Keresés
Májusban indul a Margitszigeti Szabadtéri Színház évada
Május 19-től szeptember 11-ig színházi előadások, koncertek, táncelőadások, operagála, klasszikus balettek és operák is várják a közönséget a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A szezonnyitó előadás a Mária evangéliuma című rockopera lesz.
A magyar pavilon a leglátványosabbak között volt a Velencei Képzőművészeti Biennálén
November 24-én befejeződött a 60. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé. A több mint hét hónapig tartó, 86 ország részvételével lezajlott kiállítást idén 700 ezer látogató kereste fel.
Dokumentumfilm készült Neumann Jánosról, a számítógép atyjáról
Nagy ívű dokumentumfilm készült Neumann Jánosról, a számítógép atyjáról. A legpompásabb emberi elme című alkotás a világhírű kutató lánya és tudóstársai visszaemlékezései alapján mutatja be a 20. század emberének választott magyar matematikus lángelme felfedezéseit és kontinenseken átívelő pályafutását.
Mit adtak nekünk a rómaiak Balácán?
Balácapuszta Nemesvámos és Veszprémfajsz között fekszik. Külterület, amelynek sorsát megváltoztatta, hogy a huszadik század elején szántáskor római kori leletek kerültek felszínre. Azóta több feltárás is folyt itt. Az ötvenhat hektáros római kori villagazdaság egy része jelenleg is látogatható.
A publikálás jövőjéről tartott konferenciát a Mathias Corvinus Collegium
A Mathias Corvinus Collegium az online média változó környezetéről, a könyv- és lapkiadás piacáról rendezett eseménysorozatot Nemzetközi Konferencia a Publikálás Jövőjéről címmel.
Nem csak a bérleteseinek árulja el a titkot a Pannon Filharmonikusok
Jelentős állítással kezdődik, játékkal és derűvel végződik a 2024/2025-ös fővárosi sorozatuk.
Nézzünk bizakodva a jövőbe – Írók a Pécsi Harmadik Színházért
Örkény István fent idézett sorával kezdődött a Pécsi Harmadik Színház megmentéséért szervezett gála március 15-én. A közösségi felajánlások évad végéig megmentik a színházat, de hosszútávú megoldásra lenne szükség. Cikkünkben kiváló magyar írók, dramaturgok emelnek szót a színház fennmaradásáért.
A Fonóban a jazzé a főszerep az év utolsó előtti napján
Három remek együttes mutatkozik be, a jazz különböző képviselői, fiatal és ismertebb formációk egyaránt.
Ingyenes nyáresti koncertek Érdi Tamás zongoraművésszel és barátaival a Balaton körül
A Cimbora Alapítvány július 13. és augusztus 1. között, kilencedik alkalommal rendezi meg a Klassz a pARTon! fesztivált a Balaton északi partján kilenc, a déli parton három településen, 150 művész közreműködésével.
A muskátlitól a páncélvonatokig – Így változtatta meg az életünket a vasút
A világ első gőzüzemű vasútvonalát 1825-ben adták át, és a vonat kétszáz év alatt átformálta az életet: gyors és költséghatékony áruszállítást tett lehetővé, országrészeket kötött össze. Ugyanakkor az első világháború borzalmai is elképzelhetetlenek lettek volna az új közlekedési eszköz nélkül.
Világnyelv a lovári, és mindenütt értik a cigányok a muszáj szót
A cigány kultúra folyamatosan változó, élő szövet. Nem gyűjtjük az autentikus dalokat, mert együtt élünk velük, így mi is gyűjthetőek vagyunk – mondta Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX-életműdíjas roma énekesnő.
Napóleon ügyetlen volt, de megkoronázta magát
Kétszázhúsz éve, 1804. december 2-án koronázta magát francia császárrá a pápa jelenlétében Bonaparte Napóleon.
Családfa mesék a Ciróka Bábszínházban
A Ciróka Bábszínház 2023/2024-es évadának első nagyszínpadi bemutatója a Családfa mesék című színházi nevelési előadás lesz. A produkció – amelyhez játékos foglalkoztató füzet is készült – a családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Újabb intézkedést vezetnek be a magyar szabadalmak védelmére
Idén összesen 500 millió forintos keretösszeget biztosít a kormány szellemi alkotások magyarországi és külföldi levédésére hazai vállalkozásoknak, egyetemeknek, kutatóintézeteknek és magánszemélyeknek.
A friss Kossuth-díjas Vashegyi György mottója a minőség
Nemzetközileg is jelentős karmesteri tevékenységét, a régizene műfajának hazai tolmácsolásában egyedülálló művészi munkáját, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító vezetőjeként végzett értékteremtő tevékenységét, valamint a művészeti közéletben végzett meghatározó munkáját Kossuth-díjjal ismerték el. Ebből az alkalomból kérdeztük.
Jane Goodall és a remény útján lépkedtünk a Hármashatár-hegyen
A Legyél te is Jane! előadás során a neves környezetvédő szellemiségét követve tapasztaltuk meg a természet és az emberek közötti mélyebb összefonódást.
A mesterséges intelligencia is feladja a leckét a nemzetközi dalszerző táborban
Tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus budapesti nemzetközi dalszerző táborába, hogy szerdától három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel.
A Magyar Zene Háza Európa leginspirálóbb épülete a The Guardian olvasói szerint
A világszerte közel 200 millió olvasóval rendelkező neves nemzetközi lap közönségszavazásán a magyar intézmény ezzel olyan nevezetességek mellé került, mint a Spanyolországban található római amfiteátrum, az angliai Hadrianus Fal vagy a dániai Kronborg-kastély.
Ady vette el a kedvét a verseléstől a Nyugat első főszerkesztőjének
Hetvenöt éve, 1949. augusztus 3-án hunyt el Ignotus (Veigelsberg Hugó) kritikus, költő, író, a Nyugat egyik alapítója, első főszerkesztője. Korának fontos irodalomszervezője volt, olyan tehetségeket fedezett fel és támogatott, mint Ady Endre, Móricz Zsigmond vagy József Attila.