Most kávé kellene – 10+1 kávéválogatás a magyar irodalomból

A kávé hol egy egész városi életforma kelléke, hol szerény reggeli, hol pótlék, hol létfontosságú ébresztőszer, és néha még egy szerelmi történet vagy egy rossz kedélyállapot is belefér egyetlen csészébe. Következzen tíz plusz egy eset, amikor a magyar irodalomnak sürgősen szüksége volt egy kávéra.

1. Csokonai Vitéz Mihály – hogy is volt azzal a babbal?

Kezdjük ott a kávékörképet, ahol még a szó sem feltétlenül az, amit ma keresnénk. Csokonai 1795-ös A pesti dicsőség című versében a pesti élet nem különösebben nyeri el a költő tetszését. A városi ember locsog, pipál, üldögél, sétál, és közben:

„Hörböl pergelt török babot szűk kortyokkal”.

A „pergelt török bab” itt pörkölt kávébabot jelent – vagyis a 18. század végi Pesten a kávézás már annyira hozzátartozik a városi semmittevéshez, hogy Csokonai vígan bele is építheti a szatírájába. Nem életmentő reggeli koffein még, inkább kissé gyanús urbánus időtöltés. A dohányfüst természetesen már ekkor is jár mellé.

2. Krúdy Gyula – Pest akkor ébred fel, amikor kávészaga lesz

Krúdynál az éjszaka „fülledt álomszagát” a polgári házakban kávé és tej illata váltja fel. A Hét bagoly rögtön az első oldalon egy téli pesti reggelt rak össze hangokból, szagokból, hidegből és félrehúzott csipkefüggönyökből. 

Van egy pillanat Krúdynál, amikor Pesten már nincs egészen éjszaka, de még nem kezdődött el a nap: kinyit a szatócs, mozgolódnak a házak, és valahol elkezd főni a kávé. Ha már kakasok nincsenek, akkor valaminek mozgásba kell lendítenie a napot – úgy tűnik, nem kell a hangeffekt, elég az illat is ahhoz, hogy egy egész város felébredjen.

3. Szép Ernő – most akkor szerelem vagy kifli? 

Szép Ernő versében egy elegáns fiatalember betér egy szerény kávémérésbe, nagykávét rendel habbal, feltűnően nézi az özvegy tulajdonost, távozáskor viszont csak egy kiskávét fizet ki. Az asszony ezt még zavarnak – pontosabban szerelemnek – tulajdonítja.

Másnap a férfi kilenc kiflit eszik, és egyet fizet. Ekkor már nehezebb romantikus magyarázatot találni. Az özvegy végül választás elé állítja:

„Vallja be a szerelmét, vagy / Vallja be a kifliket”.

A Kávé és kifli a század eleji pesti sanzon könnyedségével csinál történetet egy kávéból, néhány kifliből és egy félreértett pillantásból. Szép Ernő sokáig ugyanazt láttatja velünk, amit az özvegy szeretne látni: egy kibontakozó udvarlást. Csak közben egyre nehezebb nem észrevenni, hogy a szerelemnek feltűnően jó étvágya van.

4. Kosztolányi Dezső – előbb a kávé, aztán a világ

Kosztolányinál a kávé újra és újra felbukkan: reggeli szükségletként, kávéházi kellékként, emlékként, társasági szertartásként, sőt Budapest egyik meghatározó jellegzetességeként is.

A Reggeli áldás nemes egyszerűséggel azzal indít, hogy „Most kávé kellene” – és aki kávézik, pontosan tudja, hogy ez mennyire tömören foglalja össze a reggelek lelkiállapotát. 

A Vakbélgyulladás hivatalnoka éppen tejeskávét iszik kuglóffal, amikor rosszul lesz; a Régi pincér éjszakai kávéházában természetesen ott a kávé a cigaretta és az újság mellett. A Szellemidézés a New York-kávéházban versben a kávé gőze mögül egy egész eltűnt világ, a fiatalság és Osvát Ernő emléke sejlik fel – a fekete márványasztal és Osvát fekete haja-szeme mellé természetesen odakerül a feketekávé is.

Kosztolányinál a kávé annyira természetes része a városi világnak, amelyről ír, hogy szinte észrevétlenül kerül bele versbe, novellába, portréba és tárcába. Nem véletlen, hogy külön írást szentelt annak is, miért lehet Budapestet egyenesen „kávévárosnak” nevezni.

5. Reményik Sándor – jó, de miért ülünk itt?

Reményik ennél egy fokkal nehezebb kérdést tesz fel: miért jó egyáltalán kávéházban ülni?

A kávéház poézise elején maga is kissé mentegetőzik. Egy költő, aki hegyekről, fenyvesekről és a mindenségről is írhatna, most történetesen egy márványasztal fölött üldögél este hat és nyolc között – és erről zeng verset.

Mi vonzza oda? A jó barátok? A moraj?

„Talán a forró kávé hideg este,
Talán a pincér nyugodalmas arca,
Ki óhajtásom előre kileste.
Talán – kezdődő öreglegénységem,
Mely itt örökös horgonyt vetni készül,
Sejtve, hogy ez lesz végső menedékem.”

6. Kaffka Margit – kávé, ami nem kávé

1917-ben már az is kérdés, jut-e egyáltalán valódi kávé. Kaffka Margit Reggeli kávé című novellájában Danicsekné reggel italt visz a még ágyban fekvő tanár úrnak. Ő azonban „kis árpalé”-ként üdvözli, amit a háziasszonya csak „csökönyös illúzióval” nevez kávénak.

A világháborús hétköznapok ott vannak egyetlen reggeliben. A béke idején még ropogós kifli járt a kávéhoz, most marad a pótlék, amelyet az ember jobb híján ugyanabból a csészéből iszik.

Kaffka szövegében ez persze csak egy apró részlet egy sokkal nagyobb beszélgetés elején. Éppen ezért jó: a történelem nem mindig ágyúdörgéssel robban az irodalomba – néha egyszerűen rosszabb lesz a reggeli kávé. 

7. Nadányi Zoltán varázsszava

Nadányi Zoltán gyerekversében a kávé egészen más problémát okoz: keserű. Szerencsére van anyu.

A vers logikája egyszerű és megtámadhatatlan. Ha keserű a kávé vagy savanyú a mártás, elég kiáltani egyet, és máris érkezik a porcukor. A kávé itt a gyerekkori világ egyik hétköznapi tárgya, amiről nem derül ki, hogy egy gyerek számára miért fontos, így más feltételezésekre juthatunk, de egy biztos: anyának valamilyen különleges képessége van a dolgok megjavítására.

Felnőttként már tudjuk, hogy ez a szolgáltatás nem feltétlenül automatikus, és a rossz kávéval többnyire magunknak kell kezdenünk valamit. Bár azt is tudjuk, hogy a rossz kávé is jobb mint a „nincskávé”.

8. Petri György – amikor még nem kezdődött el egészen

Petri Reggeli kávézás című versében nincs kávéházi nyüzsgés, nagy történelmi háttér vagy különösebb esemény. Van viszont hideg őszi szoba, nyitott ablak, köntös, táj – és egy csésze kávé. A völgy és a kávé egyszerre párolog: az egyik melegszik, a másik hűl.

Ez az a néhány perc, amit mindannyian ismerünk, amikor az ember már ébren van, de már érkezik az átmenetiség,

„Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.

Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak.”

9. Nemes Nagy Ágnes – ami mozgásban tart

„Én úgy igyekszem. Fölkelek. / Én sűrű kávét készítek.” – indul Nemes Nagy Ágnes Délelőtt című verse. Elsőre akár egy átlagos reggeli rutin is lehetne, a következő mondat azonban rögtön elbizonytalanítja: „Mert vannak még szokásaim, / mint bárkinek.”

A kávéfőzés itt már nem egyszerűen a nap kezdete, hanem kapaszkodás valamiféle normalitásba. A beszélő felkel, kávét készít, könyvet lapoz – miközben a vers egyre mélyebbre halad az üresség, a közöny, a bűntudat és egy nehezen megnevezhető fájdalom felé. A hétköznapi mozdulatok megmaradnak, csak közben egyre kevésbé magától értetődő, mi tartja őket működésben. De talán az is valami, ha legalább a kávéért kikelünk az ágyból.

10. Parti Nagy Lajos – mi is egy kávé dolga?

Parti Nagy Lajosnál ősz van, vasárnap, avarszag, cigaretta, balkon és hosszú kávé. Eddig akár egy ízlésesen berendezett kávéreklám is lehetne. Aztán megkeveri a kávét, mire az „bedrappul”. A költő pedig jó messzire eltávolít bennünket minden habszíves cappuccinótól: az eredmény „mint kondenzált ökörnyál”.

Parti Nagy verse mégsem a rossz kávéról szól. A csészében inkább a hangulat tükröződik vissza: ősz, hiány, emlékezés, valaki, aki nincs ott. A hosszú kávé pedig pontosan azt teszi, amit egy hosszú kávénak tennie kell: időt ad, hogy az ember üldögéljen mellette, kavarja, és lehetőség szerint olyan dolgokra gondoljon, amik ettől egyáltalán nem oldódnak meg.

+ 1. Orbán Ottó – majdnem etiópiai utópia, avagy a kávé már nem kávé

Orbán Ottó A kávé című verse szinte száraz kereskedelmi beszámolóként indul: követi a jemeni mokka útját Arábián, Egyiptomon, Törökországon és Örményországon át, és közben kiderül, miért jut Európába olyan kevés a legjobb kávéból.

Útközben ugyanis mindenki kiválogatja belőle a javát. Itt csavar egyet Orbán a kérdésen: a kávé útja hirtelen az utópiák sorsává változik. 

Na igen, az élet nem mokka-kacagás. De ma igyuk a kávénkat úgy, ahogy szoktuk – cukorral, tejjel – és tuningoljuk meg irodalommal.