Keresés
Több díjat is nyert a 360 Design Budapest kiállítás
Több díjat is nyert a 360 Design Budapest kiállítás: a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) tárlata a Global Eventex Awards-on a virtuális kiállítások között arany, a művészeti események között pedig bronzérmet nyert, és az A' Design Award & Competitionről is két díjat hozott el.
„Hagyják békén a könyvesboltokat!”
Az elmúlt napokban egyre több verbális és kedd óta már tettleges atrocitás éri a könyvesboltokat – jelezte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).
Művészettörténeti különlegesség Eszterházán
A fertődi Esterházy-kastély fénykorát megelőző időszak különleges művészeti értékeit bemutató kastélybelső nyílik meg az érdeklődők előtt a magyar kultúra napján.
Bűnügyi táncdráma az örök szerelemről
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar egy 19. század közepén lejegyzett, mindössze 35 sorból álló, rejtélyes és tragikus székely népballadát, A megégetett hűtlen asszonyt viszi színpadra. A hűtlen feleség című előadás az igaz szerelemről, a hűtlenségről és a tomboló bosszúvágyról szól. A közönség szeptember 24-én, pénteken 19 órától tekintheti meg a Müpában.
Ők kapták az UMZF 2020 zeneszerzőverseny díjait
Kihirdették a BMC és Müpa szervezésében idén hatodik alkalommal megrendezett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny eredményét a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.
Ha van szíved...
Fátyol Viola nyerte Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című pályaművével a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A nemzetközi zsűri döntését október 21-én ismertették a budapesti Capa Központban. Fátyol Viola fotósorozata a Vámospércsi Népdalkör mindennapjait, működését mutatja be.
Barokktól a pop-artig a Nemzetiben
Huszonegy restaurátor hallgató diplomamunkájából nyílt kiállítás június 22-én Barokk – Római – Pop-art címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az évente megrendezett Megmentett műkincsek című sorozat idei tárlatán ismét feltárulnak a restaurátorok titkai, a bemutatott tárgyakat pedig a restaurátorképzés oktatási tematikája, illetve a végzős hallgatók érdeklődése szerint válogatták össze.
Lisztesdoboztól a pódiumig
Benyus János, a Magyar Állami Operaház első kürtöse tízgyermekes zenészcsaládba született, és ma már maga is hat gyermek édesapja. Tavaly megnyert egy amerikai nemzetközi kürtversenyt, pedig a napi teendők mellett komoly szervezést igényelt a felkészülés. Az Opera Magazinnak többek között azt is elmondta, hogyan lehet megoldani a mindennapokat úgy, hogy mindenki jól érezze magát.
Írni és alkotni bárki elkezdhet
A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör és a Magyar Írószövetség oktató táborát már ötödik alkalommal rendezik meg Hajdúböszörményben június 28. és július 2. között. Jelentkezhet mindenki, aki nemcsak rajongója az irodalomnak, de maga is kedvet érez az íráshoz. A résztvevőket Áfra János és Vörös István költők, valamint Csobánka Zsuzsa és Bíró Gergely prózaírók tanítják.
„Izgalmas, érdekes, szép könyvek kerüljenek ki a kezem alól” – Interjú Orosz Annabellával
Orosz Annabella illusztrátorral az Ünnepi Könyvhéten találkoztunk, beszélgetésünk apropóját pedig az adta, hogy rangos kitüntetésben részesült: Kiss Ottó A piros tengeralattjáró kötetének illusztrálásáért Szép Magyar Könyv díjjal ismerték el munkáját. Pályafutásáról, munkamódszereiről és szakmai álmairól is kérdeztem.
Jazz mint életforma – Beszélgetés Bágyi Balázs jazzdobossal
– A jazz a teljes életemet kitölti – mondja Bágyi Balázs, a hazai jazzszövetség vezetője, aki több formációban zenél, emellett komponál és tanít is. Sajátos dobolási stílusáról, a műfaj magyar jellegzetességeiről és legnagyobb álmáról, egy önálló jazzművészeti állami középdíj létrehozásáról is mesélt.
Történelmi filmet rendez Szász János
Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet, amelynek gyártás-előkészítését 91 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A rendező szerint ezzel az alkotással megteremthetők végre azok az elképesztő erejű magyar hősök, akikről sokféle feltáratlan, egymásnak sokszor ellentmondó életrajzi adat maradt fenn, mint például Hunyadi Jánosról.
Átadták a Fonogram-díjakat, ők az idei díjazottak
A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) által rendezett eseményen 12+1 hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt 2021-es Fonogram-díjakat, a koronavírus-járvány miatt − akárcsak tavaly − virtuálisan. A győzteseket online videókban jelentették be.
„A színházi tragédiát én a nőkkel, a női sorsokkal azonosítom”
A nők boldogtalanabbak a Boldogtalanok című darabban, mint a férfiak – mondja Albu István rendező, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója, akivel a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján beszélgettünk.
A lelket nem szabad elveszíteni
A 150 éve elhunyt Mosonyi Mihályra emlékeznek a Nemzeti Múzeum április 8-i koncertjén. A szólista Magyar Valentin lesz. A fiatal zongorista azt mondja, mostanában leginkább könnyedséget tanul, hogy a precízen begyakorolt darabok játszva ragadhassák magukkal a hallgatóságot.
Hoppál Péter: Könyv nélkül nincsen mély gyökerű és széles alapokon nyugvó műveltség
Könyv nélkül nincsen mély gyökerű és széles alapokon nyugvó műveltség – hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében rendezett, a Klebelsberg 100 című kiadványt bemutató szerdai sajtótájékoztatón.
Hamarosan láthatjuk a Hét kis véletlent
Május 20-án kerül a magyar mozikba Gothár Péter új alkotása, a Hét kis véletlen.
Ismerd meg a legjobb drámaírókat!
A magyar dráma napját szeptember 21-én tartják, nem véletlenül. Az emléknap egy, a magyar drámában és irodalomban alapműnek számító mű ősbemutatójával esik egybe, és ezen a napon osztják ki a legjobb drámaírókat kitüntető Szép Ernő-jutalmat is. Honnan ered az emléknap? Mely magyar írók kapták már meg a díjat? Cikkünkből minden kiderül!
Daróczi Csaba lett idén az év természetfotósa
Daróczi Csaba nyerte el idén Az év természetfotósa címet, továbbá A halak csillagképe című képével Az év természetfotója díjat is a Saubermacher – Az év természetfotósa 2022 pályázaton, melynek legjobb képeiből szerdától a Magyar Természettudományi Múzeumban látható kiállítás.
Bélyeg 1956 emlékére
Emlékbélyeget ad ki a Magyar Posta Zrt. az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára – közölte Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa május 19-én Budapesten. A beérkezett pályaművek közül a közönség választhatja ki a legjobbat az emlékév hivatalos honlapján (www.magyarforradalom1956.hu), a május 19-én kezdődő, két hétig tartó szavazáson.