Színpad
Venczel Verát az Egri csillagok Vicuskájaként zárta szívébe az ország
Nyolcvan éve, 1946. március 10-én született Budapesten Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, aki pályája során közel száz színdarabban, legalább huszonöt filmben és több mint nyolcvan tévéjátékban, filmsorozatban szerepelt.
Olyan átéléssel játszott, hogy néma Kata szerepében is be tudott rekedni
Tíz éve, 2016. február 25-én hunyt el Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze, akit számos színpadi szerepe mellett a Ház a sziklák alatt, a Mese a 12 találatról, az Iszony és a Szabadíts meg a gonosztól című filmekbenis láthattunk.
Fedák Sári rehabilitálását segítené az előadás
Fedák Sári legendás alakját, viharos életét feldolgozó előadással vár a Magyar Színház.
Elhunyt Götz Béla díszlettervező
Életének 86. évében ma hajnalban elhunyt Götz Béla Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjével kitüntetett, Tolnay Pál-életműdíjas díszlettervező.
Világhírű velencei operaházba viszi a magyar balett-társulat a Diótörőt
A velencei Teatro La Fenicében mutatja be a Diótörőt február 25. és március 1. között öt alkalommal a Magyar Állami Operaház balettegyüttese. Az ötezer nézőt vonzó, telt házas sorozat kettős szereposztásának főszerepeit a vezető szólisták közül Beck Maria és Zhurilov Boris, valamint Melnyik Tatyjana és Kiyota Motomi alakítják, a Teatro La Fenice zenekarát Hontvári Gábor dirigálja.
Nádasi Ferenc számos neves balettművészünknek adta át tudását
Hatvan éve, 1966. február 20-án halt meg Nádasi Ferenc Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, az egyik legnagyobb magyar balettpedagógus, akinek keze alól olyan jeles magyar táncosok kerültek ki, mint Kun Zsuzsa, Fülöp Viktor, Róna Viktor, Eck Imre, Orosz Adél és Havas Ferenc.
Minden műfajban otthon volt, és a hangjával erősítette a világsztárokat
Kilencven éve, 1936. február 14-én született Sztankay István Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, a legendás Bors-sorozat főszereplője, Schütz Ila feledhetetlen partnere, Tony Curtis, Gregory Peck, Richard Burton és Jean-Paul Belmondo magyar hangja.
Ha kellett, hatvan évet is öregedett egy előadásban paróka és smink nélkül
Hetvenöt éve, 1951. február 12-én hunyt el Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége, akinek emlékét az egykori villájában berendezett színészmúzeum őrzi.
Ezek a kihagyhatatlan színházi premierek februárban
A februári színházi szezon műfaji sokszínűséggel várja a nézőket. Valentin-napon az Erkelben Demjén-slágerek csendülnek fel, Pécsett a békebeli kulisszák közt fonódik szerelem.
Hadifogságba esett, börtönben ült és segédmunkásként is dolgozott a finom irónia nagymestere
Száz éve, 1926. január 26-án született Mensáros László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, aki nemcsak feledhetetlen színpadi alakításaival és filmjeivel, hanem versmondásával és önálló estjeivel is beírta magát a magyar színművészet történetébe.
A naivaszerepektől a drámai hősnőkig – Nagy-Kálózy Eszter 60
Január 25-én ünnepli hatvanadik születésnapját Nagy-Kálózy Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, akit jelenleg a Vígszínház és a Pesti Színház darabjaiban láthatunk.
Elhunyt Benedek Gyula színművész
Hetvenkét éves korában meghalt Benedek Gyula színész, rendező és színházigazgató.
Agárdy Gábor nemcsak sokarcú karakterszínész volt, de ikonfestőként és ötvösként is jeleskedett
Húsz éve, 2006. január 19-én halt meg Agárdy Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze, aki egyformán otthonosan mozgott minden műfajban, a prózától a zenés darabokig, a drámától a komédiáig és a kabaréig.
Mécs Károly alakításait huszáros tartás, sugárzó intellektus és elegancia jellemezte
Kilencven éve, 1936. január 10-én született Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze, aki mintegy 150 darabban lépett színpadra, és olyan emlékezetes filmekben játszott, mint A kőszívű ember fiai, a Két emelet boldogság vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival.
ZENIT – Molnár Piroska története
A siker mögött mindig ott rejlik egy-egy történet: egy döntés meghozatala, egy álom megvalósulása vagy épp egy hosszú küzdelem. A ZENIT című nyolcrészes portrésorozatban a magyar színjátszás ikonikus alakjai tárják fel életük meghatározó fordulópontjait. A nyolcadik epizódban Molnár Piroska mesél.
ZENIT – Mucsi Zoltán története
A siker mögött mindig ott rejlik egy-egy történet: egy döntés meghozatala, egy álom megvalósulása vagy épp egy hosszú küzdelem. A ZENIT című nyolcrészes portrésorozatban a magyar színjátszás ikonikus alakjai tárják fel életük meghatározó fordulópontjait. A hetedik epizódban Mucsi Zoltán mesél.