Jeles napok
Március 27-én történt
2022-ben ezen a napon tartották a 94. Oscar-gálát a hollywoodi Dolby Színházban, ahol Denis Villeneuve Dűne című sci-fije hat Oscar-szobrot nyert, többek között a legjobb produkciós tervezés Oscar-díját is megkapta. Ez utóbbit Sipos Zsuzsanna, az alkotás díszletberendezője nyerte Patrice Vermette látványtervezővel együtt. Sipos Zsuzsanna a díj átvételekor magyarul is megköszönte az amerikai filmakadémia elismerését.
Ünnepek, emléknapok
Színházi világnap – A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlésének 1961-ben elfogadott határozata alapján, annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. További részletek az OSZK honlapján.
Rákóczi-emléknap – II. Rákóczi Ferenc fejedelem, a kuruc szabadságharc vezetőjének születésnapja az Országgyűlés 2015-ben hozott határozata alapján emléknap.
A kórházi gyógyszerészet napja Európában – 2024 óta rendezik meg.
Március 27-én történt
1910 Szatmárököritón (ma Ököritófülpös) egy bálon több mint háromszáz fiatal bennégett egy bezárt ajtajú csűrben.
1941 Belgrádban a jugoszláv tisztikar egy csoportja eltávolította a fasiszta németbarát Cvetković-kormányt. Pál régens lemondott, II. Péter lett a király.
1945 A koronaőrök a Szent Koronát és a Szent Jobbot kimenekítették az országból, és az osztrák területen lévő Mattsee-ben elásták. Az ereklyék csak 1978-ban tértek haza az Egyesült Államokból.
1968 MiG–15-ös vadászgépével lezuhant és meghalt a 34 éves Jurij Gagarin.
1977 A Kanári-szigetcsoporthoz tartozó Tenerife sziget Los Rodeos nemzetközi repterén 583 halálos áldozatot követelő légi katasztrófa történt.
1994 Magyarországon megindult a GSM-rendszerű digitális szolgáltatás.
2006 Budapesten, az Etele téren letették a 4-es metró alapkövét.
2019 Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokat.
2019 Katarban megnyílt az ország új nemzeti múzeuma, amely egyben a világ egyik legnagyobb múzeuma is.
2020 Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált.
2022 Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője – Patrice Vermette látványtervezővel együtt – elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában.
Március 27-én született
1676 II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem. Bővebben is olvashatunk róla az OSZK honlapján.
1784 Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója
1824 Johann Wilhelm Hittorf német fizikus és vegyész
1844 Adolphus Washington Greely amerikai meteorológus, sarkkutató
1845 Wilhelm Conrad Röntgen Nobel-díjas német fizikus
1854 Giovanni Battista Grassi olasz zoológus és orvos
1867 Fricsay Richárd, az első magyar karmester, aki zenekarával Bayreuthban felléphetett
1879 Garbai Sándor szociáldemokrata politikus
1891 Zilahy Lajos író
1899 Gloria Swanson Golden Globe-díjas amerikai színésznő
1905 Kalmár László matematikus, a számítógép-tudomány magyarországi meghonosítója
1909 Golo Mann német történész, író
1909 Farkas Aladár kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrász, érdemes művész
1909 Zinner Erzsébet fotóművész, érdemes művész
1924 Bojár Iván festő, grafikus, díszlet- és jelmeztervező, művészettörténész
1924 Sarah Vaughan amerikai jazzénekesnő
1927 Msztyiszlav Rosztropovics orosz gordonkaművész, karmester
1931 Novák Ferenc Kossuth-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus
1934 Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, politikus
1934 Arthur Mitchell amerikai táncos, koreográfus és rendező
1942 Michael York angol színész
1943 Solymos Antal magyar énekes, gitáros
1945 Jeles András Kossuth-díjas filmrendező
1946 Radnóti Sándor Széchenyi-díjas irodalomtörténész, kritikus, esztéta, akadémikus
1949 Dubravka Ugrešić Hollandiában élő horvát regényíró, novellista, esszéista és irodalomtörténész
1949 Bojár Gábor Széchenyi-díjas fizikus, informatikus
1963 Quentin Tarantino amerikai rendező, kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró, producer
1964 Kispál András magyar gitáros, zeneszerző, a Kispál és a borz együttes tagja
1969 Mariah Carey Grammy-díjas amerikai popénekes, szövegíró, producer
1975 Fergie, a The Black Eyed Peas énekesnője
1997 Rasovszky Kristóf világ- és Európa-bajnok nyílt vízi úszó
Március 27-én halt meg
1472 Janus Pannonius humanista, latin nyelven alkotó költő. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1613 Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem
1625 I. Jakab angol király
1770 Giambattista Tiepolo olasz festő, rézkarcoló
1912 Földváry Tibor műkorcsolyázó
1950 Földes Dezső kétszeres olimpiai bajnok kardvívó
1967 Jaroslav Heyrovský Nobel-díjas cseh fizikokémikus, akadémikus
1968 Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, a világ első űrhajósa
1989 Goszthony Mária festőművész, keramikus
1998 Ferdinand Porsche német autókonstruktőr
1999 Várszegi Károly Balázs Béla-díjas rendező-operatőr
2002 Billy Wilder kétszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező, háromszoros Oscar-díjas forgatókönyvíró, producer
2004 Robert Merle Goncourt-díjas francia regény- és drámaíró, esszéista, irodalomtörténész
2006 Stanisław Lem lengyel író
2007 Paul Lauterbur Nobel-díjas amerikai kémikus és radiológus
2015 Kubinyi Anna Kossuth-díjas textilművész, gobelintervező
2020 Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő