Színpad

Tanultam a szöveget, és jött vissza a gyerekkorom – Bartha Boróka, a Kaszás Attila-díj jelöltje

Négy kiváló színművész közül kell kiválasztaniuk a szavazóknak, hogy végül ki veheti át az idei Kaszás Attila-díjat. Cikkünkben Bartha Boróka, a Figura Stúdió Színház művésze mesél magáról, a díjról és a színművészetről.

Alföldi Róbert és Stohl András először bosszantják egymást ugyanazon színpadon

Először áll együtt a színpadon Alföldi Róbert és Stohl András. Ők a Furcsa pár című vígjáték főszereplői, melynek szeptember 18-án lesz a premierje, a budapesti Centrál Színházban.

Generációkat fakasztott mosolyra, de drámai szerepekben meggyőző volt

Százhuszonöt éve, 1901. szeptember 6-án született Bilicsi Tivadar színész, a nagy nevettető, érdemes és kiváló művész, akit többek között az Ez a villa eladó, Az aranyember, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Két fogoly, a Halálos tavasz, a János vitéz, a 3:1 a szerelem javára című filmekben láthattunk.

Bemutatták a Kaszás Attila-díj idei döntőseit, elindult a közönségszavazás

Bartha Borókát, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Kelemen Zoltánt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Ötvös Andrást, a Vígszínház, valamint Pap Lujzát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészét jelölték a díjra. Idén négy színművész közül választhatja ki a közönség az elismerés várományosát.

Változásokkal teli évadnyitót tartott a Radnóti

A 2026/27-es évadban hat bemutatót tart a színház, sok fiatal alkotó érkezik, valamint új tagokkal is bővült a társulat, és a művészeti vezetés munkáját a frissen alakult művészeti tanács segíti.

Megvannak a Színikritikusok Díjának várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 47. alkalommal adja át a Színikritikusok Díját, amellyel a 2025/2026-os évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismerik el.

A legnagyobb hang a legkisebb testben – Mireille Mathieu 80

Július 22-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Mireille Mathieu, a francia sanzon egyik legnagyobb alakja. A Provence pacsirtájának és az Avignoni verébnek is nevezett énekesnő tizenegy nyelven 1200 dalt adott elő, és olyan sztárokkal énekelt duettet, mint Paul Anka, Elvis Presley, Plácido Domingo és Julio Iglesias.

Az újcirkusz nem arról szól, hogy tökéletesnek kell lenned, hanem arról, hogy merj jelen lenni

Ha a közönségbevonás szó hallatán ösztönösen hátrébb lépsz, nem vagy egyedül. A OneTwoMany kollektíva előadásai és workshopjai azoknak is szólnak, akik eddig azt hitték: a cirkusz csak artistáknak való. A társulat idén újra visszatér a Művészetek Völgyébe, és bebizonyítja, hogy néha elég tíz perc egy zsonglőrlabdával vagy egy közös mozdulat ahhoz, hogy teljesen más szemmel nézzünk önmagunkra – és egymásra is.

Gyermekszínészként kezdte a pályát az operett és a musical nagyasszonya – Lehoczky Zsuzsa 90

Július 18-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Lehoczky Zsuzsa Kossuth-díjas operett-énekesnő, aki többek között A mosoly országa, a Csárdáskirálynő, a Bál a Savoyban, a Marica grófnő és a Mágnás Miska című operettekben, illetve a My Fair Lady című musicalben nyújtott emlékezetes alakítást.

Kató Balázs önerőből varázsolt nyári színházat magyarpolányi udvarára

Kató Balázs színész, pedagógus magyarpolányi családi portájukon működteti tavaly óta a Polányi Pódiumot. Olyan előadók lépnek fel a kicsinosított udvaron, mint például Kamarás Iván, Für Anikó, Hrutka Róbert vagy a Budapesti Fesztiválzenekar művészei.

Rokon Ilonka és magyarországi színházi premierek a szegedi Thealteren

Július 19–25. között rendezik meg a 36. Thealter színházi fesztivált Szegeden. A hétnapos rendezvény négy helyszínen húsz előadást kínál: lesz többek között rendszerváltó szellemidézés, profán misztérium, koncertszínház csodákkal, és emellett számos színházi előadás, továbbá báb- és gyerekprodukciók, kortárs tánc is.

Pokorny Lia: Sosem azért sikerült egy szerep, mert bántottak, hanem annak ellenére

Pokorny Lia otthagyta a társulatokat, önálló estekkel áll közönség elé, ő írja az életéből született szövegeket, műfajokra fittyet hányva énekel, és természetesen játszik.

Elhunyt Csernus Mariann

97 éves korában elhunyt Csernus Mariann, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja.

Posztumusz életműdíjjal ismerte el a Színházi Kritikusok Céhe Nádasdy Ádámot

A Színházi Kritikusok Céhének történetében ez mindössze a harmadik alkalom, hogy nem élő alkotót részesítenek ebben az elismerésben.

Hősök hajnala – történelmi táncjátékkal indul a Szegedi Szabadtéri Játékok

A történelmünk sorsfordító eseményére emlékező Hősök hajnala című táncjátékot Wunderlich József és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutatja be július 4-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Nagyapja miatt szeretett bele a néptáncba, táncművészek generációi tarthatják mesterüknek

Életének 96. évében, pénteken elhunyt Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.