Jeles napok
Május 11-én történt
1904-ben ezen a napon született Salvador Dalí katalán festőművész, a szürrealista festészet legismertebb képviselője, akinek alkotásaira a művészi fegyelem és a korlátlan képzelet ellentéte jellemző. Leghíresebb képei Az emlékezet állandósága, amelyen a legendás elfolyó órák láthatók, A lángoló zsiráf, a tigrisekkel és a póklábú elefánttal megfestett Látomás, illetve A polgárháború előérzete.
Május 11-én történt
330 Nagy Konstantin római császár a korábbi Bizánc helyén megalapította Konstantinápolyt, a mai Isztambult.
1812 A londoni parlamentben meggyilkolták Spencer Perceval brit miniszterelnököt; ő az egyetlen brit kormányfő, aki merénylet áldozata lett.
1860 Giuseppe Garibaldi ezer vörösingesével partra szállt a szicíliai Marsalánál, megkezdődött az olasz egység megteremtése.
1883 Megjelent Joseph Pulitzer makói születésű amerikai sajtómágnás hírlapja, a The New York World első száma.
1898 Miniszteri rendelet jelent meg minden postai küldemény bélyeggel történő bérmentesítéséről, a jogszabály június 1-jén lépett életbe.
1916 A Kis Ujság című lap A cinkotai rémes bűntény felfedezése címmel számolt be arról, hogy a hadsereg hivatalos közleménye szerint a világháborúban elhunyt katona, Kiss Béla cinkotai házának fészerében hét bádoghordóban egy-egy, tartósítószerben ázó női holttestre bukkantak. A „cinkotai Kékszakáll” több mint húsz nővel végzett.
1927 Megalakult az Oscar-díjakat odaítélő amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS).
1950 Az Országgyűlés elfogadta a helyi tanácsokról szóló törvényt, s ezzel 1950. június 15-én létrejött a tanácsrendszer Magyarországon.
1960 Az izraeli titkosszolgálat elrabolta Argentínából Adolf Eichmannt, aki a Harmadik Birodalomban a zsidókérdés „végső megoldása”, azaz a holokauszt felelőse volt. Eichmannt Jeruzsálemben bíróság elé állították, halálra ítélték és kivégezték.
1981 Londonban bemutatták Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét.
1987 Lyonban megkezdődött a város egykori Gestapo-főnökének, Klaus Barbie-nak a pere. Ez volt az első – polgári esküdtszék előtt lefolytatott – náci per.
1997 A Deep Blue számítógép páros mérkőzésen legyőzte Garri Kaszparovot. Regnáló sakkvilágbajnok először maradt alul géppel szemben.
Május 11-én született
1657 Vay Ádám kuruc tábornok, a Rákóczi-szabadságharc egyik vezető személyisége
1720 Karl Friedrich Hieronymus Freiherr von Münchhausen báró, hivatalnok, kalandor
1760 Pálóczi Horváth Ádám költő, író, a magyar népköltészet egyik első tudatos gyűjtője
1773 Lenhossék Mihály Ignác orvos
1811 Csang és Eng törzsüknél összenőtt fivérek, az „eredeti” sziámi ikrek
1824 Jean Léon Gérôme francia festő és szobrász
1854 Ottmar Mergenthaler német órás, feltaláló
1864 Darnay Kálmán muzeológus, régész, író
1875 Harriet Quimby amerikai újságíró és forgatókönyvíró, aki 1912-ben első nőként repülte át a La Manche csatornát
1881 Kármán Tódor magyar születésű amerikai gépészmérnök, fizikus
1885 Rajnai Gábor színész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja
1888 Irving Berlin amerikai zeneszerző
1889 Paul Nash angol festő
1894 Groszberg Jenő zsidó rabbi
1894 Martha Graham amerikai táncosnő, koreográfus
1899 Boldog Salkaházi Sára nővér vértanú, a vészkorszakban az üldözöttek segítője
1904 Salvador Dalí spanyol festő
1908 Márk Tivadar Kossuth-díjas jelmeztervező
1909 Herceg János vajdasági magyar író és műfordító
1918 Richard Feynman Nobel-díjas amerikai fizikus
1925 Rubem Fonseca brazil író, a 20. századi brazil irodalom megújítója
1928 Marco Ferreri olasz színész, filmrendező
1932 Valentino (Valentino Garavani) olasz divattervező
1934 Fonyó József Jászai Mari-díjas színész
1937 Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívónő, szakedző, a nemzet sportolója
1937 Georgij Sengelaja szovjet-grúz filmrendező, forgatókönyvíró, színész
1941 Eric Burdon angol énekes, az Animals tagja
1943 Szentkirályi Miklós Munkácsy Mihály-díjas festőművész, restaurátor
1954 Kabdebó Katalin Balázs Béla-díjas vágó
1959 Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester
1963 Németh Judit Liszt Ferenc-díjas operaénekes
1967 Röhrig Géza Kossuth-díjas színész, író, költő, énekes
1973 Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas költő, író
1978 Laetitia Casta francia fotómodell, színésznő
1978 Kovács Patrícia színésznő
Május 11-én halt meg
1708 Jules Hardouin-Mansart francia építész, a versailles-i kastély építésének befejezője
1823 Podmaniczky József báró, a londoni Royal Society első magyar tagja
1849 Juliette Récamier francia írónő, Párizsban híres szalont tartott fenn
1849 Carl Otto Ehrenfried Nicolai német zeneszerző és karmester, a Bécsi Filharmonikus Zenekar alapítója
1890 Stühmer Frigyes német származású cukrászmester, a Stühmer csokoládégyár alapítója, az első nagyüzemi szaloncukorgyártó
1968 Kertai György Kossuth-díjas geológus, akadémikus
1971 Erdei Ferenc Kossuth-díjas agrárközgazdász, szociológus, politikus, akadémikus
1971 Lilian Bland angol–ír újságíró, a repülés úttörője, az egyik első nő, aki maga tervezte és építette repülőgépet vezetett
1976 Alvar Aalto finn műépítész, ipari formatervező
1981 Bob Marley, a jamaicai reggae-zene legnagyobb alakja
1988 Kim Philby szovjet szolgálatban állt brit hírszerző
1990 Balázs Júlia, az első magyar csillagásznő, a fizikai (csillagászati) tudomány kandidátusa
1992 Kolozsvári Grandpierre Emil Kossuth-díjas író, műfordító, kritikus
2001 Douglas Adams angol író, a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzője
2003 Marosán Gyula Kanadában élt festőművész
2004 Dér Endre József Attila-díjas író
2009 Schéner Mihály Kossuth-díjas festő, grafikus, szobrász
2012 Seregi László Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező
2016 Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, műkritikus, szerkesztő
2019 Peggy Lipton Golden Globe-díjas amerikai énekesnő és színésznő
2021 Demény Attila Erkel Ferenc- és Nádasdy Kálmán-díjas operarendező, zeneszerző
2023 Adorján András olimpiai és Európa-bajnok sakkozó, nemzetközi nagymester