Keresés
Megújulva vissza a hagyományokhoz – Interjú Balázs Gézával
A 150 éves Magyar Nyelvőr újjászületéséről beszélgetünk Balázs Gézával.
Szavakban lobog
A Magyar Írószövetség az 1956-os Emlékévben Szavakban lobog címmel képzőművészeti, novella-, valamint zeneszerzői pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a szabadságharc hőseire emlékeztesse a diákokat, az egyetemistákat, a magyar lakosságot. Itt a lehetőség, hogy amatőrök és profik beleássák magukat az 1956-os eseményekbe, és bizonyítsák: a művészetben továbbélhet a múlt.
„Ha Cicero feltámadna, szívinfarktust kapna”
Milyen nyelv a magyar? címmel jelent meg Nádasdy Ádám kiskönyve, amely a magyar nyelv iránt érdeklődőket avatja be az alapokba.
Oláh János életmű-konferencia a PIM-ben
Pályatársai, tisztelői emlékeznek Oláh János József Attila-díjas magyar költőre, íróra és szerkesztőre a Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtökön Budapesten.
A nemzet emlékezete
Augusztus 25-én új kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. „A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei” című, panorámavetítéssel kísért tárlat a 21. század interaktív eszközeit felhasználva mutatja be a magyar állam fennállásának ezer évét.
Az Akik maradtak és a Foglyok a mozgóképszemle legjobbjai
Átadták a Magyar Mozgókép Szemle díjait március 5-én a Vígszínházban.
Zene a szellemi önvédelemért − Balassa Sándor zeneszerzőre emlékezünk
Életének 87. évében hunyt el az Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus.
Új művészek az MMA-ban
Új tagokat választott és tagozati díjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése kedden, a fővárosi Pesti Vigadóban.
Toldi ereje – podcast
A Talpig magyar e heti epizódja felemeli a petrencésrudat, hogy rámutasson Arany János életművének egyik legnépszerűbb darabjára, a Toldira. Sőt Petőfi és Arany híres barátsága is szóba kerül majd. Podcastajánló.
A szavak emberei – podcast
Petőfi, Széchenyi vagy Kossuth volt a nagyobb szónok? Vajon Barguzinban hullt le költőóriásunk csillagfénye? És milyen volt a karantén a 19. században? A Talpig magyar e heti adásából mindenre fény derül. Podcast ajánló.
Konferencia a kultúraközvetítés dimenzióiról
A zenei- és fesztiválpiac aktuális kérdéseiről, illetve a Kárpát-medencei Kultúrpajták és Tündérkertek hálózatáról szervez közös konferenciát a Magyar Fesztiválszövetség és a PajtaKult november 17–18-án a Magyar Zene Házában.
Petőfi, a csodapofa – podcast
Reformer Széchenyiek, rajzokon megelevenedő Petőfi-anekdoták és a lánglelkű költő nyomdokain elinduló írópalánták. Ezúttal is tartalmas időtöltést ígér a Talpig magyar friss epizódja. Podcast ajánló.
Tarokk, bridzs, póker, römi
150 éves az Első Magyar Játékkártyagyár. Ennek állít emléket a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum új kiállítása.
Erdélyben és Bukarestben koncertezik a Borbély–Dresch Quartet
Bukarestben és két erdélyi helyszínen is fellép a Borbély–Dresch Quartet, amely a román fővárosban a 2. Bukaresti Magyar Jazznapokat zárja.
Tündérkert ezüstje
Tizenhárom erdélyi fejedelem 220 tallérját vonultatja fel a Magyar Nemzeti Múzeum Tündérkert ezüstje című kiállításán. A június 7-től látható tárlat a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt Törő-gyűjtemény anyagát mutatja be. A 216 darabos kollekciót Törő István azóta ajándékként további négy darabbal gyarapította.
Az MMA állásfoglalása a könyvrongálással kapcsolatban
A Magyar Művészeti Akadémia állásfoglalást adott ki a könyvrongálással kapcsolatban, melyet alább változtatás nélkül közlünk.
Kiállítás a lovak háziasításának történetéről
A Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar–Turán Közhasznú Alapítvány közös kiállítása a lovak rendkívül érdekes, kontinenseken átívelő történetét kíséri végig, a lófélék evolúcióján, majd a lovak háziasításán át történelemformáló szerepük bemutatásáig. A június 13-ig látogatható tárlaton bepillantást nyerhetünk a sztyeppei lovasnomád civilizációk életébe is, amely a magyarság ősi történetének és kultúrájának is meghatározó eleme volt.
Tarr Béla filmjeit vetítik az olasz fővárosban
A Római Magyar Akadémia (RMA) három rendezvénnyel tiszteleg a Kossuth-díjas, világhírű magyar rendező előtt
A Hasadék kapta a mozgóképfesztivál fődíját, A taxis közönségdíjas
Átadták a Magyar Mozgóképfesztivál díjait szombaton Balatonfüreden.
Attila örökösei − A hunoktól az Árpád-házig
Új, időszaki kiállítás nyílik október 15-én a Magyar Természettudományi Múzeumban.