Jeles napok
Május 21-én történt
Ma ünnepli hetvenhetedik születésnapját Magyarország rock and roll királynője, Dolly. Az eMeRTon-díjas énekesnőt 1980-ban, a Hungária együttesben ismerte meg az ország, majd a legendás formáció feloszlását követően a Dolly Roll zenekarban folytatta. Az ezredfordulót követően szólóalbumai is megjelentek, jelenleg pedig Dolly Plusz nevű együttesével járja az országot.
Május 21-én történt
1502 João da Nova Castella portugál szolgálatban álló spanyol hajós felfedezte az Atlanti-óceán déli részén Szent Ilona szigetét, Napóleon későbbi száműzetésének helyszínét.
1849 Az 1848–49. évi magyar szabadságharcban a tavaszi hadjárat sikerei után a honvédsereg Görgei Artúr tábornok parancsnoksága alatt visszafoglalta Budát.
1849 I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár Varsóban végleg megállapodott az orosz hadsereg magyar forradalom elleni intervenciójában.
1871 Megnyílt az első európai fogaskerekű vasút Svájcban Vitznau és Rigi között.
1892 Arturo Toscanini vezényletével bemutatták Ruggiero Leoncavallo olasz zeneszerző Bajazzók című operáját Milánóban.
1904 Párizsban megalakult a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).
1906 A budapesti Halászbástyán az uralkodó, Ferenc József jelenlétében felavatták Stróbl Alajos Szent István-szobrát.
1937 Útjára indult az a szovjet sarkkutató expedíció, amely az Északi-sarkon a világ első, úszó jégtáblára telepített sarkkutató állomását hozta létre.
1951 Megkezdődött az állam által nemkívánatosnak nyilvánított budapesti lakosok kitelepítése. Június 17-től tömegessé vált a kitelepítés.
1955 Átadták a forgalomnak az újjáépített Északi összekötő vasúti hidat. A teljesen átépített átjárót 2008. szeptember 21-én avatták fel.
1991 Merénylet áldozata lett Radzsiv Gandhi volt indiai kormányfő.
2004 A cannes-i filmfesztiválon Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat (Prix de la Jeunesse).
2009 Első magyar nőként Ugyan Anita jutott fel (oxigénpalack segítségével) a 8848 méteres Mount Everestre, a világ legmagasabb hegycsúcsára.
2017 Svájcban népszavazáson a többség támogatta a kormány tervét, hogy mondjanak le az atomerőművekről, és térjenek át a megújuló energiaforrások használatára.
2023 Emmanuel Macron első francia elnökként tett látogatást Mongóliában.
Május 21-én született
1471 Albrecht Dürer német festő és grafikus
1527 II. Fülöp Habsburg-házi spanyol király 1556–1598 között
1688 Alexander Pope angol költő, a felvilágosodás és a klasszicizmus kiemelkedő képviselője
1759 Joseph Fouché francia politikus, a francia titkosrendőrség megszervezője
1799 Mary Anning brit fosszíliagyűjtő, az első paleontológusnő
1844 Henri Rousseau francia autodidakta amatőr festő
1863 Winkler Lajos vegyész, gyógyszerész, akadémikus
1864 Pikler Gyula jogtudós, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója és elnöke
1868 Bugarszky István kémikus, akadémikus
1898 Titkos Ilona színésznő, az 1920-as évek szépségideálja
1902 Breuer Marcell építész, formatervező, a Bauhaus mestere
1904 Fats Waller amerikai jazz-zongorista, dalszerző, énekes
1919 Fehér Klára József Attila- és Aranytoll díjas író, újságíró
1920 Réber László kétszeres Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, karikaturista és könyvillusztrátor
1921 Andrej Szaharov Nobel-békedíjas orosz atomfizikus, polgárjogi harcos, a szovjet rendszer belső bírálója
1923 Tyll Attila Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
1924 Borisz Vasziljev orosz író, drámaíró, a Csendesek a hajnalok című regény szerzője
1927 Zwack Péter diplomata, a Zwack Unicum cég alapító vezetője 1987–2008 között
1928 Borbély Jolán Martin György- és Prima díjas néptánckutató, etnográfus, pedagógus
1931 Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas magyar színésznő
1934 Gleb Anatoljevics Panfilov orosz filmrendező, forgatókönyvíró
1935 Karátson Gábor Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, Munkácsy Mihály-díjas festő
1939 Lászlóffy Csaba József Attila-díjas költő, író
1940 Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
1940 Tony Sheridan brit zenész, gitáros-énekes
1944 Szúdy Eszter táncos, táncszakíró, muzeológus
1948 Helyey László Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész
1948 Sipos Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész
1948 Dolly EMeRTon-díjas énekesnő
1953 Szőcs Miklós TUI Munkácsy Mihály-díjas és Prima Primissima díjas szobrászművész
1954 Füredi Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, akadémikus
1957 Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész
1962 Fehér István színész
1962 Seress Zoltán Jászai Mari-díjas színész
1962 Veszelovszki Zsolt üzletember, a PORT.hu alapítója
1966 Frei Tamás újságíró, televíziós riporter
1966 Nagy Erika színésznő
1974 Soltész Erzsébet Jászai Mari-díjas és Aase-díjas színésznő
1975 Gárdi Balázs Balogh Rudolf-díjas fotóriporter
Május 21-én halt meg
1471 VI. Henrik Lancaster-házi angol király
1639 Tommaso Campanella olasz filozófus
1789 John Hawkins angol zenetörténész
1799 Csapó József orvos, botanikus, jelentős a magyar növényneveket megadó gyűjteménye
1894 August Kundt német fizikus
1895 Franz Suppé osztrák operettszerző
1916 Görgei Artúr honvéd tábornok, a szabadságharc utolsó vezetője, vegyész
1924 Békefi Remig történetíró, neveléstörténész, akadémikus
1928 Martin Kukučín szlovák elbeszélő, drámaíró
1949 Klaus Mann német író, a Mephisto című regény szerzője
1954 Bartos Gyula Kossuth-díjas színész, érdemes művész
1954 Hammerschlag János zenetörténész, orgona- és csembalóművész
1983 Kenneth Clark angol művészettörténész, író, kora egyik legnépszerűbb művészettörténésze, akinek nevét a BBC Civilizáció című sorozata tette nemzetközileg ismertté
1983 Kurkó Gyárfás erdélyi magyar író, közéleti személyiség
1974 Kronberger Lily világbajnok műkorcsolyázó
1994 Klier Nelly balettművész, impresszárió
1999 Fulvio Tomizza olasz író
2000 John Gielgud Oscar- és Grammy-díjas angol színész, rendező
2006 Szabadváry Ferenc Széchenyi-díjas vegyészmérnök, tudománytörténész, akadémikus
2013 Erőss Zsolt erdélyi születésű hegymászó, eltűnt a Kancsendzöngán
2013 Kiss Péter hegymászó, eltűnt a Kancsendzöngán
2015 Budai László táncos, a népművészet mestere
2016 Tarics Sándor, olimpiai bajnok vízilabdázó, építészmérnök
2018 Fésűs Tamás magyar színész