bábszínház

„Akkor csinálom jól, ha nem engem néznek" − interjú a Harkels Puppetry bábkészítőivel

Miért hiszik azt sokan, hogy a bábozás csak a gyerekeket szórakoztatja? Hogy kel életre pár szivacskocka és egy PET-palack? Hogy éri el a művész, hogy ne őt, csak a bábjait figyeljék? Trömböczky Napsugárral és Harkel Márton 'Holleval', a Harkels Puppetry megálmodóival a bábszínház világnapja alkalmából beszélgettünk.

A közönség bevonásával ünnepli a Bábszínházi Világnapot a Vojtina

Március 21-én ünnepeljük a bábszínházi világnapot, melynek alkalmából a Vojtina Bábszínház közzéteszi a közönsége által beküldött fotókat, amelyeken azt fejezték ki, mennyire hiányzik nekik a bábszínház.

Banyamesék – ingyenes mesejáték a hátrányos helyzetű települések intézményeinek

Már érkeznek a jelentkezések a Karaván Színház felajánlására, amelyben előadásokat tett ingyenesen elérhetővé a hátrányosabb helyzetű településeken élő gyerekek számára. A Banyamesék című bábos, zenés mesejáték online elérhető, élő, interaktív előadására továbbra is várják a tanintézmények jelentkezését.

Álmokból szőtt bemutató az Udvarhely Bábműhelyben

Január 31-én, vasárnap 18 órától mutatja be a Tomcsa Sándor Színház bábtagozata, az Udvarhely Bábműhely a bukovinai székely népmesékből inspirálódott Az öreg király hagyatéka című álomból szőtt bábjátékát.

Ünnepi repertoár a Bábfilmszínház műsorán

Előadás-sorozattal és új premierrel ünnepel a Budapest Bábszínház december 19. és január 2. között.

Online folytatódik a Manna Matiné

A B32 Galéria és Kultúrtérben már negyedik éve minden hónap második vasárnapján gyerekeknek és felnőtteknek mutat be bábelőadásokat a Manna Produkció az Új Bábszínház Újbudán programsorozat részeként.

Bábfilmszínház, hogy ne maradjunk bábszínház nélkül

November 21-től Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház. Online láthatják a nézők a teátrum népszerű előadásait.

80 éves Blasek Gyöngyi, hazánk legidősebb aktív bábszínésze

Blasek Gyöngyit, hazánk legidősebb jelenleg is aktív bábművészét köszöntötte a Budapest Bábszínház társulata vasárnap. Egyik legkedvesebb szerepét, a Gengszter nagyit játszotta aznap, a 80. születésnapján.

Heti menü – melegen ajánljuk (10.22–28.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Bábelőadások kortárs szerzők műveiből – újra indul az Új bábszínház Újbudán program

A Manna Matiné minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadással várja a közönséget a B32 Galéria és Kultúrtérben, egészen májusig.

Újdonságok a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban

Öt bemutatót tervez a 2020/2021-es évadban a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, amely bábos drámaíró fesztiválra és Nemzetközi Bábfesztiválra is várja majd a nézőket.

Évadnyitó a debreceni Vojtina Bábszínházban

Szabadtári évadnyitóval és a Libapásztorlány című mese bemutatójával kezdi meg az idei színházi évadot a debreceni Vojtina Bábszínház – közölte a társulat igazgatója csütörtökön.

Ciróka kicsiknek és nagyoknak

Öt új bemutató, valamint felnőtteknek szóló és osztálytermi előadás is szerepel a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2020/2021-es évadában.

Négy bemutatót tart a pécsi Bóbita Bábszínház a következő évadban

Négy új bemutatót tervez az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, az intézmény emellett tizennyolc darabot tart műsoron az előző évadokból.

Ma lenne 90 éves Lévai Sándor, Süsü figurájának tervezője

Leghíresebb bábja alighanem Süsü, de a Futrinka utca lakóit, Rémusz bácsi meséinek figuráit és Dörmögőéket is ő tervezte. Az évforduló alkalmából 9 bábmesét gyűjtöttünk össze, melyek Lévai Sándor nevéhez fűződnek.

Átadták a kápolnából kialakított bábszínházat Kaposváron

A bábművészet helyi képviselői egy korábban kápolnaként és irgalmas rendi apácák lakóhelyéül szolgáló, 19. század végi ingatlan átalakításával, felújításával leltek állandó otthonra.