Jeles napok
Október 31-én történt
„Sok színész úgy él, hogy küzd a saját személyiségével. De nem mindenki ilyen. Akadnak nagy színészek, akik nem érzik szükségét, hogy sznobok legyenek” – állapította meg az 1929. október 31-én született – és 2016-ban elhunyt – olasz színművész, Bud Spencer, akit elsősorban a Piedone-filmekben, illetve krimi-, gengszter- és westernkomédiákban láthattunk, gyakran Terence Hill társaságában.
Október 31-én történt
1471 Hunyadi Mátyás elzálogosítja Sopron városát 10 400 aranyforintért III. Frigyes német-római császárnak.
1512 Michelangelo Buonarroti elkészül a vatikáni Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának megfestésével.
1517 Luther Márton Wittenbergben kihirdette a búcsúcédulával kapcsolatos visszaélésekkel szemben írott 95 tételét.
1784 Kirobbant a század legnagyobb erdélyi parasztfelkelése, amely a két vezető, Ion Cloşca és Nicolae Horea 1785. február 28-án végrehajtott kivégzésével ért véget.
1854 Giuseppe Verdi A trubadúr című operájának ősbemutatója a pesti Nemzeti Színházban.
1864 Nevada lett az USA 36. állama.
1883 A budapesti Kálvin téri Teológia épületében megalakult a Keresztyén Ifjúsági Egyesület.
1897 Megrendezték Budapesten az első nemzetközi labdarúgó-mérkőzést.
1915 Megnyílt Budapest első mozipalotája, a Royal Apolló az Erzsébet körúton.
1918 Budapesti otthonában meggyilkolták gróf Tisza István volt miniszterelnököt.
1923 Megtette első útját a Kandó Kálmán gépészmérnök által kifejlesztett villanymozdony.
1956 Kiszabadították felsőpetényi fogságából Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket.
1980 Leninvárosban (ma Tiszaújváros) felavatták a Tiszai Kőolajfinomítót.
1984 Új-Delhiben szikh testőrei meggyilkolták Indira Gandhi indiai miniszterelnököt.
1992 II. János Pál pápa a katolikus egyház nevében rehabilitálta Galileo Galilei olasz tudóst.
1999 A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség a reformáció napján Augsburgban aláírta a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot, amely elsimította a lutheránusok és katolikusok egyik központi, a nyugati egyházszakadáshoz nagymértékben hozzájáruló hitvitáját.
2011 Az ENSZ számításai szerint megszületett a Föld hétmilliárdodik polgára.
2022 Elkészült Kína első önálló űrállomása, a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomás.
Október 31-én született
1424 I. Ulászló, Magyarország királya (1440–1444)
1632 Jan Vermeer Van Delft németalföldi festő, a flamand iskola kiemelkedő alkotója
1869 Jámbor Lajos építész, a magyar szecessziós építészet jeles alakja, Lechner Ödön építészeti formavilágának egyik továbbvivője
1795 John Keats angol költő, az angol romantikus költészet kiemelkedő alakja
1892 Pünkösti Andor magyar színikritikus, rendező, színházigazgató
1901 Dallos Sándor József Attila-díjas író
1903 Pásztory Ditta zongoraművésznő, érdemes művész
1912 Szentágothai János Kossuth- és állami díjas anatómus, akadémikus, neurobiológus, a magyar agykutatás egyik legnagyobb alakja
1925 Lee Grant Oscar-díjas amerikai színésznő, dokumentumfilm-rendező
1927 Galsai Pongrác magyar író, szerkesztő
1929 Bud Spencer olasz színész, a Piedone-filmek sztárja
1944 Pásztory Zoltán Kossuth-díjas dobos, az Illés-együttes tagja
1946 Stephen Rea ír színész
1948 Kerek Ferenc Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, konzervatóriumi igazgató
1950 Zaha Hadid Pritzker-díjas iraki származású brit építész, a díj első női nyertese
1956 Antal Olga színésznő
1965 László Zsolt Jászai Mari-díjas színész
1970 Szmrecsányi Boldizsár Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
1975 Mészáros Máté Jászai Mari-díjas magyar színész
Október 31-én halt meg
1599 Báthory András erdélyi fejedelem
1893 Akin Károly fizikus, akadémikus, a levelezőlap feltalálója
1897 Miller Albert, a magyar és az európai tudománytörténet jeles alakja, egy fontos területmérési eszköz, a planiméter feltalálója
1918 Egon Schiele osztrák festő
1918 Gróf Tisza István politikus, miniszterelnök
1926 Harry Houdini magyarországi születésű amerikai bűvész, illuzionista, szabadulóművész
1930 Szabolcska Mihály költő, az MTA tagja
1968 Szentpál Olga táncpedagógus, érdemes művész
1983 George Halas amerikai amerikaifutball-játékos, a sportág történetének egyik úttörője
1984 Indira Gandhi indiai politikus, 1966–77-ben, majd 1980–84-ben miniszterelnök
1993 Federico Fellini tiszteletbeli Oscar-díjas olasz filmrendező, forgatókönyvíró
1993 River Phoenix amerikai színész
2002 Raf Vallone olasz színész, filmszínész
2011 Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, edző, a nemzet sportolója
2017 Kukely Júlia Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő, szoprán
2020 Sean Connery Oscar-díjas skót színész, James Bond első megszemélyesítője
2024 Hadas Krisztina újságíró, szerkesztő, riporter