Művészet

Barabási Albert-László: „Én csak élő művésztől veszek képet”

A saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy a tudományos gondolkodás bizony művészi vonásokat is mutathat, amennyiben ellátogatunk a BarabásiLab és a Ludwig Múzeum Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című közös kiállítására. A járvány miatt novemberben bezárt kiállítás újra látogatható.

Vidnyánszky: „Visszatérünk kicsit a színjátszás gyökereihez”

Tíz bemutatót tart a következő évadban a Nemzeti Színház. Szeptemberben Alekszandar Popovszki A Mester és Margarita rendezésével indul a premierek sora, ősszel pedig lesz Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.

Minden, ami a szenvedés mögött van

Hosszú idő után végre megint közönség előtt tarthattak könyvbemutatót a Nagymező utcai Capa Központban. Egy rendkívül izgalmas és hiánypótló kiadvány, A tetten ért halál című fotóalbum ismertetésén Korniss Péter fotográfus és Rochlitz András, a Park Könyvkiadó alapítója beszélt többek között a kötetről és a Capa-korabeli fotográfiát meghatározó erkölcsi hozzáállásról.

„Versekkel dolgozni több szempontból is provokatív” – Interjú az Ineffable zenekarral

Fiatalok, tehetségesek és kész tervekkel léptek színpadra. Nemrég második nagylemezét adta ki az Ineffable zenekar. Zenéikben hangsúlyos szerepet kap az irodalom – többek között erről is meséltek interjúnkban.

Idén ötnaposra bővül a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Versenyen kívüli magyar és külföldi alkotások bemutatásával idén ötnaposra bővül az operatőri munkát a középpontba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, melyet szeptemberben rendeznek meg Szegeden.

A pálos rendet bemutató kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban

Régészeti leletek, liturgikus tárgyak, installációk, hazai és külföldi kódexek segítségével mutatja be a pálos szerzetesrendet a Pálosok című kiállítás, amely június 15-től látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Nosztalgikus utazás A Bence kalandjai analóg klipjében

Szuper8-as kamerával, több hónapon keresztül forgott A Bence kalandjai videóklipje, az Anya, apa. A mindenkori szülő-gyerek viszonyt boncolgató dal klipje egy nosztalgikus utazásra visz, felvillantva generációkon átívelő, közös helyszíneket és tárgyakat, gyerekkori kirándulások pillanatait, mint az utazást a kis piros vonattal, az üdítős üvegbe csomagolt teát vagy a műanyag büfészékeket.

A Jászai Mari Színház évadismertetője: fesztivál és premierek

Az új szezon első eseménye – a jelenleg rendelkezésre álló járványügyi információk alapján – a MOST FESZT 2021 lesz.

Láthatatlan spektrumok

A Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság szakmai és tudományos együttműködésében egy izgalmas, kutatásalapú művészeti kiállítás készült. A Láthatatlan spektrumok című kiállítási projekt több, egymással összefüggő modulból áll, és egy szélesen értelmezett együttműködésen alapul kutatók, művészek, alkotók, a szerzetesközösség tagjai és a Főapátsági gyűjtemények világi vezetői között. A tárlat az apátság főmonostori kiállítóterében egészen november 11-ig látogatható.

Ők az Inkubátor pitchfórum nyertesei

A zsűri döntése alapján Podhradská Lea Apám lánya, Szeleczki Rozália Cicavízió, Hevér Dániel Valami madarak, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmtervei nyertek, és Sós Bálint Dániel a Minden rendbennel lett közönségdíjas. A Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Program pitchfórumát lelkes érdeklődés övezte, több mint kétszáz fős szakmai közönség előtt mutatkoztak be a legígéretesebb elsőfilmesek.

Horvát Lili alkotása nyerte a filmfesztiválok New Vision díját

Horvát Lili nyerte Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjéért a Moving Images – Open Borders fesztiválhálózat újonnan alapított New Vision díját. A fesztiválon a legjobb dokumentumfilm az Anyáim története lett.

Magyar Mozgóképfesztivál – Bereményi Géza, Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri kap életműdíjat

Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművészek kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgóképfesztiválon, június 25-én Balatonfüreden tartják meg.

Két új produkciót mutat be a Szegedi Kortárs Balett

A színházak újranyitásának köszönhetően a társulat két új produkciót mutat be a Nemzeti Táncszínházban június 12-én, szombaton. A The black paintings koreográfusa Nanine Linning, míg az est másik felvonását, a Blue című táncjátékot három alkotó jegyzi: Juronics Tamás, Czár Gergely és Kurucz Sándor.

Szeptemberben kerül a mozikba a Szent Ignác útja

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotást premier előtt júniusban a Magyar Mozgóképfesztiválon, majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjén, szeptember 4-én mutatják be a hazai mozik. A forgatásról készült videó megtekinthető a Nemzeti Filmintézet YouTube-csatornáján.

Fehér Zoltán Vad víz – Aqua Hungarica című filmjéről

Beszámolónk a június elején bemutatott, Fehér Zoltán rendezésében készült, Vad víz – Aqua Hungarica című természetfilmről.

Mi lenne, ha… Bezerédi Zoltánnal

Bezerédi Zoltán színművésszel szünetmentes áramtechnikáról, felszínes csillogásról, illetve a saját hang megtalálásáról is beszélgettünk.