Jeles napok
Szeptember 22-én történt
„Ha nincs más, akkor három szöggel és egy dróttal is tudunk filmet csinálni” – vallotta a 2019. szeptember 22-én elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, Sára Sándor. A Magyar Mozgókép Mestere címmel kitüntetett művész nevéhez olyan kitűnő filmek fűződnek, mint a 80 huszár, a Feldobott kő, a Holnap lesz fácán és a Tüske a köröm alatt.
Szeptember 22-én történt
1860 A Nemzeti Színházban Magyarországon először mutattak be operettet, Jacques Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művét.
1862 Az amerikai polgárháború idején Abraham Lincoln elnök kiadta a rabszolgák felszabadításáról szóló előzetes emancipációs proklamációját.
1888 Megjelent az amerikai National Geographic magazin első száma.
1960 A korábbi nyugat-afrikai francia gyarmat Mali kikiáltotta függetlenségét.
1968 Befejezték az Asszuáni-gát építése miatt veszélybe került núbiai Abu Szimbel templomainak áthelyezését egy magasabb helyre.
1980 Irak felmondta az iraki–iráni határt garantáló szerződést, és háborút indított szomszédja ellen. A nyolc évig tartó háború több mint egymillió áldozatot követelt.
1981 Felavatták a francia szupergyors vasút, a TGV (Train a Grande Vitesse) első vonalát Párizs és Lyon között.
2001 Az 1998-ban felbocsátott első kísérleti űrrobot, az amerikai Deep Space-1 2200 kilométerre megközelítette a Borrelly-üstököst, és sikerült róla felvételeket készítenie.
2010 Megnyílt a négycsillagos Continental Hotel Budapest a Dohány utcában.
2017 Svájci régészek megtalálták Artemisz görög istennő több mint száz éve keresett szentélyét a görögországi Évia szigetén fekvő Amarüntosz falu közelében.
Szeptember 22-én született
1515 Anna angol királyné, VIII. Henrik negyedik felesége
1601 Ausztriai Anna francia királyné
1765 Vedres István mérnök, akit Szeged Széchenyije néven is emlegetnek
1791 Michael Faraday angol fizikus, kémikus, az elektromosságtan megalapítója
1863 Alexandre Yersin svájci–francia orvos, bakteriológus, a később róla elnevezett Yersinia pestis, a bubópestis baktériumának felfedezője
1863 Herczeg Ferenc író, újságíró, akadémikus
1870 Charlotte Cooper brit teniszezőnő, az olimpiai játékok történetének első női olimpiai bajnoka
1885 Benedek Marcell Kossuth-díjas író, esztéta, irodalomtörténész
1885 Erich von Stroheim osztrák származású amerikai filmrendező, filmszínész
1901 Charles Brenton Huggins Nobel-díjas amerikai orvos, sebész, rákkutató
1906 Zombori Ödön olimpiai bajnok birkózó
1910 Faludy György Kossuth-díjas költő, aranytollas újságíró, író, műfordító
1918 Henryk Szeryng lengyel származású mexikói hegedűművész
1924 Rosamunde Pilcher brit írónő
1929 Váradi Hédi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
1939 Tabej Dzsunko japán hegymászó, az első nő, aki feljutott a Mount Everest csúcsára
1940 Anna Karina dán-francia filmszínésznő, rendező és modell
1954 Gőz László jazzharsonás, a Budapest Music Center alapító-vezetője
1957 Nick Cave ausztrál énekes, költő, író, színész
1958 Andrea Bocelli olasz opera- és könnyűzenei énekes, tenor
1958 Katkó Tamás Balogh Rudolf-díjas fotóművész
1961 Németh Ágnes kosárlabdázó, az első magyar, akit beválasztottak a kosárlabda Hírességek Csarnokába
1964 Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes tőr- és kardvívó
1975 Klein Dávid hegymászó, magyarként először ért fel az Annapurna csúcsára oxigénpalack és teherhordók nélkül
1984 Tókos Attila Harangozó Gyula-díjas táncos, koreográfus, érdemes művész
1988 Szabó Zsófia színésznő, műsorvezető
Szeptember 22-én halt meg
1774 XIV. Kelemen, a 249. római pápa
1793 Tóth Ferenc nyitrai báró, katona, mérnök, diplomata
1852 William Tierney Clark angol mérnök, a Lánchíd tervezője
1893 Berde Mózes ügyvéd, politikus
1938 Emőd Tamás költő, az irodalmi igényű magyar kabarédal egyik legnépszerűbb szerzője
1945 Vikár Béla etnográfus, folklórkutató, író, műfordító
1956 Frederick Soddy Nobel-díjas angol kémikus
1974 Imre Lajos, a radiokémia első nemzetközi hírű magyarországi képviselője
1974 Járay Pál feltaláló, a járműáramlástani vizsgálatok úttörője
1985 Axel Springer német sajtómágnás, az egyik legnagyobb európai multimédia-vállalat alapítója
1988 Sugár Rezső Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész
1989 Irving Berlin amerikai zeneszerző, minden idők egyik legsikeresebb dalszerzője, a White Christmas komponistája
1999 George C. Scott Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer
2001 Isaac Stern amerikai hegedűművész
2007 Marcel Marceau francia pantomimművész
2008 Zoltai Dénes Erkel Ferenc-díjas zeneesztéta
2013 Álvaro Mutis kolumbiai író
2013 David Hubel Nobel-díjas amerikai orvos, a látás rendszerében történő információfeldolgozás úttörője
2019 Sára Sándor Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes és kiváló művész, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze
2022 Hilary Mary Mantel Booker-díjas angol regényíró, novellista és kritikus
2023 Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas, Széchenyi-díjas művészettörténész
2024 Hegyi Árpád Jutocsa rendező, színházigazgató, egyetemi tanár