Keresés
A fény és színei – A Hűség című filmről
Szekeres Csaba Hűség című filmje határterületre vezet el, és nem lehet nem meghallani kimondatlan kérdését: hol vagyunk, amikor már nem vagyunk teljesen itt? Mit lehet tudni rólunk, amikor mi magunk már alig-alig vagy egyáltalán nem tudjuk elmondani?
Kacsanyelv füstölve bossa novában: hét kortárs popművész és egy séf találkozója
Mi lesz abból, ha hét elismert alkotó egy csak a saját szabályainak megfelelni akaró séffel közösen elvonul a világ elől, hogy korlátok nélkül alkossanak? Musical trailer bossa novában, egyenesen Kisharsányból.
Braindogs a Kobuciban
Örömzenélésként indult, de azóta is amikor lehet összeállnak, hogy eljátsszák annak a fickónak a dalait, akit mindannyian csodálnak. A hazai koncertélet legnagyobb nevekből álló tribute-zenekara, a Braindogs július 18-án a Kobuci Kertben Tom Waits-dalokba illő estére készül! Avagy ez az a buli, amelyet kár lenne kihagyni!
Hol zsarnokság van – A játszma című filmről
Kémek vad kamaradrámája – de mintha mikroszkóp alatt, tudományos céllal tanulmányoznánk a nagy nyüzsgést, és a „mesternégyes” tágabb környezete, kapcsolatrendszere csak díszletként szolgálna. Elképesztően erős alakítások – de mintha a történet tétje nem lenne elég nagy.
A hullámkarton új élete – Öt megoldás a csomagolóanyag felhasználására
Ha sokan nem is tudják pontosan, hogy mi a hullámkarton, már biztosan találkoztak vele, hiszen az életünk jóval több területén jelen van, mint gondolnánk: napjainkban – amikor a fenntarthatóság fontosabb, mint bármikor – az egyik legnépszerűbb környezetbarát csomagolásnak számít, hiszen újrahasznosítható, strapabíró, könnyen kezelhető, tárolható és dizájnolható, ráadásul rendkívül költséghatékony is.
A gyűjtők között van egy mondás, hogy csak azt bánod meg, amit nem vettél meg
Mennyit érne önnek, ha bármikor kézbe vehetné Petőfi leveleit? Mit adna Bartók Béla dedikált portréjáért? Mennyit fizetne azért, hogy kéziratként olvasson egy olyan verset, amely ingyenesen elérhető a világhálón? Egyesek sok millió forintot hajlandók erre áldozni. Mi ez? Üzlet? Szenvedély? Sors? Kiss Ferenc dedikált könyv- és kéziratgyűjteménye a milliárdos értékek közé tartozik – döbbenetes történetek sejlenek fel, miközben budapesti otthonában megcsodálunk néhány relikviát.
A világ legjobb helye
A könyvtár: valami több. Nemcsak könyvgyűjtemény, hanem találkozóhely, közösségi események, előadások, játékok, foglalkozások helyszíne, egy település életének szervezőközpontja is. Vagy az lehet. De mi kell ehhez? Gajdó Ágnes ráckeresztúri könyvtárost kérdeztük meg róla.
Új kiállítás vár Nagycenken
Miért aktuális ma Széchenyi István életműve, akit legnagyobb magyarként tisztelünk? Az idei Széchenyi Emlékév felhívja a figyelmet arra, mi mindent köszönhetünk neki – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet áprilisi kulturális szimpóziumán. Elhangzott: ha az örökségére tekintünk, láthatjuk, hogy van még adósságunk. A jövőben megújul Nagycenken a kastély, a templom, és egy izgalmas kiállítást is megnyitnak.
Truffaut 90 – Magyar rendezők kedvencei
Ma lenne kilencvenéves François Truffaut, aki közel negyven évvel halála után még mindig a filmművészet egyik legelismertebb újítójának számít. A francia új hullám egyik fő mozgatórugójaként soha nem félt kockázatot vállalni sem művészileg, sem politikailag. Truffaut lenyűgöző filmekkel gazdagította a világot, amelyek még mindig nem veszítettek fényükből. Néhány magyar rendező mesél most kedvenc Truffaut-filmekről, élményekről, emlékekről.
„Nekem utazás írni egy darabot” – Interjú Szente Vajkkal
Szente Vajk a Puskás musical első jelmezes próbája után fociról, hazaszeretetről, edukálásról, utazásról és arról mesélt, hogy azt szeretné, ha mindenhol jó fagyit lehetne kapni.
Önazonosság, nyugtalanság, művészet – Séta az amszterdami Van Gogh Múzeumban
„Mi, művészek a mai társadalomban csak összetört korsók vagyunk” – írja Van Gogh az öccséhez, Theóhoz intézett levelében. Az amszterdami Van Gogh Múzeumban sétálva arra gondoltam, nem hinne a szemének, ha látná mindezt. Háromemeletes életmű-kiállítás, a múzeumboltban pedig a lehető legszéleskörűbb választék használati tárgyaktól kezdve szuvenírekig, amelyek a festő egy-egy képét viselik magukon.
Szentandrásnapi mámor
Mi történik, ha a tündérmesét felülírja a kis magyar valóság? Ha kiforgatjuk sarkaiból Shakespeare egyik legismertebb művét, a Szentivánéji álmot, a történetet kiragadjuk a fantáziavilágból és áthelyezzük egy Borsod megyei faluba? A Terminál Workhouse február 17-én mutatja be Szentandrásnapi mámor című „zenés vígnépszínműveletét” a Sanyi és Aranka Színházban.
Diskurálni Luciferrel, kifaggatni Évát – Mit kérdeznének drámaíróink Az ember tragédiája karaktereitől?
Ha lehetősége volna találkozni Az ember tragédiája egyik szereplőjével, ki volna az és miről szeretne beszélgetni vele? Ezt a kérdést tettük fel öt kiemelkedő hazai drámaírónak.
A százhuszadik év
Ma lenne 120 éves Szabó Lőrinc, a magyar líra és műfordítás egyik legfontosabb alakja.
6 magyar divattervező, akinek nem csak a stílus, de a fenntarthatóság is fontos
Ha eleged van a két hónap alatt elhasználódó, cseppet sem etikus körülmények között készült fast fashion darabokból, ismerd meg a magyar divatvilág legfelelősségteljesebb designereit!
Regény az örök szerelemről
Miért olyan bonyolult a szerelem? Ha két ember szinte felolvad egymásban, mi az oka, hogy mégsem lehetnek együtt? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Amolyan lépcsőházi, szerelmes című regény, amelyben egy lépcsőház életén keresztül követhetjük nyomon egy drogfüggő fiú és egy segíteni vágyó lány szerelmét. Első könyve kapcsán a szerzővel, Tóth-Bertók Eszterrel beszélgettünk.
Peter Wohlleben: A fák titkos élete
A fák támogatják egymást, kommunikálnak, vannak érzéseik, sőt mi több, még emlékezetük is. A madarak és fák napján a mára sztárszerzővé avanzsált német erdész, Peter Wohlleben könyvét ajánljuk.
75 éves Pászthy Júlia operaénekesnő
Egy alkalommal arra a kérdésre, hogy mi az operaéneklés titka, így válaszolt: „Alapvetően kell, hogy legyen az embernek talentuma – arról ugye nem tehet, azt kapja. De emellé kell a szorgalom és az elhivatottság. Viszont ha örömödet leled abban, amit csinálsz, akkor egy idő után már fel sem tűnik, hogy mindehhez mennyi szorgos munka kell.”
Költészet, szabadság, Csoóri Sándor
Író, költő, szerkesztő, rendszerváltó, radikális szabadságharcos, a nemzet lelkiismerete. Csoóri Sándor ma lenne kilencvenéves.
Kamerák által élesebben
Vajon másképp alakult volna napjaink művészete, ha más kameratípusokra lett volna nagyobb igény? Erről is beszélgettünk Waliczky Tamással a Velencei Biennále magyar pavilonjában.