hasznosította.
Leghíresebb találmánya, a lélegeztető készülék a várostromoknál életveszélyes munkát végző aknászok védelmére készült. Akkoriban az ostromló seregek a várfalak alá épített majd felrobbantott aknákkal próbálták az erődítményeket lerombolni és a várakat birtokba venni. A robbantás után az aknászoknak azonnal be kellett hatolniuk a lőporgázokkal elárasztott folyosókba az eredmény ellenőrzésére. A mérges gázoktól minden alkalommal többen meghaltak. Kőszeghi-Mártony olyan készüléket szerkesztett, amellyel az aknászok függetleníteni tudták magukat a környezeti légtértől, legalábbis egy rövid időre, feladatuk elvégzése alatt. A készülék lényege a katona hátára erősített, mintegy 6 literes vaspalack volt, amely nyomás alatt tárolta a körülbelül 25-30 percre elegendő tiszta levegőt. A sűrített levegő hajlékony csővezetéken át a katona fejére erősített, a külső levegőtől elzárt kecskebőr sisakba tódult és eközben kis sípon keresztül éles hangot adott. Ha a légzéshez szükséges elegendő levegő áramlott a sisakba, a hang tiszta és éles volt. Ha azonban kevés volt a levegő, gyengévé és szaggatottá vált – mintegy jeladásként a menekülésre vagy mentésre. A készüléket a katonaságon kívül a bécsi tűzoltóság is használta; a „sorozatgyártást” Kraft bécsi mechanikus végezte – aki a feltaláló halála után saját neve alatt forgalmazta az életmentő eszközt. Kőszeghi-Mártonynak egyéb találmányai is voltak, például a tábori főzőkészülék, a „gulyáságyú”.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

A Glaukóma Világszövetség 2007-ben, Szingapurban tartott ülésén úgy határozott, hogy először 2008-ban, majd minden év március 12-én megtartják a glaukóma világnapját (World Glaucoma Day). A rendezvény célja a glaukóma (zöldhályog) mint vaksághoz vezető betegség tünetmentes létezésének tudatosítása a lakosság körében.