Művészet

Tarolt a METU a Savaria Filmszemlén

Június 3-5. között zajlott idén rendhagyó módon a 7. Savaria Filmszemle, amelyre 117 pályamű érkezett: 49 diákfilm, 34 dokumentumfilm, 15 filmetűd, és 19 kisjátékfilm. A Fiatal alkotók kategóriájában négy METU-s alkotást is díjaztak.

Elhunyt Szabó Miklós Kossuth-díjas karnagy

A Győri Leánykar alapítója 90 éves volt.

Hazai zongoraművészekkel indul a Pannon Filharmonikusok következő évada

Ősszel magyar vendégművészek, tavasszal a nemzetközi zenei élet rangos képviselői lépnek fel a pécsi Pannon Filharmonikusok 2020/2021-es évadában, amelynek az Ezüstcsillanás címet adta az együttes.

Pénteki kultúrrandi Jancsovics Máté dobossal

Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.

Zenés műsorral hirdette meg új évadját a Szegedi Nemzeti Színház

Szabadtéri zenés műsor során hirdette meg csütörtök este új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház.

Test és harmónia: pályázat képző- és iparművészeknek

A sikerhez vezető út alapköveit: a publicitást és a kapcsolódás lehetőségét kínálja három magyar város alkotói számára a MANK legújabb, Kép/Test/Lét című pályázata.

Egy-öltés: iparművészeti kiállítás nyílt a Kepes Intézetben

Divatbemutatóval egybekötött iparművészeti kiállítás nyílt az egri Kepes Intézetben, melynek inspirációs alapját a névadó képzőművész szellemisége, munkássága adja.

Ma már egyre jobban értékelem a metaforikusabb látásmódot

Bielik István 2014-ben szíriai riportjával megnyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját. További veszélyes riportok és elnyert díjak után pedig egy múltbéli trauma, a málenkij robot még köztünk lévő túlélői és még fellelhető nyomai felé fordult. Ezt a munkáját a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjjal valósította meg.

Sokszínű program a Gyulai Várszínházban

A műfaji sokszínűség jellemzi a Gyulai Várszínház idei programjait, amelyeket július 3. és augusztus 29. között tartanak meg.

Csángó négy évszak

Megjelent a Berka együttes harmadik lemeze.

Horthy Miklósról ítélkezés nélkül

„Horthy István tudja, hogy nagyapja sok hibát követett el. Természetes, hogy szeretettel gondol rá, nem ítéli el, aki apja helyett apjaként nevelte, de úgy véli, neki az a dolga, hogy bocsánatot kérjen mindazoktól, akik a nagyapja miatt szenvedtek.” Sipos József rendező Nagyapám: Horthy Miklós című dokumentumfilmje online debütált.

Már épül a szegedi Móra-múzeum új természettudományi kiállítása

Az új természettudományi állandó kiállítás központi témája a Tisza és a Nagyalföld élővilága lesz izgalmas formában.

Évadértékelőt tartott a Szegedi Kortárs Balett

Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető a járványügyi helyzet miatti kényszerű leállás ellenére is rendkívül sikeresnek ítélik az évadot, és a társulattól megszokott egyedi, különleges előadásokkal készülnek a következő szezonra.

Olyat kell csinálni, ami kilép a szigorú keretekből – a Godot Galéria 20 éve

Új sorozatunkban olyan galériákat mutatunk be, amelyekbe bármikor szívesen ellátogaunk. A Godot-ban sokszor meglepődünk, ezért is szeretjük. Interjúnkban Kozák Gábort, az intézmény egyik vezetőjét kérdeztük.

Most minden szempár ránk szegeződik

Pénteken a Miskolci Nemzeti Színház szabadtéri premierjével folytatódik a tavasszal kényszerűen félbemaradt színházi évad. A több mint hatszáz fős nézőtéren kétszáz nézőt tudnak fogadni a Francia rúdugrás bemutatóján.

„Ez nem operett, ez Lehár”

Öt bemutatót – köztük négy nagyszínpadi premiert – tart a következő évadban a Budapesti Operettszínház. A szezon első premierje a tavasszal elmaradt La Mancha lovagja lesz szeptember 11-én.