Keresés
„Érzem, hogy még útkeresésben vagyok” – Ertl Balázzsal beszélgettünk
Ertl Balázs lett a Magyar Táncművészeti Egyetem legjobb végzős növendéke a néptáncos évfolyamból. Azért választotta ezt a szakmát, mert azt látta, hogy aki néptáncol, mindig vidám. A 21 éves fiatalemberrel a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben töltött első munkanapján beszélgettünk.
Magas olasz állami kitüntetést vehetett át Baán László
Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját az olasz-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítésében végzett különleges érdemeiért az Olasz Köztársaság elnöke Olaszország Csillagrendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki.
Cate Blanchett a Nemzeti Galériában
Tizenhárom szerepben – például brókerként, hajléktalanként és hírolvasóként – tűnik fel Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő Julian Rosefeldt Manifesto című, tizenhárom csatornás filminstallációjában, amely május 30-ától látható a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).
Közös kincsünk a nemzeti kultúránk
Közös kincsnek nevezte a magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Rákóczi Szövetség külhoni régióból érkező középiskolás fiatalok számára rendezett színjátszó táborának záróeseményén hétfőn, Székesfehérváron.
Együttműködik a Nemzeti Múzeum és Alsó-Ausztria
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Múzeum Alsó-Ausztriával közös projektek megvalósítására.
Rendhagyó kisfilmek a művészeti oktatás megkönnyítésére
A Te művészeTED címmel négy, 15-20 perces, fiataloknak szóló művészetelméleti filmet készített a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). Az első alkotást vasárnap mutatják be.
Kiállítás az MMA díjazott képzőművészeinek munkáiból
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) képzőművészeti tagozatának díjazott művészei mutatják be alkotásaikat a Pesti Vigadóban szeptember 9-én nyíló kiállításon.
Sikeresen zárult az első Déryné Fesztivál
Vasárnap este a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14–18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Eucharistia – Szabadtéri tárlat nyílt az Andrássy úton
Eucharistia címmel tablókiállítás látható csütörtöktől a Magyar Művészeti Akadémia irodaházának Andrássy úti oldalán. A szabadtéri tárlat a közelgő eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódik.
Díjazott képek
Minden évben nagy várakozás előzi meg, vajon a Magyar Sajtófotó Pályázaton a szakmai zsűri kiket értékel a legjobbnak.
Újraindulnak az operaházi idegenvezetések
Július 1-től minden csütörtökön és vasárnap magyar, és minden nap angol operaházi idegenvezetést tartanak.
Rajzok és szobrok Strobl Alajos műterméből
Április 26. és május 20. között várja a kiállítás az érdeklődőket a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjében.
Az érték és a minőség a jelszó
Értékelvű és minőségpárti módon kell támogatni, kutatni és képviselni a magyar alkotó- és előadó-művészet múltját, jelenét és jövőjét, a jelszó az érték és a minőség – jelölte meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alapfeladatát Vashegyi György, a köztestület újonnan megválasztott elnöke. Mint vallja: a művészetet minden emberhez közelebb kell vinni.
Nézzünk dokumentumfilmeket!
„Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy az emberek megtalálják a dokumentumfilmet” – hangzott el szeptember 1-jén a Premier Kultcaféban, ahol a sajtó képviselői egy különleges eseménysorozat beharangozása miatt gyűltek össze. Kiderült ugyanis, hogy szeptember 4-étől folytatódnak a Magyar Művészeti Akadémia 100 magyar dokumentumfilm című filmklubjának vetítései, olyan alkotásokkal, mint az Elégia vagy a Fotográfia.
Petőfi a zenében is első – podcast
Mi a közös Jimi Hendrixben és Petőfiben? Hogyan illeszthetők a versei egy mai musicalbe? És vajon melyik Pilvaker-pillanatra csettintene elismerően a költő? A Talpig magyar e heti epizódja ezekre a kérdésekre keresi a választ. Podcastajánló.
Koncerttel emlékeznek gróf Széchényi Ferencre a Nemzeti Múzeumban
Koncerttel emlékeznek a múzeum alapítójára, gróf Széchényi Ferencre a Magyar Nemzeti Múzeumban november 14-én.
Összeállt a Filmgalopp tehetségkutató versenyprogramja
A 6. alkalommal megszervezett Filmgalopp célja évről évre fiatal erdélyi magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt, elbírálásuk egy szakmai zsűri által.
Emlékek vagy víziók?
„Ahogy végignéztem Király Ferenc szobrait a Várkert Bazárban, legutóbbi életműkiállításán, próbáltam mögéjük gondolni: miért ilyenek, és miért nem mások?” – írja Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója a Magyar Napló július 11-én megjelent legújabb számában. A cikket Király Ferenc szobrászművész munkáiról készített felvételekkel illusztrálták; a muravidéki mestert Hóvári János személyes hangú írásából ismerhetjük meg.
Don Carlos-premierre készül az Opera
Frank Hilbrich rendezésében, az ötfelvonásos, olasz nyelvű, modenai változatban mutatja be Verdi Don Carlos című operáját a Magyar Állami Operaház.
„Minimum egy élet kell ahhoz, hogy igazán jól csináld” – Interjú Pataki Adorján operaénekessel
A Kolozsvári Magyar Opera tenoristája a héten újabb szerepben mutatkozik be a Magyar Állami Operaházban. A klasszikus zenei feldolgozásban színre vitt István, a király címszerepét énekli, bár megjegyzi: a habitusától távol áll ez az anyámasszony katonája karakter. A református kollégium szigoráról, felszabadultságról és álmokról is beszélgettünk.