Program
Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron
A május 9. és 12. között megrendezendő esemény programját hétfőn csíkszeredai sajtótájékoztatón ismertette Korodi Attila polgármester, Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője és Prigye Kinga, a városháza kulturális osztályának vezetője.
Eleven Tavasz a fenntartható életért
Több mint száz művészeti program tölti meg élettel május 3-án és 4-én a Bartók Béla utat: az idei Eleven Tavasz koncertek, családi programok, színházi performanszok, kiállítások, helytörténeti séták, önismereti workshopok és gasztroprogramok széles kínálatával várja azokat, akik elmerülnének a kerület kulturális forgatagában.
Gyümölcsészet, hagyományápolás, tudásátadás
Gyümölcsészet, ahogyan a régiek csinálták – és ahogyan ma bárki megtanulhatja! Gyakorlati bemutató, egész hétvégés workshop és kérdezz–felelek, és persze más rendezvények: zene, tánc, népi mesterségek, közösség egész éven át.
Magyarországon eddig még nem látott nemzetközi előadók érkeznek az Örvényesvölgybe
A június 28-tól három napon át zajló zalai fesztiválon négy külföldi zenei sztár szerepel, akik korábban még nem léptek fel Magyarországon, jelentette be Badacsonyi Tamás, az Örvényesvölgy Fesztivál igazgatója.
A kulturális sokszínűséget ünnepli Veszprém
Húsz helyszínen több mint ötven program várja az érdeklődőket a 31. Gizella Napokon Veszprémben. A kulturális sokszínűség ünnepének nevezett rendezvénysorozatot május 6. és 12. között tartják.
Kilenc év után tér vissza Udvaros Dorottya a Dóm térre
A színművész fontos játszóhelynek tartja a Szegedi Szabadtérit, ahol idén öt alkalommal láthatja őt a közönség a Rebecca című világsikerű Levay–Kunze-musicalben.
Virágnyelven: kortárs alkotások lélekszimbólumokkal
Különleges utazásra invitálja látogatóit a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Virágnyelven című legújabb kiállítása a Szentendrei Régi Művésztelep galériájában. Az anyák napi megnyitót május 4-én, szombaton rendezik a Duna-parti kisvárosban.
Egy hétig tart a magyar filmek ünnepe
Több mint száz magyar film nézhető 19 tévécsatornán április 29-től május 5-ig, nagyvásznon ritkán látható magyar filmek érkeznek újra a mozikba, és szinte az összes Magyarországon elérhető streamplatform is csatlakozik az ünnepléshez.
Hétköznapi cirkuszaink a Juhász Kata Társulattal
Hétköznapi cirkuszaink címmel egyedi művészeti és egészségmegőrző programot hoz létre májusban Juhász Kata Társulata. Az események helyszíne három budapesti szabadtéri edzőpálya, a Zsigmond téri, a Máriaremetei és a Mechwart ligeti.
Tizenkét új produkció lesz a Pécsi Nemzeti Színház új évadában
Tizenkét premierrel, köztük klasszikus és kortárs darabok bemutatásával várja közönségét következő évadában a Pécsi Nemzeti Színház, amely hétfőn kezdi meg a bérletárusítást.
Háromszáz éves orgonák szólalnak meg egy májusi koncerten a Pannonhalmi Főapátságban
Három 18. századi, felújított orgona szólal meg egy koncerten a Pannonhalmi Főapátság könyvtárában május 18-án, szombaton, az Orgonák Éjszakáján.
Az irodalom akár életet is menthet
Fennállásának hatodik évfordulóját ünnepelte április 21-én a Poket, amelyhez csatlakozott a Petőfi Kulturális Ügynökség is, hogy egy egész napos programsorozattal ünnepeljék a magyar művészetet.
Fotókiállítás nyílt a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában
Hommage fekete–fehérben: tisztelgés Győr városa és a Széchenyi István Egyetem előtt címmel nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjába. A Nagy Ferenc fotóművész alkotásait bemutató tárlat egy hónapon keresztül látogatható.
Félni sohasem lehet eléggé
Április 26-án mutatta be a Gólem Színház Bezerédi Bendegúz diplomarendezését, Brecht Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban című darabját.
Kortárs Donkihóte az Örkény nyári bemutatóján
Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély, gémervilág: ilyen témákból építkezik az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színház koprodukciójában készülő új magyar ősbemutató. Az [Escape] – A Donkihóte-projekt július 5-én debütál a Városmajorban.
Budapesten ad koncertet Anneke van Giersbergen
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Budapestre Anneke van Giersbergen. A világhírű holland énekesnő május 19-én a MOMkultban fog fellépni csapatával.