Művészet

Benkő Imre kapta a Fotóriporteri Életműdíjat

Benkő Imre fotográfus egyhangú döntés alapján kapta a 2018-ban alapított elismerést.

Ringer István múzeumigazgató kapta az idei MúzeumCafé Díjat

Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A MúzeumCafé szaklap az intézmény ambiciózus, újító szellemű vezetéséért ítélte oda az elismerést.

Közös ügyek, magyar tragédia

Közös ügyek – közös felelősség? A Monarchia hadereje, külpolitikája és Magyarország címmel rendezett vitaestet a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár. Beszámoló.

Magyar fiatalok is szavazhatnak az Európai Filmakadémia díjáról

38 ország fiatalsága egy olasz–francia, egy norvég és egy ír–luxemburgi jelölt közül választja ki Európa legjobb filmjét április 24-én. Az idén rendhagyó módon online megrendezendő közös mozizásra április 13-ig lehet jelentkezni.

Mihez kezd a lélek szárny nélkül? – Filmajánló a roma kultúra napjára

Április 8-án ünnepeljük a cigány közösségeket, a roma kultúrát világszerte. Az első, 1971-ben tartott roma világkongresszus emlékére alapított ünnepnap elsősorban a cigány nép értékeire hívja fel a figyelmet. Filmeket ajánlunk.

„Antigoné nagyon közel áll hozzám”

A neve – Tatjana Shipilova – olyan, mint egy orosz regény hősnőjéé. Számtalan alakot öltött már magára az irodalom világából, hiszen klasszikus balerinaként nőtt fel Oroszországban, majd a kortárs tánc világában kalandozva Európában folytatta a karrierjét. Ennek már nyolc éve, és Tánya azóta a Győri Balett táncművésze.

Virtuálisan is megtekinthető aukciókat rendez a Virág Judit Galéria

Kortárs művekből és első alkalommal kizárólag grafikákból álló, tematikus árveréseket rendez a Virág Judit Galéria április 23-án és 24-én.

Finomra hangolt igazságok – interjú Szelevényi Ákossal

Fellelhető elemek címmel látható az Uránia Nemzeti Filmszínház online csatornáján április 9-én az Akosh S Trio, azaz Szelevényi Ákos, Ajtai Péter és Porteleki Áron freejazzkoncertje. Interjú.

Öt fonós lemez a Fonogram-jelöltek között

A legjobbak között szerepel a Balázs Elemér Group, a Cimbaliband, a Besh o droM, a Dalinda és az Ötödik évszak lemeze.

Mi lenne, ha… Müller Péter Sziámival

Új sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy kalandozzanak el velünk a művészet különféle területeire.

Elhunyt Tallér Zsófia zeneszerző

A Zeneakadémia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas oktatója hosszan tartó betegség után, életének 51. évében halt meg.

Aba-Novák, a barbár zseni

A legenda szerint Pablo Picasso nevezte Aba-Novák Vilmost barbár zseninek, mikor 1937-ben a párizsi világkiállításon az egyik alkotását megpillantotta. De ki volt ez a zseniális festőművész, aki táblaképein és freskóin egyaránt összetéveszthetetlenül látványosat és maradandót alkotott? A Nemzeti Galéria márciusi Múzeum+ online programja az ő életművét járta körül.

Cancel.: Húsba markoló neo-soul a mentális egészségért

Ujvári Gyula, azaz Kenny produktívan töltötte a karantén időszakát: az elmúlt egy év alatt kétlemeznyi anyagot készített el, aminek bemutatkozó trackje, az Orange and Blue videoklippel együtt debütál.

50 éve hunyt el Igor Sztravinszkij

Ötven éve, 1971. április 6-án halt meg Igor Sztravinszkij , a múlt század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a Tűzmadár és a Tavaszi áldozat komponistája.

Bródy János 75 éves

Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, szövegíró, zeneszerző, az Illés, majd a Fonográf együttes tagja április 5-én hetvenöt éves.