Azok a régi csibészek

Fesztivál a művésztelepen

Szederrel, ef Zámbó Istvánnal és Másik Jánossal rendezi meg első összművészeti fesztiválját augusztus utolsó hétvégéjén a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A szentendrei MANK Galériában és a Szentendrei Régi Művésztelepen a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében várják a látogatókat.

Rock and roll a RaM Colosseumban!

„A ’70-es években azt írták rólad, hogy a magyar könnyűzene eminens diákja vagy, és a visszaemlékezések is főként pozitívak” – mondta Lévai Balázs újságíró, producer Novai Gáborról. A Generál, a Hungária és a Dolly Roll oszlopos tagja volt ugyanis az Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow idei utolsó beszélgetésének vendége június 7-én a RaM Colosseumban. A zenész a fenti kijelentésre szerényen csak úgy reagált: „elfogadtam, hogy kívülről így látták”.

A legendás LGT-s

Karácsony Jánost alias Jamest senkinek sem kell bemutatni. Minden bizonnyal a legtöbben az LGT gitárosaként ismerik, ám aki az LGT-s idők előtt is követte a zenész pályáját, jól tudja, hogy a Generál együttes alapító tagja is. A Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozatának május 4-ei alkalmán őt faggatta Lévai Balázs újságíró, producer a RaM Colosseumban.

Aki válaszolt: Szűcs Judith

Táncolj, gyere, táncolj még – hangzik a népszerű sláger, a Táncolj még! refrénje. Aki pedig énekelte és énekli a mai napig: Szűcs Judith. Az énekesnővel a Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozatának vendégeként beszélgetett Lévai Balázs újságíró dalokról, fellépésekről, az áttörésről.

Rock and roll-csibész a porondon

„Ha normális vagy, akkor művészileg nulla vagy” – vallja Szikora Róbert. Az EMeRTon-díjas énekes az Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozat vendégeként mesélt többek között pályája kezdetéről, a Hungáriáról és a mai napig koncertező R-GO zenekaráról. A házigazda ezúttal Lévai Balázs újságíró, producer volt – a pódiumbeszélgetést a Magyar Rockhírességek Csarnokában tartották március 9-én.

Mesélnek a csibészek

Mi a közös Bródy Jánosban, Pataky Attilában és Nagy Feróban? Erre a kérdésre nagyon sok választ lehetne adni, mondjuk azt, hogy ők azok a régi csibészek… Azok, akik 11 zenésztársukkal együtt olyan történeteket meséltek el tavaly, amelyekről talán még senki se hallott. Ezeket már olvasni is lehet, egy 2016 decemberében megjelent kötetben, melynek a bemutatóját is megtartották.

Homok a szélben

Miért a zenei karriert választotta a foci helyett Balázs Fecó? Mi vetett véget a Taurus sikerének? Hány koncertje volt egy évben a Korálnak? Mennyi a politikai tartalma a dalszövegeknek? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ május 19-én Balázs Fecó a Cseh Tamás Program beszélgetéssorozatának következő állomásán. A művész elmondta: „se apai, se anyagi ágon nem volt zenész a családban”.

Egy este Szörényi Leventével

Amikor én még kissrác voltam… – szól a felejthetetlen Illés-sláger. Nemcsak ez a dal legendás, hanem az együttes is, vagyis az Illés, amely megalkotta, illetve Szörényi Levente, aki az Illés meghatározó tagja, a beatkorszak nagy alakja volt, és a mai napig kiváló zenész. Az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow-sorozat legutóbbi állomásán ő osztotta meg emlékeit a MagyaRock Hírességek Csarnokának közönségével.

Ikonok között

A Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozata a RAM Colosseumban, a Magyar Rockhírességek Csarnokában folytatódik február 18-án. A beszélgetés vendége ezúttal Frenreisz Károly lesz, így fény derülhet a Skorpió újjáalakulásainak hátterére, a sokat vitatott dalszövegek titkaira, és arra is, miért nem lett végül Révész Sándor a Skorpió tagja.