Jeles napok
Szeptember 12-én történt
„Mihelyt megtanulnék élni, lemondanék az irodalomról. Meggyűlölném a fehér papírlapokat, melyek mint meszesgödör a halottat, naponta elnyelnek, testestül-lelkestül. Olvasni se olvasnék semmit, mert nem volna szükségem mások megszépített emlékezetére” – fogalmazta a 2016. szeptember 12-én elhunyt Kossuth nagydíjas, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, esszéista, Csoóri Sándor.
Szeptember 12-én történt
1683 Bécs ostrománál az európai hadak visszaverték a törökök támadását.
1705 Szécsényben megkezdődött a Rákóczi-szabadságharc első országgyűlése, amely október 3-ig tartott.
1849 Napvilágot látott Kossuth Lajos nagy vihart kavaró vidini levele – „Szegény, szerencsétlen hazánk elesett” –, amelyben igaztalanul árulással vádolja Görgeyt, őt téve felelőssé a szabadságharc bukásáért.
1857 Dél-Karolina partjai közelében egy hurrikán miatt elsüllyedt az amerikai Aranyhajó néven ismert SS Central America gőzhajó. A szerencsétlenségben 425 ember vesztette életét, 153 embert tudtak megmenteni.
1920 Véget ért Antwerpenben a több részben megrendezett VII. nyári olimpia; a játékokból kizárták az I. világháborúban vesztes országokat, így Magyarországot is.
1932 Megindult a menetrendszerű villamos vasúti vontatás – Kandó Kálmán gépészmérnök fázisváltó rendszerű mozdonyaival – Budapest és Komárom között.
1937 Átadták a forgalomnak a hetedik budapesti Duna-hidat, az akkor Horthy Miklós hídnak nevezett Petőfi hidat.
1947 A cannes-i filmfesztiválon először indítottak versenyfilmként magyar alkotást, Keleti Mártonnak a Bródy Sándor színművéből készített filmjét, A tanítónőt.
1974 Etiópiában katonai puccsal megdöntötték Hailé Szelasszié császár negyvenéves uralmát.
1987 A magyar Szent Jupát vitorlás, fedélzetén Fa Nándorral és Gál Józseffel körbehajózta a Földet. Ez volt az első magyar Föld-kerülő vitorlásút, amely 1985. szeptember 26-án indult.
1990 Moszkvában – Mihail Gorbacsov akkori szovjet államfő jelenlétében – aláírták a német újraegyesítési szerződést.
2005 Az utolsó izraeli katona is elhagyta a Gázai övezetet, ezzel a területen befejeződött a 38 éves izraeli katonai kormányzás, megkezdődött a palesztin önigazgatás.
2017 Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése megszavazta, hogy ingyenes wifi (vezeték nélküli internet) hozzáférési pontokat létesítsenek Európa-szerte.
2021 Budapesten véget ért a szeptember 5-én kezdődött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), amelynek zárómiséjét a Hősök terén Ferenc pápa koncelebrálta.
2024 A SpaceX Crew Dragon két űrhajósa végrehajtotta az első privát űrsétát.
Szeptember 12-én született
1494 I. Ferenc francia király
1818 Richard Gatling amerikai mechanikus, az első működőképes gépfegyver feltalálója
1831 Manuel António Álvares de Azevedo brazil költő, a második brazil romantikus költőnemzedék jelentős alakja
1841 Savanyú Jóska bakonyi betyár
1848 Platz Ferenc Bonifác ciszterci szerzetes, biológus
1888 Maurice Chevalier francia színész és sanzonénekes
1888 Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író
1894 Friedrich Ebert német szociáldemokrata, majd kommunista vezető
1897 Irène Joliot-Curie Nobel-díjas francia atomfizikus, fizikokémikus
1899 Sztrókay Pál gépészmérnök, feltaláló, a műszaki tudományok doktora
1913 Jesse Owens négyszeres olimpiai bajnok amerikai atléta
1913 Tojoda Eidzsi, a japán Toyota vállalat egykori emblematikus vezetője
1921 Stanisław Lem lengyel író, a Solaris szerzője
1938 Báger Gusztáv József Attila-díjas költő, közgazdász
1938 Tatiana Troyanos görög származású amerikai énekesnő, mezzoszoprán
1939 Szűcs Lóránt Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Budapesti Kamaraegyüttes alapító tagja
1940 Joachim Frank kémiai Nobel-díjas német–amerikai biofizikus
1940 Linda Gray amerikai színésznő (Dallas)
1943 Michael Ondaatje Man Booker-díjas kanadai író
1944 Barry White Grammy-díjas amerikai popénekes, zeneszerző
1945 Richard H. Thaler Nobel-díjas amerikai közgazdász, a viselkedési közgazdaságtan professzora
1949 Molnár György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenész, az Omega együttes tagja
1949 Irina Rodnyina háromszoros olimpiai és sokszoros világ- és Európa-bajnok orosz műkorcsolyázó
1953 Ács Enikő énekesnő, dalszerző
1958 Balogh Erika Jászai Mari-díjas színész
1962 Szabó Sipos Barnabás Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
1964 Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, sportvezető
1973 Paul Walker amerikai színész
1974 Parti Nóra színésznő
1976 Bérczesi Róbert gitáros, énekes, dalszerző (Hiperkarma)
1979 Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas koreográfus
1981 Jennifer Hudson Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes-színésznő
1997 Sydney Sweeney amerikai színésznő
Szeptember 12-én halt meg
1362 VI. Ince, a 199. római pápa, az ötödik avignoni pápa
1739 Reinhard Keiser német zeneszerző, „a 17. század Mozartja”
1764 Jean-Philippe Rameau francia zeneszerző, zeneteoretikus
1877 Marschalkó János szobrász, ismert műve a Lánchíd négy oroszlánszobra
1979 Josef Müller német politikus, a Keresztényszociális Unió (CSU) alapítója és első elnöke
1981 Eugenio Montale Nobel-díjas olasz költő, író
1992 Anthony Perkins amerikai színész (Psycho)
1993 Raymond Burr kanadai születésű amerikai filmszínész
1983 Nádasy László író, filmrendező, esztéta
1999 Mátyás Mária Kossuth-díjas operaénekesnő, érdemes és kiváló művész
2003 Johnny Cash amerikai countryénekes, zeneszerző
2008 Hantai Simon magyar származású francia festőművész, az absztrakt művészet jelentős alakja
2009 Norman Borlaug Nobel-békedíjas amerikai agronómus, a „zöld forradalom” mozgalmának atyja
2009 Pándi Marianne Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, zenekritikus, aranytollas újságíró
2013 Ray Dolby Oscar- és Grammy-díjas amerikai feltaláló, a Dolby-hangrendszer kifejlesztője
2014 Ian Paisley északír protestáns politikus és lelkész, 2007–2008-ban északír miniszterelnök
2014 Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze
2016 Csoóri Sándor Kossuth nagydíjas, Kossuth-, kétszeres József Attila- és Herder-díjas költő, író, esszéista
2018 Rachid Taha algériai származású francia zenész, fontos alakja volt a francia rock- és világzenei életnek
2019 Marton László Kossuth-díjas magyar rendező, színigazgató